
Csajként azért nem mindig könnyű számunkra a sportolás. Nem mindig van olyan lehetőség, ami jó számunkra, anyaként tapasztalom hogy egyszer csak elfogynak a lehetőségek. És ez kamaszként azért kiderül, mert ugye és ha megjön...Budapesten szélesebb a sportági kínálat, vidéken azonban jóval szűkösebbek a lehetőségek.
Az egyenlőtlen sportági hozzáférhetőség mellett a menstruációs szorongás is sok lányt tart vissza a rendszeres mozgástól. Értük fogott most össze az Always és a SPAR közös jótékonysági program keretében.
Az október elején induló „Hajrá, lányok!” elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a lányok a menstruáció kezdete után se maradjanak ki a sportból. A kampány keretében 2025. október 2. és 29. között minden, a SPAR és INTERSPAR üzletekben megvásárolt Always egészségügyi betét után 60 forintot adományoznak a Fortissimo – Együtt a Sportoló Ifjúságért Sportalapítványnak.
Az összegyűlt támogatás az alapítvány Multisport programját segíti, amelynek kiemelt célja, hogy a lányok és fiúk egyenlő arányban vehessenek részt a foglalkozásokon. Országos szinten biztosít sokoldalú sportolási lehetőséget gyermekeknek játékos formában, különféle sportágak kipróbálásával. Eközben nem csupán a fizikai képességek fejlesztése történik, hanem a mentális és szociális készségeké is, mint például az önbizalom, a csapatszellem, valamint a győzelem és vereség kezelése. Szóval, ha veszel egy csomag betétet, te is támogatod a csajok sportolását!
A menstruáció az élet természetes része, de ezt sokszor nagyon nehéz elmagyarázni egy kamasznak, aki még az undi részt látja csak igazán. A vérzéssel járó fizikai és lelki kihívások azonban sokszor szorongást és bizonytalanságot okoznak a lányoknak és azért felnőttként is, lássuk be. Ez nemcsak testi és lelki terheket jelent, hanem azt is, hogy sokan kimaradnak azokból a közösségi élményekből, amelyeket a sport adhatna számukra.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 2024-es adataiban megmutatkozik, hogy az országos iskolai versenyrészvételben ma is kisebb a lányok aránya, mint a fiúké (kb. 40- 60%). 2 Ez is jelzi, hogy a lányok sportban való részvételét számos láthatatlan akadály korlátozza, köztük a menstruációval kapcsolatos nehézségek is.
A sport nem csupán kiemelkedő élsportolókat ad a világnak, hanem minden gyermek életében kulcsszerepet játszik. A rendszeres mozgás hozzájárul az egészséges életmód kialakításához, fejleszti a kitartást, a csapatmunkát és az önbizalmat. És ha kérdezed, az életem meghatározó szereplői most is a régi edzőstársaim egyébként. Szóval hajrá lányok!