Ha az élet citromot ad, készíts Manhattant!

Bocsi lányok, remélem nem bánjátok, de az eheti útjelzőt egy személyes sztorival kezdem. Múlt héten, amikor Magyarországra látogattam a könyvbemutatómra, elhatároztam, hogy a mellkasomon lévő, kétévesen szerzett égési heget szépen kivarratom mezei virágokkal...

Ahogy a mondás szól: „ha az élet citrommal kínálj, készíts limonádét”... vagy mondjuk Manhattan koktélt, ha olyanod van. Így került Alice csodaországának mesebeli kertje a hegemre: pitypangot, katáng korót, százszorszépeket tetováltattam magamra, és miközben a tetkómon ügyeskedő lány, Anita sorra „ültette” a virágokat, csevegni kezdtünk. „Nem is tudom elmondjam –e, de... egyszer sok évvel ezelőt tutánad szaladtam az utcán, és közöltem veled, hogy úgy nézel ki, mint a fiatal Brad Pitt.” bökte ki. „Kábé tizenöt voltam.” Valami derengeni kezdett: emlékeztem erre a cicaarcú lányra, aki olyan édesen, természetes kváncsisággal és izgatottsággal szóltott meg. Még ott, helyben megmondtam neki, hogy „én a másik kapura játszom”, de örömmel megiszom vele egy kávét valamikor. Telefoszámot cseréltünk, elbúcsúztunk, aztán – hopp - egyszercsak eltelt nyolc év. Elfelejtettük egymást. Egészen mostanáig. Az álmos reggelig, amíg egy giga méretű kapucsínóval a kezemben be nem toppantam hozzá a tetováló stúdióba. Mégiscsak megittuk azt a kávét együtt, mi több Kovács Anita, az életem, a testem, a mindennapjaim része lett, hiszen mostantól minden reggel a titkos kerttel a mellkasomon ébredek majd fel.

Miért mesélem el mindezt? Mert a sztori olyan szépen megmutatja, hogy ha valakivel karmikus kapcsolatban állunk, akkor a lelkeink egészen biztosan megtalálják az utat egymáshoz. Kirohanhatunk a lakásból egy dráma kellős közepén, sőt, a bőründünket is összepakolhatjuk, hogy „engem te soha többé nem látsz”, a legjobb barátunk szemébe vághatjuk egy rossz pillanatban, hogy „már nem is ismerlek”, vagy elajándékozhatjuk a szomszédnak a kiskutyát, akiről nehezebb gondoskodni, mint feltételeztük, de – és itt jön a csavar – ezek a lelkek mind vissza fognak találni hozzánk. Ha nem most, akkor a következő életünk során. Éppen ezért kell minden kapcsolati, családi, vagy munkahelyi krízis helyzetben megállnod egy percre, és átgondolnod: ebből az extra-savanyú citromból hogyan lehetne Manhattan koktél.

Ez a hét kabbalisztikus szempontból a legbensőbb félelmeink leküzdéséről szól. A Hukát szakaszának hetében különösen fontos, hogy észben tarts: az emberek közötti kapcsolat nem olyan, mint egy taxi. Nem tudod megállítani, és kipattani belőle, csak azért, mert dugó van, meleged van, sétálni van kedved, vagy találtál egy gyorsabb járművet. A kapcsolatokból csak akkor van „kiszállás”, ha megérkeztél a közös karmátok végállomásához. Honnan ismered fel, hogy ott vagy? Onnan, hogy itt már nem a türelmetlenség, az ingerültség, a sértettség, a féltékenység, a nemtörődöm viselkedés, vagy a félelem motivál, hanem az, hogy tudod: felépítettetek valamit közösen, most pedig mindkettőtök fejlődése érdekében ideje egy következő szintre lépneket – együtt, vagy külön. Alice sem térhetett haza Csodaországból addig, míg nem tanulta meg: az ő sorsának irányítója nem lehet sem a Szív Királynő, sem a Bolond Kalapos, sem az elvarázsolt virágok, csakis ő maga. Amikor erre rájött, egyszerűen... felébredt.

Csodákkal teli hetet mindenkinek!