Nesze!szer

Szépségvezető: Feller Adrienne - a Panarom Naturkozmetikai Kft. tulajdonosa/tanára

2012. július 24.

fadrienne1.jpg

Ő bizony az illóolajok nagyasszonya. Kicsit talán túlzónak tűnhet ez a meghatározás, de higgyétek el: Feller Adrienne valóban az aromaterápia egyik legnagyobb ismerője. Beszélgettünk vele arról, hogy miként talált rá erre a csodálatos hivatásra, és azt is megosztotta velünk, hogy milyen hatása volt a családi életére a rajongásig szeretetett munkája.

(Adrienne nem csak saját márkával rendelkezik, hanem tanít is és sokszor gyógyító hatású illóolajait külföldre is viszik és elkapkodják! - a szerk.) 

fadrienne2.jpg

Mikor és hogyan találkoztál az aromaterápiával?
Egyszer a férjemmel elmentünk egy kozmetikus iskola előtt, és azt mondtam neki: „bár még soha nem fogalmazódott meg bennem úgy igazán, de én azt hiszem mindig is kozmetikus akartam lenni.” Mire ő azt válaszolta: „akkor tanulnod kell, aztán nyitunk egy iskolát.” Ő rendkívül nyitott volt, mert nagyokat álmodni, míg én nem, ezért elsőre azt gondoltam, hogy milyen beképzelt az én férjem, aki rögtön ilyenekben gondolkodik. Aztán összegyűjtöttük az igen drága iskolára a pénzt, és belevágtam. A férjem gyerekkora óta Svédországban lakott,
akkor éppen kint éltünk együtt, így végül ott tanultam ki a kozmetikus mesterséget. Ez különösen jó indítás volt számomra, mert ebben az iskolában rendkívül komplexen tanultam meg a szakmát. Fegyelmet, összeszedettséget és egy olyan alapot sajátíthattam el, amit azt hiszem, abban az időben kevés helyen lehetett megtanulni.

Nem tartottál ettől az idegen világtól?
Tény, hogy nem volt könnyű a helyzetem, hiszen még a nyelvet is alig beszéltem. De az egész életemre jellemző, hogy nagyon mély vizekbe ugrok bele, mert valahogy fel sem mérem, hogy minek mi lehet a következménye. Csak megyek, mert egyszerűen azt érzem, hogy ez az utam. És ez valóban így is volt, hiszen nem csak szakmailag, hanem emberileg is rengeteget kaptam ettől az iskolától. Nagyon szerettek és elfogadtak, végül osztályelsőként végeztem, amire nagyon büszke voltam.

fadrienne3.jpg

Az alap kozmetikai iskolában már tanultál az illóolajokról?
Nem egészen. Amikor több, mint 20 éve a szakdolgozatomat írtam, akkor elmentem egy könyvesboltba, ahol egyszer csak leesett egy könyv, ami kissé megütötte a vállamat, majd kinyílt az aromaterápia fejezetnél. Ekkor egy olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor az ember találkozik a nagy szerelemmel: azt se tudja kicsoda, hogy hívják, hány éves, csak azt érzi az ember, hogy ő a nagy Ő. Fogtam a kezemben a könyvet, és éreztem, hogy én ez leszek, nincs mese! Pedig azt se tudtam miről is van szó pontosan. Megvettem azt a drága könyvet, elkezdtem olvasni, és egyre biztosabb lettem abban, hogy az én pályám az aromaterápia.

Innen egyenes volt az út?
Először elkezdtem kozmetikusként dolgozni, időközben haza is költöztünk, és kerestem aromaterápiás iskolákat, de nem találtam. Aztán egy újabb svédországi látogatáson vettem egy könyvet a témáról, ami újfent úgy nyílt ki, hogy utat mutasson nekem: benne volt egy helyi aromaterápiás iskola. Nem volt olcsó, de a férjem segítségével el tudtam kezdeni.

fadrienne6.JPG

 

 

Hogy érezted magad az iskolában? 

Hatalmas élmény volt. Mikor kimentem Stockholmba, és átgyalogoltam az iskolába vezető hídon, akkor úgy éreztem, hogy valaki megfogja a kezemet, és vezet. Potyogtak a könnyeim, annyira boldog voltam attól, hogy ott lehetek. Másfél évig tartott az iskola, itt is nagyon jó eredménnyel végeztem. Amint befejeztem, találkoztam a jelenlegi mesteremmel, aki azt mondta, hogy ő kitanít engem Franciaországban. Így oda kezdtem el rendszeresen, több éven keresztül kijárni.

Pontosan mit tanított neked a mestered?
Az aromaterápiának két irányzata van: az angol és a francia. Én egyébként itthon mindkettőt alkalmazom. Az angol az, amivel a boltban találkozunk, amit masszázsra, inhalálásra használunk, vagy éppen bekenjük vele a testünket, és inkább wellness részhez tartozik, a hétköznapi életünkbe szőhetjük bele. A másik fajtája a francia: ez a gyógyításról szól. Ennél tudni kell pontosan, hogy mit hogyan kell adagolni, hogy a kliensnek milyen panasza van, hogy hány éves, hiszen az illóolajoknak is lehetnek mellékhatásai. Ezt tanultam ki Franciaországban.

