...és boldogan élt(ek) örökkön örökké
Azt hiszem, számomra minden idők legcsodálatosabb meséje a Pocahontas. Amikor ezt mondom, általában jól lehurrognak, hogy az Aladdin, meg az Oroszlánkirály mennyivel menőbb, de bevallom, nekem az indiánlány története valahogy sokkal többet mond és ad, mint bármelyik más Disney film. Éppen ezért nagyon megörültem, amikor a napokban Yehuda Berg napi útravalója - amelyeket a Kabbala Központ néhány önkéntesével fordítunk a - így szólt: "Minden nagyszerű történetben, a tündérmeséktől a mítoszokig van egy olyan rész, amikor a főhős túllép korábbi korlátain. Nem kell szőke hercegnek vagy Pocahontasnak lennünk ahhoz, hogy túlnőjünk jelenlegi önmagunkon. Csak
arra van szükség, hogy kitörjünk a komfortzónánkból."
Mindannyian szeretjük a tündérmesék főhőseit, mert arra emlékeztetnek bennünket, hogy mindannyian tele vagyunk kiaknázatlan képességekkel. Bár gyakran megfeledkezünk a velünk született erőről, amellyel a sorsunk felett rendelkezünk, amikor látjuk Belle-t, amint kedvességével és szeretetével felolvasztja a Szörnyeteg jégszívét, vagy Csipkerózsikát, amint nemet mond a kényszerházasságra, és Simbát, amint félelmeit és múltbéli démonait legyőzve visszatér a Büszkeség Sziklájára, azonnal megértjük: a jövőnket az határozza meg, hogy ma milyen döntéseket hozunk, és és hogyan bánunk embertársainkkal. Ahogy Yehuda írja: "Hogy mi történik holnap, az attól függ, milyenek vagyunk ma."
Ám amennyire szeretjük az izgalmas, kiszámíthatatlan jeleneteket a rajzfilmekben, annyira rettegünk tőlük a saját életünk során. Ahelyett, hogy áldozatokat hoznánk, hősiesen viselkednénk, vagy feltétel nélkül szeretnénk, a boldogságot pénz, elismerés, szex, pótcselekvések hajhászásában keressük. Ám a kabbala azt tanítja, hogy a boldogság nem akkor érkezik, ha kergetjük, hanem akkor, amikor új, nemes célkitűzésekkel teli életet teremtünk magunknak. Igyekszünk hátat fordítani a nagy változásoknak, és kényelmesen hátradőlve nézni a vásznon, ahogy a mesehősök bátran mernek változtatni a sorsukon. Pedig a személyes boldogságunk éppen úgy karnyújtásnyira van, mint a Pocahontas DVD tokja - a boldogság ugyanis azt jelenti, hogy megértjük: a nehézségek és kihívások azért érkeztek, hogy közelebb kerülhessünk az "és boldogan éltek örökkön örökké" állapothoz.
Pocahontas számára az hozta meg a szerelmet, hogy kenujával a zúgó hegyi patakot választotta a méltóságteljesen hömpölygő folyóval szemben - akkor is, ha szembe kellett szegülnie édesapjával, a törzsfőnökkel. Ahelyett, hogy hozzáment volna neki szánt indián titánhoz, egy idegen kultúrából érkező férfiba szeretett bele, akit élete árán is megvédett. Amikor pedig újabb fontos döntés elé került, az elválással járó fájdalmat is vállalta a népéért. "Rám itt van szükség." - mondta, és a sziklaszirtről nézte végig, amint John Smith hajója kifut az öbölből - talán örökre. Még akkor is kénytelenek vagyunk bevállalni a változással, és változtatással járó kellemetlenségeket csak egy hétvégi rajzfilmsorozat egyik epizódjának végére emlékeztető happy endet akarunk megélni. Ha pedig igazán nagy csodákat akarunk megélni, semmitől sem szabad félnünk. Ahogy Berg írja: "Csodáink nagysága attól függ, mit vagyunk hajlandóak megtenni azért, hogy megtörténjenek."
Fényes hetet.
