Arra készültünk ma, hogy írunk nektek egy inspiráló valamit arról, mit is tanulhatunk az olimpikon lányainktól, mert van ott tanulság bőven. Risztov Évától, aki kétszer kezdte el a karrierjét és mindent alárendelt a győzelemnek. A dzsúdós lányoktól, Csernoviczki Évától,  akinek rendesen össze kellett szednie magát, de legyőzte önmagát és harmadik lett. Janics Natasától, aki pici baba mellől is csodálatos eredményt lapátolt össze. Aztán törént este valami és máshogy döntöttünk.

Tegnap, New York-ban elhunyt egy olyan nő, aki nagyon sokat adott a világnak. Helen Gurley Brown az, akire azt mondhatjuk, forradalmat robbantott ki és akinek igen sokat köszönhetünk. 90 esztendősen ment el. Amerikában most minden híradás beszámolt arról, milyen nagyszerű embert vesztettünk el...

Helen újságíró volt, író, kiadó. 1922 február 18-án született, Green Forestben, Arkansasban. Egy testvére volt, Mary, a család többször is költözött gyerekkora során. Helen mamája két férjét is elveszítette, egy későbbi interjúban az írónő azt mondta, sajnálja, hogy a mamájának ilyen nehéz sors jutott és soha nem beszélték ezt meg rendesen. Az iskola befejezése utána a fiatal lány titkárnő lett egy zenei ügynökségnél és ott fedezték fel a munkáltatói, igen jó írói vénája van. Így a cég copywriter szekciójába került. 1959-ben ment hozzá David Brown-hoz, aki sikeres producer lett később. Igazi, szerelmi viszony volt az övék. 1962-ben jelent meg Helen könyve egy társszerzővel, amely bombaként robbant - Sex and the Single Girl címen. Ez maga volt a szexuális forradalom, a nők felszabadítása, mert valaki kimondta: nekünk is jár az, hogy szeressük a testi szerelmet és sikeresek legyünk. Helen hirtelen sikeres és keresett lett, nem is tudta, micsoda óriási dolgot indított el. De leginkább a levelesládája lett tele, mert egyfolytában kapta a kérdéseket, hisz azt hirdette, a nőknek is jár a szex, a szerelem és a pénz, nem a második sorban kell állnunk, hanem egyenrangúan az elsőben. Óriási lelki töltetet adott a könyve Amerika hölgyeinek, Helen pedig szorgalmasan válaszolta, válaszolta és válaszolta a hozzá érkezett kérdéseket, verte az írógépen a billentyűket. És az újságírónő érezni kezdte, ahogy a Kis hercegben, ő is felelős lett, csak nem a rózsájáért, hanem az amerikai hölgyek millióiért. És szép lassan felismerte, ez az egész nagyobb teret igényel. És Helen üzletasszonynak öltözve kilincselni kezdett. Kiadókat keresett meg egy újság ötletével. Hol az ablakon, hol az ajtón dobták ki. Meghallgatták, okosan néztek rá, aztán sose többet nem hívták fel. De ő nem adta fel. Ment, mint a güzü, mert tudta, hogy neki dolga van. Aztán egy helyen azt mondták neki: oké, próbáljuk meg. A Hearst kiadó volt az, aki esélyt adott neki. Helen Gurley Brown kapott egy magazint, amely régen családi lap volt, de már leáldozott a csillaga. 

És Helen életre keltette a Cosmopolitan magazint. A többi innen már történelem, hisz ma már a világ megközelítőleg 60 országában lapozzák a magazint, amely azt tanította nők millióinak, vállalják fel magukat és álljanak ki az elveik és a teljes élet mellett. Ma már nem is tudjuk elképzelni, a hatvanas-hetvenes években ez mekkora forradalom volt, bár egyes országokban most is milyen óriási lelki töltetet adhat hölgyek sokaságának, gondoljuk csak arra, hogy Szaud-Arábia most először indított el női versenyzőt az olimpián, aki teljes testet befedő ruhában versenyzett. Így Helen nők ezreit, tízezreit biztatta arra, hogy éljék félelem nélkül és örömmel telve az életüket - mert megérdemeljük! Fun, Fearless, Female volt és azzá tett másokat is. 

Helen lelkes sport rajongó volt. Még nyolcvan esztendősen is megkérdezte mindig az új Cosmo editorokat, tornáznak-e rendesen, mert az egy nőnek igen fontos. Ő reggelente végezte a gyakorlatait. Élete végén már nem ő volt a főszerkesztője a magazinnak, de hetente többször bejárt az irodájába és szorgalmasan írta írógépén a világba a leveleit az őket kérdezőknek. Mindig színesek, élettel teliek voltak a falak, ő nem fekete ruhába bújt, mint ahogy az New York-ban sokszor divat, ő örülni akart mindig és dolgozni. A kis újságírónő az évtizedek alatt birodalmat hívott életre, mert követte azt, amit a szíve diktált. És soha nem volt hálátlan semmiért, minden olvasóhoz szeretettel fordult. Tudta, hogy ő sokat kapott az élettől, de sokat is dolgozott érte. Nemrégiben 30 millió dollárt adományozott korábbi férje és a saját nevében az újságíró egyetemi képzés javára. Mindig hitt a tehetségekben és az elszántságban, a belső motivációban. 

Helen, akinek Scarlett O'Hara volt az egyik legkedvesebb hőse, William Shakespeare pedig írója és legnagyobb luxusának a hajára költött samponokat és a Chanel kosztümöket tartotta, tegnap ment el, most az amerikai sajtó az ő halálhírével van tele. Ő volt az első Cosmo-lány, aki generációk millióinak mutatott példát és utat, hogy soha ne adjuk fel. Pedig csak egy egyszerű lány volt Arkansasból. Ugyanúgy, mint a mi fantasztikus olimpikonjaink is, ki innen, ki onnan indul el, mert nem az a fontos, honnan indulsz, hanem az, merre mész és meddig jutsz el, visszafordulsz-e az úton, vagy beérsz a célba. És vannak nők, akik arra születtek, megmutassanak valami olyat a világnak, vagy országnak, amely óriási lelki erővel tölt fel másokat. Helen, köszönjük, hogy erre jártál, nyugodjál békében! Egyet kérünk csak. Ott, fent, tartsál ici-pici szünetet, és igazi workaholic-ként ne tarts az angyaloknak szerkesztőségi értekezletet! Mi pedig a magyar nők nevében ígérjük: nem adjuk fel az álmainkat, küzdeni fogunk azért, hogy elérjük azt, amire vágyunk és megéljük a szerelmet, ahogy tanítottad nekünk! Mert nem mást hagytál itt nekünk, mint magát, a girl powert!