A Balatonnal való viszonyomról tudtok, hisz szerelem ez a javából.  6 hetesen kezdtem itt a pályafutásomat, azóta már több helyen volt nyaralónk is mindenféle relációban és hogy hányfelé szálltam meg szállodákban, panziókban, hát azt elmondani sem tudom, a korai kempingezést nem is említem ugye. Olyan 15-20 éve szerettem be a Nivegy-völgy vidékébe, aztán néhány éve jártam is ott és azóta visszavágyom. Most úgy éreztem, amíg a gyerek "ottalvós" (sic!) táborban van, én is leléphetek kicsit. Így meg is terveztünk gyorsan egy túrát és milyen jól tettük.

Egy másik utazás során figyeltem fel egy nagyon kis kompakt Suzuki Swiftre, így át is vettünk egyet indulásnál tesztelésre. Hát nem csalódtunk, az biztos, a maga kis kényelmes tempójában lehetett vele menni és hát mivel nőből vagyok, kiemelném a színét, ami igen tetszett. Lamentáltunk rajta, hogy vonattal menjünk, de a Suzukival jó lóra mentünk, így nem kellett senkit megkérnünk, hogy gardedámként kísérgessen bennünket Révfülöptől felfelé. Az út csodás volt, a hatszáz fok ellenére, kiválóan szuperált a légkondi is és szép lassan megtanultuk, mikor miért szól az autó, mennyivel mehetünk stb...

A Tagyon Birtokon nem mostanában vizitáltam, évekkel ezelőtt ragadott magával a hangulata. És most újra belekóstoltam ebbe a semmihez nem fogható nyugalomba, szépségbe, ami a teraszukról árad. Visszatérve, a kis Suzukink, ami igazán passzolt a szőlő színéhez, parádésan bírta felfelé az utat is és már be is parkoltunk Kartaly Attilához, aki csodás kezdésként egy fröccsel várt bennünket, meg ugye a gyönyörű környezettel. Pont erre vágytunk, azt hiszem mindketten. A csodálatos tájra, egy jó itókára a kezünkbe és csak úgy lenni a nagy szépségben És itt pont ezt kaptuk és még valamit. Szállást. Ugyanis már nemcsak enni és inni tudsz feljönni a Tagyon Birtokra, hanem a borászkodás mellett a vendéglátás is felsorakozott a palettára és a régi présházakból, pincékből apartmanokat alakítottak ki és igen, mielőtt megkérdeznétek: van bennük légkondi is, bőven, meg olyan kilátás, amit az ember azért nem minden nap lát, kivéve persze, ha nem egy szőlőben lakik. Egészen egyszerűen nem tudom, néhányan hogy bírják természet nélkül, de nekem annyira kell a zöld, mint egy falat gluténmentes kenyér, de tényleg. És hát itt megkaptam ezt, meg egyébként is nagy szerelmem a térség, olyan nyugodt része a Balatonnak, ami lassan vényköteles lesz szerintem de terápiás célokra mindenképpen ajánlanám.

Vissza a Tagyonra, Tagyonba. Erős két perc alatt elfoglaltuk a szállásunkat, ami annyira cuki kis vadvirágok mögött bújt meg, hogy már egy angliai kert feelingjét éreztem. Délután sok mindennel nem voltunk elfoglalva, mint pont ennyivel: bámultunk kifelé a fejünkből, mindezt a hatást rásegítve ugye a Rizlingszilvánival. Attilával beszélgettünk, aztán egyszer csak megérkezett két amerikai turista lány is, gondolva, meglátogatja a pincét. Elvileg aznap nem voltak nyitva, de gyakorlatilag igen, így össze is pajtiztunk a két lánnyal és együtt látogattuk meg a hűvös rejtekhelyet. A pincében Attila mindegyik borról mesélt,  meg a Balatonról, tölgyfa hordókról, én barátságot kötöttem a Szürkebaráttal, a Zengőről is csak jókat tudok zengedezni, persze, ő már jóval testesebb és határozottabb, de igazán a Tagyon bor és a hosszabb érlelés adja a rizling testességét. Az amcsi csajok egyébként jó fejek voltak, minden is érdekelte őket a borról, nem a semmiből pottyantak ide, többször jártak már Magyarországon és most nem messze szálltak meg, így kinézték a Tagyont is. Nagyon jól tették, Attila jól tudott mesélni, én is megtudtam, hogy az egyik lány tanárnő, a másik pedig október óta csak utazgat a világban, hát ezen a ponton azért felsóhajtottam és kértem egy újabb kortyot a Tagyon Balaton borából a poharamba. 

Estére semmi extrát nem terveztünk, csak konkrétan egy világmegváltást és azt kell mondjam: jól ment nekünk. Ücsörögtünk a nagy fák alatt, szemünket legeltettük a szőlőn és társalogtunk, amíg meg nem ettek teljesen bennünket a szúnyogok. Visszafelé az apartmanhoz pedig azt csodáltam, még mindig és már megint, mennyire gyönyörű a csillagos ég és itt, a Tagyonban semmiféle fényszennyezettség nem volt, így minden csillagképet külön kielemeztem magamban, bár lehet, hogy egy-két magyarázat bonyolultabbra sikeredett, köszönhetően a helyi borok fogyasztásának. 