Mit jelent számodra az olaj?
Egy varázslat, amelynek lelke van, beszél, mesél, megfogod a kezedben, és elmondja neked, hogy kell-e ő az adott keverékbe vagy sem, hogy házasságra tud-e lépi az adott kompozícióval vagy sem. Ha belépek a raktárba, csacsognak hozzám az illóolajok. Fontos, hogy jól bánjunk velük, ezért nagyon körültekintően kell megválogatnom, hogy kikkel dolgozom. Nekik ugyanis nem lehetnek pusztító gondolataik, hiszen az megbetegíti az olajaimat.

fadrienne4.jpg

Nehéz lehet így munkatársakat találni…
Nekem konkrétan meg van tiltva, mert rendszeresen mellé nyúlok. Ez azért lehet, mert nem kollégát választok, hanem valakit, aki segítségre szorul, vagyis a terapeuta dolgozik bennem egy interjúztatás során is. Emellett nagyon magasak a követelményeim, ezt tudom, de a férjem, aki velem együtt vezeti a céget, mindig jó embereket választ mellém. Ez azért lehet, mert ő maga is nagyon jó ember.

Miért tartod a férjedet jó embernek?
Mert ő egy talpig ember. Félre értés ne essék: ha a házasságunkról van szó, akkor nem tudok egy békés, királylányos sztorival előállni. Szerintem kimondottan nehéz évek vannak mögöttünk, de pontosan azért nem váltak el az útjaink, mert ő mindig, a legnehezebb helyzetekben is az emberségéről tett tanúbizonyságot. Ettől még nálunk is előfordult már tányérdobálás, de azt hiszem, hogy ez egy 25 éves házasságba belefér, amiből egy 21 éves lány, és egy 7 éves fiú is született.

  • fadrienne7.jpg

     

     

    Ők a “trónörökösök”, tovább viszik, amit te megalkottál?

     

     

    • Amikor az ember felépít egy ilyen céget, akkor minden erről szól: a reggeli, az ebéd, a vacsora, és a szombat valamint a vasárnap sem szabadnap. A lányomnak ebből hamar elege lett, és nagyon sokáig a cég nevét sem akarta hallani. Úgy 10 hónapja “bocsátott” meg nekem, nekünk. Ekkor készítettem egy olyan termékcsaládot, amit neki ajánlottam, az ő nevét is kapta (Madeleine), ami számára egy meglepetés volt. Ekkor sírva a nyakamba borult, és azt mondta, hogy nagyon büszke rám. Azt hiszem ennél a pontnál tort meg a jég. De nem hibáztatom őt, hiszen ezt egy gyereknek nem egyszerű elviselni. Madeleine lányunk az ADRIENNE FELLER termékek arca, és legnagyobb örömünkre nemrég bejelentette, hogy ő is a cégben szeretne dolgozni. Ez elmondhatatlan boldogság számunkra. Ma már a férjemmel igyekszünk kerülni otthon a cégügyeket. A fiam egy éve mondta: ő azért született, hogy majd ugyanazt csinálja, amit én. És mintha tényleg meglenne benne ez az “érintettség”: már kicsi korától kezdve a szaglásával tájékozódik. Úgy tűnik rendkívül fontosak számára a szagok.


fadrienne9.jpg

Egy szép, üde, jó kedélyű, kiegyensúlyozott üzletasszony ül velem szemben. Elárulod, hogy mi a te szépség trükköd?
Csakis kizárólag az általam fejlesztett olajokat, krémeket használom, ugyanis annyira hiszek abban, amit csinálok, hogy még véletlenül sem merül fel bennem, hogy más termékhez nyúljak. Emellett az alvást, a megfelelő és derűvel történő táplálkozást, és a kellő mennyiségű vízfogyasztást és a rendszeres testmozgást is elengedhetetlennek tartom.

És mi az a belső tulajdonság, ami szerinted széppé varázsolja a nőt?
A legnagyobb szépségtipp a pozitív gondolkodás. A franc megevett minden kozmetikumot, ha belül savanyú az ember. Ez pedig nem annak a függvénye csak, hogy valakinek milyenek az életkörülményei. Manapság úgy próbálok békében lenni önmagammal és a világgal, hogy még annak is jót kívánok, aki haragos velem, ha hibázok, akkor levonom a megfelelő következtetést és megbocsátok magamnak és mindenkinek, aki nehéz érzésként ücsörögne a lelkemben. Nem voltam mindig ilyen, de rájöttem, hogy a düh, a harag sokkal több energiát emészt fel, mint bármi más. Emellett minden áldott nap emlékeztetem magamat arra, hogy a
legapróbb dolnak is örüljek. Ez nagyon fontos dolog.

fadrienne8.jpg

Mit rejt a neszesszered?
Rose de Luxe Arcolaj, Florina Arcolaj, Flora Aromaqua, Madeleine hidratáló balzsam, Madeleine testápoló balzsam, Rose de Luxe szemkörnyékápoló, Lancome szempillafesték, Mac arcpír és szemkontúr, Saját illatkompozíció

Nesze!Klári

(Amennyiben többet szeretnél tudni Adrienne termékeiről, vagy tanulnál nála, tőle: ITT nézz utána!)

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr74674017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása