Logo Pic
Linda Morvai 2022. október 06.

Nagy mustár teszt

Valószínűleg, minden magyar háztartás hűtőjében van mustár, amit leginkább a virsli mellé eszünk „kötelező” elemként. Emellett húsok, saláták, hidegtálak ízesítője is lehet. Többféle változata létezik, mi most az itthon „alapnak” számító csemege mustárokat vakteszteltük, összesen 17 félét. 

bor1_130.jpg

A MUSTÁR

A mustár mustármagból készített ételízesítő. A magokat kiválogatják, megmossák, megszárítják és összekeverik. Néha meg is őrlik, még mielőtt 24 órán keresztül áztatnák almaborban, ecetben vagy savanyú szőlőitalban. Minden hozzávalót összezúznak – a hagyományos mustárokhoz csak enyhén –, majd egy centrifugában különválasztják őket, hogy eltávolítsák a héjakat, és növeljék az illóolaj koncentrációját. Az, hogy erős mustár lesz-e belőle vagy gyenge, attól függ, hogy milyen alaposan passzírozzák át a pépet. A keverés minden levegőbuborékot eltávolít belőle, mely oxidálhatná a pépet, ezután pedig 48 óráig érlelik egy kádban. Itt természetes módon ízesebbé válik, miközben elveszíti kesernyés ízét. Ezután különböző illatos ízesítőket adnak hozzá: hagyományosat (pl. márványsajtot, tárkonyt), egzotikusat (pl. banánt, curryt) vagy bonyolultan kifinomultat (pl. konyakot, pezsgőt)

 

TUDTAD? CSAK 100 ÉVE SÁRGA A MUSTÁR

A mustár valójában a hozzáadott kurkumától lesz sárga, amit alig több mint száz éve tesznek csak bele.

A mustárt, mint szószt a rómaiak találták ki, a 4-5. századból származnak az első feljegyzések, amikben említik. Ők a porrá zúzott mustármagot szőlőlével keverték el, és mustum ardensnek nevezték, ami csípős lét jelent latinul. Innen származik a mustár neve, és egyébként az erjedés előtt álló borra használt must szavunk is. A római mustár nem nézett ki túl gusztusosan, az összetört mustármag alapban szürkésbarna színű, ezt a szőlőlé kicsit még sötétebbre festette. Az íze viszont markáns és jó volt, egy csomó ételhez használták, és egész Európában elterjedt, amerre csak a római légiók jártak.

A 20. század elején már világszertette gyártották a mustár, ekkor még szintén a nem túl bizalomgerjesztő szürkésbarna színben. Egy amerikai cég, az R.T. French Company ekkor kezdett el kísérletezni egy új variációval, amit kurkumával színeztek élénksárgára. Az íze ettől nem sokat változtatott, de a végeredmény látványosabb és étvágygerjesztőbb lett. A sárga mustár az 1904-es St. Louis-i világkiállításon mutatkozott be, a hot-dogok virslijére csíkozva, és rögtön óriási sikert aratott.

 

A VAKTESZT MENETE

A vaktesztet most a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület 13 tagja végezte el.

A termékeket az országos üzletláncokban szereztük be.

A mustárokat a hűtőből kivéve 6-7°C-on kóstoltuk. Természetesen, vakteszt volt, előkészítők adagolták a termékeket, egyik kóstoló sem tudhatta mely márkák vesznek részt a teszten. A mustárokat a hűtőből kivéve, egyesével szervíroztuk a kóstolók elé, hogy a minták ne melegedjenek fel.

A pontozás az előzetesen felállított értékelési rendszer szerint történt.

 

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

Illat: a jellegzetes mustár illatot kerestük, az ecetes vagy épp jellegtelen illat alacsony pontszámot kapott.

Állag: krémes, sűrűbb, homogén textúrát vártunk. Az egyetlen hiba, amit az állagnál tapasztaltunk, hogy egyes mustárok túl hígak voltak.

Íz: ahogy az illatnál, itt is a jellegzetes mustár ízt kerestük, az édes, ecetes és a mustár ízének harmóniáját.

 

A NAGY MUSTÁRTESZT ERERDMÉNYE

 

17. Olé! Mustár, egységár: 1 075 Ft/kg, Pontszám: 6,4/10 pont

Szolíd, édeskés mustárillat. Az állaga hígabb. Az ecetesség és az édes ízjegy párosa érezhető először, majd némi mustár íz.

img_5524_ole.jpg

 

16. LIDL Kania poharas mustár, egységár: 748 Ft/kg, Pontszám: 6,6/10 pont

Enyhe illatú. Az elvártnál picit hígabb állag. Az ecet és az édes ízjegy párosa dominál. A mustár utóízben érezhető.

img_5532_kania.jpg

 

15. TESCO mustár, egységár: 730 Ft/kg, Pontszám: 6,8/10 pont

Kellemes mustár illat. Az állaga kissé híg. Csípős, ecetes, majd édeskés, és enyhén mustáros.

img_5530_tesco.jpg

 

13. S-Budget mustár, egységár: 938 Ft/kg, Pontszám: 6,9/10 pont

Nem túl erőteljes illatú mustár. Az állaga megfelelően sűrű. Ecetes, savanykás ízű, a mustár zamata csak utóízben jön ki.

img_5515_s-budget.jpg

 

13. Kalocsai mustár, egységár: 1 401 Ft/kg, Pontszám: 6,9/10 pont

Enyhe illatú. Közepesen sűrű állagú. Édeskés, ecetes íz, enyhébb mustár ízjeggyel.

img_5520_kalocsai.jpg

 

