Igen, nekünk is volt némi előítéletünk: nagy külföldi cég hazai vállalatának élén csakis idős, komoly, kimért hölgy állhat, akivel csakis asszisztensek, és beosztottak közvetítésével beszélgethetünk. Ez a tételünk azonnal megdőlt, amikor Venczel Judit személyes találkozóra adott időpontot a belvárosi irodájába, és egy minden szempontból fitt, és kiegyensúlyozott hölgy várt minket, akiből sugárzik a kedvesség.

 

Semmit nem tudtam az Yves Rocher-ról, fogalmam sem volt, hogy kik ők. Gondolkoztam, hogy hallottam-e valaha róluk, és eszembe jutott, hogy mintha egyszer kaptam volna egy ilyen márkájú testápolót. Hiába jártam Párizsban, a boltot se nagyon tudtam felidézni.

 

Végzettségem szerint bölcsész vagyok, magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár. A szüleim nagyon szerették volna, hogy a nyelvekkel foglalkozzak, így a gimnáziumban már franciát tanultam, még egy cserediák akcióban is részt vettem, néhány hetet már fiatalon Franciaországban töltöttem.  Később a bölcsészkaron úgy döntöttem, hogy elmegyek egy évre Párizsba francia kultúrát tanulni, ami szintén az irodalomhoz és a művészetekhez állt közel.

 

 

Az egyetem mellett beugró, titkárnői munkáim voltak. Édesanyám láthatott bennem valamit, mert sokszor pedzegette, hogy vegyem az irányt az üzleti élet felé, de különösebben engem nem izgatott. Amikor 1997-ben az első bolt megnyílt hazánkban, és a kereskedelmi igazgató asszisztenst keresett, jelentkeztem, mivel a munkahely 5 percre volt a lakásunktól, és persze anyám erőltette. Engem választott az akkori igazgató. Élénken él benne, hogy alig 23 évesen egy egész éjszakát agonizáltam azon, hogy én nem akarok hidratáló krémek közt dolgozni, semmi közöm az egészhez. Anyám azt mondta, hogy legalább a három hónapos próbaidőt dolgozzam végig. Így tettem.

 

Egyrészről a nyelvtudásom miatt tudtam sokat fordítani és tolmácsolni, másrészről a kereskedelmi igazgatóval ketten építtetünk fel itthon mindent. Ő szintén bölcsész volt, és akkor azt csinálta, amit én most: az üzlethálózat fejlesztés, az emberekkel való foglalkozás volt a feladata, minden más pedig rám szakadt. Új szótáram lett, amiben olyan szavak kaptak helyet, mint a vámtarifa, az akciók, stb., amikről előtte még csak nem is nagyon hallottam. Biztos lappangott bennem némi üzleti érzék, de nagyon furcsa volt eleinte, hiszen az én világom inkább a kultúra volt. Annyira izgalmasnak bizonyult ez az időszak, hogy észre se vettük, de az első három hónap csak úgy elröppent.

 

 

Sose felejtem el, amikor egyszer a főnököm közölte: „már hányok az import számláktól, mostantól te csinálod!”. Elképzelésem sem volt, hogy hogyan kell, de akkor találtam valakit egy logisztikai cégnél, aki segített megoldani. Később én raktam össze az egész kasszarendszert, közben fordítottam a címkéket, betanítottam az eladókat. Mindez rettenetesen izgalmas volt.

 

Igaz lehet, mert sokat segített, hogy tudtam kommunikálni az emberekkel, hajlandó voltam tanulni tőlük, és tudtam adni és kapni egyaránt.

 

A főnököm egyszer csak azt mondta, hogy reggel 7-re érkeznek az asztalosok, legyen kész másnapra az üzlet. Kaptam egy francia leírást, megjöttek a bútorok, én pedig odamentem, és határidőre állt a bolt. Ez az a feladat, amit mai napig megtartottam magamnak. 15 boltunk van jelenleg és én mindig ott vagyok az összerakásnál. Ha újat nyitunk egy már létező bevásárló központban, akkor ott csak éjszaka lehet dolgozni, és mindenki rácsodálkozik, hogy a kereskedelmi igazgató miért van ott. De én ezt imádom.

 

Sosem okozott gondot a kettő együtt, mindent össze lehetett egyeztetni. Nekem szerencsére mindig sikerült megtalálnom az egyensúlyt. Ha azt éreztem, hogy igény van rám a munkahelyen, akkor igenis dolgoztam akár 24 órát is. De mindig tudtam, hogy melyek azok a pillanatok, amikor a munkámban kell jelen lennem, és mikor a magánéletben. Ha olyan emberek vesznek körül, akik ezt az elhivatottságot tolerálják, sőt elfogadják, akkor ez tud működni. Már pedig körülöttem ilyenek a barátok, a család. Lehet, hogy kevesebb időt tudunk együtt tölteni, de azok sokkal intenzívebbek, boldogabbak, amiben az is közre játszik, hogy én jól érzem magam a bőrömben, hiszen szeretem, amit csinálok.

