Mondja a lányom a telefonban Anyukámnak: megyünk színházba.

Mit néztek? - kérdezi Anyu. 

Valami krumplisat - mondja a lányom, aki ugye már nagyon más generáció, mint én vagyok.

Mert számomra a Keménykalap és krumpliorr egy fogalom. Egy jelenség. Egy olyan dolog, ami van és lesz. 

Lópici Gáspár, a kis felnőttesen beszélő gyerekek, Cézár a babakocsiban és persze Bagaméri.

Merthogy a Magyar Színházban bemutatták a Keménykalap és krumpliorr múlt héten került bemutatásra. Én pedig ahogy lehetett kaptam is az alkalmon. 

A kedvelt klasszikus ezúttal eddig sosem látott formában kelt életre a színpadon Nagy Viktor rendezésében.

Konkrétan már a díszlet megvett kilóra az elején. A Barkas a színpadon, a Csemege felirat a lakóházak felett és a rakéta. Igen, ilyen volt a gyerekkorunk a szocializmusban. És akkor már jöttek is a gyerekek. Ugyanúgy, mint anno a filmben. Ügyesen, okosan, nagyon jól stylingolva. És az egész előadás vitt, sodort magával. Mit tagadjam, két szereplőt vártam legjobban Lópicit ugye és Bagamérit. Féltem hogy csalódni fogok. De szerencsére ez nem következett be. Mindkét színész a karakterben maradt úgy hogy nem akarta teljes mellszélességgel másolni az eredetit. A díszletért odáig voltam. És hogy mit szólt a lányom az egészhez? Szerette és jó nagyokat nevetett. A cirkuszos rész pedig mindkettőnknek nagyon betalált. Azt hiszem, ez egy olyan darab, amire bátran vigyék el a nézők a kisiskolás gyerekeket és magukat is, mert mindenki jól fog szórakozni majd. Bagaméri pedig a fagylaltját még mindig maga méri...