Egyre szembetűnőbb az a töménytelen kivetített frusztráció, amely jelen van a világban... Ez is egy olyan társadalmi tükör, amibe nem kellemes belenézni, viszont egyre égetőbb lenne.

Aki valóban erőben van, annak nincs szüksége arra, hogy másokat kicsinyítsen, megalázzon vagy nevetségessé tegyen.

A folyamatos kritizálás, hibakeresés, gúny és gyűlölet annak az embernek a tünete, aki valahol mélyen nagyon frusztrált, tehetetlennek érzi magát a saját életében, és ezt a feszültséget kifelé próbálja levezetni, miközben az erőfölény illúzióját kelti.

Meglehet, hogy a kritika tárgya valóban hibázik... hogy a celebek üresek, a politikusok hazudnak, a szomszéd idegesítő, az ismerős irritáló. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a támadás ténye mindig a támadóról árulkodik leginkább. Arról, hogy belül nincs meg az az erő, ami szükséges lenne ahhoz, hogy az ember végre beleálljon a saját sorsfeladatába, a saját teremtésébe, a saját küldetésébe.

Botos Orsolya