A szerelem nem csupán kémiáról vagy összeillőségről szól. A szerelem az idegrendszerekről szól. Kötődési mintákról. Régi sebekről. És azokról a láthatatlan megállapodásokról, amelyeket tudattalanul kötünk, hogy biztonságban tartsuk a másikat – olyan módokon, ahogy a gyerekkoruk nem tette.

Fájdalmas leckék árán tanultam meg, hogy a szeretet önmagában nem képes felülírni valaki rendezetlen félelmét az intimitástól, az elhagyatottságtól vagy a méltatlanságtól. Akármilyen nagy és nyitott is a szíved, ha valaki még mindig a múltja vagy a jelene szellemeitől próbálja védeni magát, akkor a te személyedre fogja kivetíteni mindezt.

Ezért abbahagytam, hogy azzal próbáljak másokat meggyógyítani, hogy még többet adok magamból. Valójában már senkit sem próbálok meggyógyítani vagy megjavítani – csak saját magamat. Mert az nem az én feladatom, és őszintén szólva: hogy is képzelhetném, hogy belenyúlok valaki más karmájába és életleckéibe? Az az ő dolga. Én csak a saját munkámat végezhetem el.

Olyan szeretetre vágyom, amely a jelenben gyökerezik, nem a védekezésben. Ahol tanúi lehetünk egymás múltjának anélkül, hogy annak fogságába esnénk. Ahol nem vagyunk kiszolgáltatva valaki kimondatlan sebeinek.

Wolfe