Van összedőlt kilátó és szép új kilátó is ezen a szakaszon, és a dombok tetejéről csodaszép kilátások nyílnak. A DDK egyik legszebb szakasza ez.
Egész korán felébredtem, így reggeli után már fél nyolckor elindultam a Nagymáté vadászházból lefelé vezető úton. Egy kis árok feletti betonlap fa korlátjánál láttam meg újra a kék jelzést, azon pedig hamarosan ismét löszös mélyedés földútján bandukoltam. A bakócai letérőnél a Fekete Istvánra emlékeztető tábla mellett egy kék kereszt - vagy inkább kék feszület - jelzésre is rátaláltam. Odébb a földútból egy másik ágazott ki, itt balra, a "fő földúton" kell maradni.
Az én térképem nem is jelezte azt a kék háromszög jelzést, ami egy kilátóhoz vitt ki. Odaérve döbbentem rá, hogy ez már nem kiátó. Meghalt, kilehelte a lelkét, feldobta a talpát, ez egy ex-kilátó!
Na, ilyet se láttam még. Ezután ismét széles földút vitt tovább, egy részen szinte autópályává szélesedve.
Elérve a kék négyzet jelzést, döbbentem rá, hogy jöttem egy nagy U-alakot a Nagymáté Vadászháztól, ahol megszálltam éjszakára - a kihelyezett tábla szerint csak pár száz méter a Nagymáté. Nem baj, nem csaltam, végigjártam az utam becsülettel. Hamarosan kiértem egy tisztásra, a vadászlesből fotóztam egyet visszanézve.
Ezután a következő kék háromszög jelzés már igazi kilátóhoz vitt - ez a Hollófészek kilátó, kemény 358 méterrel a tengerszint felett. A kilátó felső szintje 381 méteren van, és 119 lépcsőfokot kell odáig megmászni. A szerkezete 7,2 tonna acélból és 62 köbméter tölgyfából áll.
A kilátó után még kábé 3 kilométert bandukoltam az erdő fái között. Már ahol még van erdő, az országnak ezen a részén is intenzív erdőírtás folyik ugyanis. Lejjebb egy jelzetlen földútnál nyílt leginkább kilátás a virágos domboldalból a környékre.
Kicsit arrébb egy másik jelzetlen földútnál ki lehetett menni egy vadászleshez, az ötven-száz méteres kis kitérő nagyon megéri.
Itt meg is pihentem egy kicsit, aztán negyed órával később mentem tovább. A kék kör jelzést elérve lesétáltam a Tóth-forrás felé, de már fentről láttam, hogy nincs vize, így inkább visszafordultam. Vannak padok, pihenőhelynek abszolút alkalmas.
Ezután hosszan elnyúló rétek mentén sorakozó bokorsorok mellett vitt tovább az utam. Többnyire a nap is sütött, így nagyon szép volt ez is - bár fák hiányában itt azért jobban kell figyelni a kanyarokat, jelzéseket, letéréseket.
A túra szerintem legszebb része ezután következett. Kilométereken át lehet lelátni a völgybe, Karácodfa néhány lelkes kis faluja felé, csodás búzamezők felett. Itt még akkor is szép lesz a kép, ha csak leejted a fényképezőgépedet.
Ezen a szakaszon egy kőkereszttel találkoztam, később, egy beugróban padok is vannak kihelyezve, ott is meg lehet akár pihenni. De onnan már nagyon közel volt a vasútállomás, már hallani lehetett a vonatot, és ez engem arra ösztönzött, hogy inkább menjek tovább. Az erdőből kiérve egy kis fapallón át le is értem az autóútra, ezen kell besétálni 200 métert a vasútállomásig. (Közben találkozhatsz egy nagyon lelkes, aranyos kis házőrző kutyussal is.) A vasútállomáson már se váróterem, se mosdó, se személyzet nincsen, van viszont bélyegző, ami kihagyhatatlan élményt nyújt minden kéktúrázónak. Innen vonattal be lehet menni Pécsre, de én a jó idő miatt rátettem még kilométert, és besétáltam Abaligetre. (Igen, ilyen messze van a vasútállomás a településtől, ne kérdezd, hogy mi értelme van így ennek.) Erről a következő posztban lesz szó.
Ezt a szakaszt 2024.05.02-án jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!