Inkább élj, mint félj!

Az előző héten elbúcsúztunk a drámákkal és hisztikkel tarkított skorpió havától: csütörtökön az újholddal megérkezett a nyilas hava, a csodák hónapja. A kabbalisztikus asztrológia tanárok szerint a nyilasok a merész lélek megtestesítői: magabiztosak, született optimisták, és számukra „mindig minden rendben van”, vagy ha mégse, akkor is „minden a lehető legjobb úton halad”. Hiszik, hogy minden problémát képesek megoldani, és ennek érdekében meg is tesznek minden tőlük telhetőt. Sokszor úgy tűnik: egyszerűen nincs bennünk semmi félelem, ezzel a bátorsággal és bizonyossággal pedig valóságos csodákra képesek. A kabbalisztikus asztrológia szerint azonban egy adott hónap csillagjegyének tulajdonságai mindannyiunkra hatással vannak, ez pedig azt jelenti, hogy - bármely jegy szülöttei legyünk is -, mindannyian képesek vagyunk valódi csodákat tenni a következő hetekben – ha képesek vagyunk megszabadulni a minket megbénító félelmeinktől...

Forrón ragyog a novemberi nap Tel Aviv felett. Az ablakok és az erkélyajtó nyitva, a közeli piacról idáig hallatszik, ahogy az árusok kínálgatják a portékákat. A szomszéd házból balkáni népzene szűrődik ki, az utcákon jönnek mennek az emberek: hátizsákos kisiskolások, miniszoknyás tinilányok, arab és ortodox családok battyognak egymás mellett békében... mindenki éli az életét. Csörög a telefonom. A párom kissé félve kérdezi: „Hallottad a híreket?”  Nem hallottam... mit kellett volna hallanom? „Nagyon beindult a hülye rakétázgatás... csak szólni akartam, hogy ha gondolod, előbb is elutazhatsz Londonba.” – a karácsonyt ugyanis ott töltjük a barátainkkal. „Édes vagy, de nem megyek sehova nélküled. Majd figyelem a híreket, aztán ha rosszabbodik a helyzet, megbeszéljük, mi legyen.” – felelem, ő pedig így válaszol: „Szerintem inkább ne olvasd a híreket... semmi értelme.”  Majd elbúcsúzunk. Hát így telt a délelőtt azon a napon, amikor először lőttek rakétákat Tel Aviv városára Gáza felől.... (bővebben ITT) Persze ez nem ez első ilyen „kalandunk”. Volt olyan reggel, amikor a légiriadó szirénáinak vijjogására ébredtem fel. Dobogó szívvel kiáltottam: “Matan?!”, a szerelmem pedig a legnagyobb lelki nyugalommal pakoltja az erkélyasztalra a friss burekászt és facsart narancslevet. “Nyugi, csak próbariadó.” Felhangosítottam az új Madonna album egyik dalát: “Hurt yourself but you never die, You are a beautiful killer”, és nekiláttunk a lakomának. Közben pedig sírva bömbölt a sziréna. Mi vagyunk a generáció, amelyet bármikor elfújhat a szél. Talán ezért vagyunk képesek minden megadatott pillanatban meglátni a beteljesülést. Félelem helyett hála. Menekülés helyett… reggeli.

Rudyard Kipling a Dzsungel könyve „Hogyan született a félelem” című meséje szerint a Félelem nem más, mint maga az ember: „… nincs szőre, a hátsó lábain jár. A Félelem ott állt a barlang szájánál. Amikor bennünket meglátott: felkiáltott, s a hangja hallatára belénk szállt a félelem, amelytől azóta se tudunk megszabadulni, ha halljuk. Elrohantunk, egymást tiporva-tépve félelmünkben. Azon az éjszakán mi, dzsungelbeliek nem feküdtünk le együtt, ahogy addig szoktunk, hanem minden törzs különhúzódott – vaddisznó a vaddisznóval, őz az őzzel, szarv szarvval” – meséli Bagira, a fekete párduc az indiai szerző klasszikus történetében. Lélekbonbon című könyvemben én is elmeséltem egy igaz mesét a félelemről: a párom édesapja néhány éve az ügyvédi irodájában telefonálgatott, miközben az üvegfalon keresztül figyelte, hogyan potyognak a bombák a haifai öbölbe. Amikor „anyósom” felhívta, hogy hazajön-e, mert előkészítette az óvóhelyet, csupán annyit felelt: „Dehogy megyek, mire odaérnék, vége lesz az egész cécónak, és amúgy is rengeteg dolgom van itt.”