11. Auchan mustár, egységár: 938 Ft/kg, Pontszám: 7,2/10 pont

A mustár illat kevésbé, az ecetes jelleg intenzívebben tapasztalható. Az állaga közepesen sűrű. Az ecet és a savanykás ízjegy érezhető először, majd jön a mustár jellegzetes íze az édessel párosítva.

img_5514_auchan.jpg

 

11. Ízmester csemege mustár, egységár: 1 361 Ft/kg, Pontszám: 7,2/10 pont

Enyhébb mustár illat. Az állaga még megfelelő, kissé hígabb. Kóstoláskor a natúr mustár, az édes ízjegy és az ecet közepesen intenzív íze érezhető.

img_5541_izmester.jpg

 

10. PENNY Czifra mustár, egységár: 702 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont

Fűszeres (szegfűszeges, szegfűborsos) illat jellemzi. Közepesen sűrű állag. Ízében is inkább a fűszeres jelleg a domináns, a mustár háttérbe szorul.

img_5527_czifra.jpg

 

9. LIDL Kania mustár, egységár: 702 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont

Intenzív ecetes illat, de érezhető fűszerzés is. Közepesen sűrű állag. Ízében a mustár, a fűszerek, az édes ízjegy a legerősebb, az ecet mennyisége megfelelő, nem nyomja el.

img_5518_kania.jpg

 

8. Univer mustár, egységár: 1 657 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Enyhébb mustáros illat. Homogén, kellő sűrűségű állag. Ízében az édes ízjegy mellé társul az ecetes savanyú és a közepesen erős mustár íz.

img_5525_univer.jpg

 

5. Kühne tradicionális német mustár, egységár: 3 369 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont

Ecetes, enyhébben mustáros illat. Sűrűbb állagú. A dijoni mustárokhoz hasonlóan az ecet adja a jellegzetes ízét. A mustár íze az ecetes ízek lecsillapodása után érezhető.

img_5542_x.jpg

 

5. Globus mustár, egységár: 1 457 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont

Fűszeres mustárillat. Sűrűbb állagú mustár. A fűszeres íz és az ecetes ízjegy erősebb, de jól érezhető a mustár jellegzetes íze.

img_5522_globus.jpg

 

5. ALDI Le Gusto mustár, egységár: 998 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont

Enyhébb, de jellegzetes mustárillat. Homogén, közepesen sűrű állag. Kellemes, fűszeres mustáríz, megfelelő (alacsonyabb) szintű ecet ízérzettel.

img_5510_le_gusto.jpg

 

3. HEINZ Yellow mustár mild, egységár: 3 913 Ft/kg, Pontszám: 8,0/10 pont

Jóleső mustár illat. Hígabb állagú mustár. Ízében érezhető, hogy nem a hagyományos hazai mustármagból készült, de azért jó minőségű. Közepesen ecetes, savanykás mustár.

img_5536_heinz.jpg

 

3. Kühne Amerikai mustár mild, egységár: 3 761 Ft/kg, Pontszám: 8,0/10 pont

Ecetes illatú. Sűrűbb, egységes állagú. Ízében a mustár után az édes íz és az ecet érezhető, enyhe fűszerekkel.

img_5534_kuhne.jpg

 

2. SPAR Hazai Szeretem mustár, egységár: 1 040 Ft/kg, Pontszám: 8,1/10 pont

Erős mustárillat, közepesen ecetes. Homogén állagú, közepesen sűrű mustár. Jól érezhető a természetes, jellegzetes mustár íz, közepes mennyiségű ecettel készült, enyhe fűszerezésű.

img_5538_spar_hazai.jpg

 

1. KIS-KUN Asztali mustár, egységár: 1 854 Ft/kg, Pontszám: 8,3/10 pont

Jellegzetes mustár illat, enyhén ecetes, kellemes. Egységes állagú, közepesen sűrű mustár. Hagyományos, természetes és finom mustár ízt éreztünk, megfelelő mértékű ecettel és enyhe fűszerezéssel.

img_5547_minta.jpg

 

 

ÖSSZEGZÉS

A tesztgyőztes KIS-KUN Asztali mustár  Auchan, Tesco, REÁL, Kifli.hu, és független magyarországi nagykereskedésekben kapható.

mustar.png

Vissza a címlapra
Maradok a pénzemnél
Legjobban pörgő posztok
Kreator | Anthrax | Testament @ Barba Negra, 2024. december 10.
Árposz • 3 nap
Nagy mákos bejgli teszt
Linda Morvai • 1 hónap
Nagy száraz fehér pezsgő teszt
Linda Morvai • 1 hónap
Nagy frankfurti virsli teszt
Linda Morvai • 1 hónap
A Manchester City elleni mérkőzés
Apuleius • 6 nap
Cikkek a címlapról
„Merj élni, meghalni bárki tud!” - Ismerd meg Frida Kahlo életét festményein keresztül
A szürrealistának vélt festőnő, aki elsőként ábrázolta könnyed őszinteséggel leplezetlen testét, saját tapasztalatai alapján vitte vászonra mindazt a szenvedést és fájdalmat, amit csak egy asszony élhet át. Megfestette viharos házassága alatti érzéseit, szeretői okozta boldogságát, gyermektelensége…
80 éve történt … Heves teljes lakosságának katonai kilakoltatása
Jeges, igen kemény volt 1944 tele. A Hevesen élő emberek számára ezen az adventen a dermesztő hideg jelentette a legkisebb bajt… Malinovszkij marsall A felszabadító-megszálló hadműveletek során 1944. november 14-én a szovjet csapatok birtokba vették a községet. Egy hónap múlva, december közepén a…
>