 

 

Egyetlen dolog sokáig kimaradt az életemből, pedig rajongtam érte: a színház. Régen színésznő akartam lenni, színházban is dolgoztam még a gimnázium alatt, de a munka mellett sokszor nem tudtam volna a 7 órai előadásra odaérni. Természetesen ezt manapság igyekszem pótolni.

 

Megtartottam régieket és persze újak is jöttek. A legjobb barátnőmet a bölcsészkaron ismertem meg, de vannak újabbak külföldről is, hiszen a cégnek köszönhetően sokszor utazhattam.

 

A cég számításai az elején nem feltétlenül jöttek be, ezért voltak mélypontok, és aránylag rövid időn belül távozott a kereskedelmi igazgató. Én maradtam itt úgy, hogy vezetnem kellett a meglévő 2-3 boltot, de a pozíciót nem kaptam meg. Nagyon nehéz volt ezt lelkileg feldolgozni, elfogadni. Huszonévesen vitt a hév, úgy éreztem, hogy nagyon tudnám csinálni. Ma már hálás vagyok azért az időszakért. Nagy tanulási folyamat volt számomra, rengeteg tapasztalatot szereztem, és ma már úgy érzem, hogy ennek köszönhetően jobb, biztosabb vezető vagyok. Akkor volt 20 ember a magyarországi cégnél, most közel 80. Azt az időszakot használtam ki arra, hogy beiratkozzak egy üzleti iskolába is.

 

Nem kérték, csak magam miatt éreztem szükségesnek. Utána rátaláltam egy új szakmára, a business coaching-ra. Ezt elvégeztem itthon is, és a franciák segítségével Párizsban is. 2005 óta folyamatosan tanulok, három diplomát szereztem meg. Hiszek az életfogytig tartó tanulásban, ezáltal új környezetbe kerülhetek, új ismereteket szerezhetek, új kapcsolatokat alakíthatok ki. 15 éve vagyok a cégnél, ami igen soknak számít. Én vagyok az az „öreg” bútordarab, aki mindent csinált, mindent átlát, aki valamit felépített. Nem szívesen engedném el, de valami megújulásra nekem is szükségem van, és a tanulás pontosan ezt adja nekem.

 

 

Igen, nagyon szívesen megosztom a tapasztalataimat, bevonom őket a munkába, hiszen csak úgy tudunk előre jutni, ha közösen csináljuk.

Igen, bár nem mindenben. Vannak kedvenceim, és tudok kritikus is lenni. Általában más márkájú parfümöt használok, de a mostani kedvenc Yves Rocher termékem az éppen egy parfüm: Moment de Bonheur. Minden évben tartunk egy nagy nemzetközi találkozót, ami tavaly a Balatonon volt. Mivel ez számított a legújabb terméknek, ennek a dizájnjára szerveztem az egészet, bár még akkor nem szagoltam. A rendezvényen kaptam belőle végre egy üveggel, és teljesen beleszerettem az illatba. Otthon be is tettem a többi parfümöm közé. Nem sokkal később betörtek hozzám, de úgy tűnt, hogy nem vittek el semmit. Aztán egyszer csak a parfümjeim közt kutatva felfedeztem: ezt az egyet lopták el a lakásból. Kifinomult ízlése lehetett a tolvajnak (nevet).

 

 

Régóta semmi nincs, mert engem az ilyesmi tényleg nem érdekelt, nagyon sokáig távol állt tőlem. Itt tanultam meg például a sminkelést is, és a színekkel való játékot. Addig igazából csak fekete-fehérben gondolkodtam. Ma már tudom, hogy mit mivel használjak, és kimondottan élvezem, ha a ruhám, a kiegészítőim és a sminkem színe összhangban van. Számomra az a szép, ha valami harmóniát és összhangot sugároz, én erre törekszem. Mindehhez persze a testemet is karban kell tartani, de ez csak az utóbbi években kezdett el foglalkoztatni. Sose sportoltam, ha valamit utáltam, akkor az a testnevelés volt (mosolyog). Egy edző barátom rávett, hogy menjek el hozzá. Sikerült 8 kilótól megszabadulnom, és komoly tartást is adott nekem. Ugyanis nagyon komoly edzésprogramot kaptam, amiben a súlyemeléstől kezdve minden volt. Lelkesen jártam hetente kétszer ebédidőben, és meg is lett az eredménye. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire meglátszik a kisugárzáson, ha testben és lélekben egyaránt fittek vagyunk. Azóta változott az életem, ezért kerestem valami mást, ami a munka mellett még megvalósítható, így most hetente 3-4 alkalommal futok reggel kb. 4 kilométert.

 

Az éppen aktuális, ruhám színéhez passzoló szemhéjpúder. 

Nesze!Adri

Képek: Domány Ági