Itt, Izraelben sokan megtanultak együtt élni a félelemmel. Megszelídítették azt, sőt akad, aki a barátjává fogadta: egy rokonom, Alessandra például azért költözött egy palesztin faluba Rómából, mert – ahogy ő mondja – itt valóban jelentősége, súlya, értelme van minden egyes lélegzetvételnek. Amikor a barátaim azt kérdik: „Nem félsz, hogy háborús övezetbe költöztél?”, csupán annyit felelek: „Az éjszakai négyes-hatoson valahogy sokkal jobban féltem.” Ha az ember képes tiszta fejjel, szívvel, lélekkel gondolkodni, be kell látnia: halálának időpontja percre pontosan akkor fog elérkezni, amikor annak eljött az ideje. Sem előbb, sem később. Ennek tükrében pedig vajmi kevés jelentősége van annak, hogy Izraelben vagy Svájcban él-e. Annak azonban annál több, hogy a maradék időt – legyen az egy perc vagy egy évszázad – mivel tölti el. A világbéke megvalósításához nem háborút, hanem spirituális forradalmat kell hirdetnünk: szeretnünk kell! Fegyverek, erőszak vagy politikai lobbizás helyett teljes bizonyossággal kell hinnünk az emberi jóságban és az összetartozásban, majd megfogni egymás kezét, és
ahelyett, hogy hagynánk a dolgokat a megszokott mederben folyni, kőkemény munkával új kutakat ásunk, azokon a helyeken, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Ahogy a Kis herceg is mondta: „Az teszi széppé a sivatagot, hogy valahol egy kutat rejt.”

Van egy titkos kis rituálénk a kedvesemmel. Minden alkalommal, mielőtt repülőre szállnék, mérlegelve a tényt, hogy egy többtonnás gépmadárral szelem át a fellegeket, felmerül bennem a gondolat, hogy talán soha többé nem csókolhatom meg őt. Ilyenkor felszállás előtt írok neki egy sms-t: „Ha lezuhannék, tudnod kell, hogy csodálatosan boldog életem volt, és minden éppen úgy volt tökéletes, ahogy volt.” És bár ez a kurta-furcsa-szerelmes búcsú sokaknak egyfajta paranoiának tűnhet, egy ilyen üzenet megírása után igazán könnyűnek érzem magam. Felmérések szerint az emberek 78%-a napi 8 órát tölt azzal, hogy valami miatt aggódik, vagy valamitől fél. A felmérés azt is megmutatja, hogy a félelmeink 40%-a sosem fog bekövetkezni; 30% olyan múltbeli eseményekből visszamaradt gondolat, amin amúgy sem tudunk már változtatni; 12% más emberek dolgaival kapcsolatos; 10%-ban pedig elképzelt betegségek miatt aggódunk. Vagyis több mint 92%-ban teljesen alaptalanul aggódunk! A félelmeinknek csupán a maradék 8%-a indokolt.

Yehuda Berg, a Kabbala Központ igazgatója szerint „A szívünkben nem fér meg egymás mellett a félelem és a szeretet. Amikor a szívünkben ott a félelem, akkor képtelenek vagyunk szeretni. A félelem igazából aggodalom attól, hogy nem kapjuk meg azt, amire nekünk, egyénileg szükségünk van. Az önzetlen szeretet ennek szöges ellentéte: megosztás egy másik emberrel. Amikor szeretettel élünk olyankor kapcsolatban vagyunk a bensőnk Fényével - ezért nincs is szükségünk félelemre. A szeretet a világ legerősebb energiája!”

Csodákkal teli, félelem-mentes nyilast Mindenkinek.