Másnap egy bőséges, helyi tervelőktől származó reggelivel kezdtük a napot, utána pedig a Salföld felé vettük az utat. Imádom ezt a részt is, olyan az egész, mintha egy mesében járna az ember. Minden pici, tiszta, szép, színes, virágos. Nyilván van helyi skanzen is, de igazság szerint láttam már mindenféle malackákat, nem annyira éreztem a húzását, mint inkább a sétálásnak a környéken, mert az csodaszép. Van egyébként közösségi házuk is, ami elég pofás és mindenféle kulturális programok szoktak lenni, ha erre jársz. Mi inkább Zánka felé vettük az irányt, itt jegyezném meg, nem, én soha nem jártam ott úttörőtáborban, viszont jó étteremben igen. Most viszont köszönhetően az afrikai klímának a fagyira szavaztunk és ezt egyáltalán nem kellett újraszámlálni. Ugyanis a Gyógynövény Fagylalt Műhely volt az, aminél úgy éreztük: csodás kis tízórai lesz, mindenféle nagy fakszni nélkül. És pont azt hozta, amire vágytunk, megtaláltam a magam gyümölcsös ízeit. Aztán az igazi ebédet már Balatonakali strandján fogyasztottuk el, ami váratlanul pöpec volt, tiszta és átlátható. Mondjuk, a nagy, hűs fák azért sokat adtak a jelleghez és az is, hogy egy Cafat nevű helyen találtunk egy jó ebédet, amitől nem téptük a hajunkat árilag sem. Tépett porkot ettünk, kiváló coleslaw és sült krumpli körettel. És annyit jegyeznék még meg: kettőnknek is elég volt egy adag, úgynevezett bőven. Útközben persze, amikor a dimbes-dombos vidéket jártuk, a kocsiból már kifigyeltem, két helyen is kapható termelői barack. Nyilván okos lett volna megjegyezni, hogy pontosan hol, de azért sikerült megtalálnunk visszafelé az egyik célpontot. és isteni barit venni, több fajtát is. Valami mennyei volt és az ára sem a csillagos eget verdeste és hát látszott, hogy populáris a dolog, két apuka is vásárolt előttem last minute, zárás előtt percekkel (5-ig menjetek!). Még szereztünk hozzá ezt azt és a légkondira és az újabb csacsogásra szavazva vissza is autókáztunk a Tagyonba, ami egészen biztosan hozza azt, amit Attila szeretne, az értékteremtést.  Ezt sommáztuk is az este is, amikor kipróbáltuk a helyi konyhát, ugyanis egy viszonylag jól rendezett étlapból remek fogásokat választhat az ember vacsorára itt. Tehát nem csak bort kóstolni tudsz feljönni, hanem vacsizni is, akár barátokkal, a pároddal, vagy egy barátnős túra keretében, mint ahogy mi tettük ezt. Indításként a Hab Zsi került a poharunkba, aztán már jött is az előétel, ami ehhez a kis estünkhöz igen jól passzolt: kacsamájpástétom, hagymalekvár és zöldségek pompáztak a tányéron és szépen, komótosan elfogyasztottuk, egy-egy korty habzóval megfejelve. A főétel választásnál én kicsit lamentáltam, mi is legyen, aztán egy risottóra esett végül mindkettőnk választása, pedig én nem vagyok egy risottós asszony, de itt az lettem. Ez ugyanis egy kellően krémes, kecskesajtos fogás volt, mogyoróval és csirkemellel. Ez utóbbi mindig félelmem, de a Tagyon konyháján remekül készítették el.

És annyira szerettem, hogy mindenféle megjátszás, kivagyiság nélkül ücsöröghetünk, ehetünk jókat és társasloghatunk. Hajszolt szülőknek és kiégés előtt álló sokat dolgozóknak különösen ajánlanám a láblógatást, de haladjunk tovább utunkon, mert állati érdekes dolgot mesélek. 

Egy ponton érdekes hangra lettünk figyelmesek ugyanis a vacsora közben. Gyakorló macskásként tudtam, ez a valami, ez bizony nem macska. Mondtam: hiúz lesz az, ami azért elég szürreálisan hangzott, de megkerestük az interneten és hát tényleg ilyen hangja van egy hiúznak. Nem láttuk, viszont erősen hallottuk a kis hiúzkát, valószínűleg egy romantikus kalandra invitált valakit, aki nem hallott rendesen, mi viszont őt igen. Na, ezért is csodás a természet és ez a rész, mert ilyet is megtapasztalhat az ember. 

Mondanám, hogy elmacskásodva keltünk másnap, de ez nem igaz, mert tényleg nagyon pihentető volt itt minden is. Kávézósan kezdve a reggelt, a tájat bambulva búcsúztunk el a Tagyontól és az értékteremtő, igazán chill hangulattól és vettük az irányt a tó felé. Mivel a vitorlázás is közel áll a szívemhez, nem lehetett kihagyni az új, Ypsilon Yacht Club megtekintését, így ide álmodtuk a reggelinket. Ugyanis a Costes egy pop-up büfét üzemeltet itt, jövőre nyílik majd a Rácz Jenő fémjelezte étterem. Betűről-betűre végig is jártuk a helyet és az Ypsilon tényleg Y, így hasít bele a tájba, nem idegenként, hanem a látvány részeként. A BORD Építész Stúdiónak nagy gratula, mert annyira jó lett ez az épület, nem kevésbé a reggelink, ami kiváló tojásétel volt, mellé pedig még növényi tejes lattét is kaptam, ami azért nem sűrűn fordul elő mindenhol. Itt emlékeznék meg arról, hogy a Sirokkó is ebben a kikötőben van már, aki kedvelte az Ötvös Csöpi filmeket, emlékezhet rá. Egyébként ami menőség szerintem, hogy az ide betérő hajósok majd maguk is grillezhetnek vagy bográcsozhatnak, ugyanis a kikötőben erre alkalmas helyeket is kialakítottak és úgy, hogy majd a Costes kollégái előkészítik a bepácolt mindenféléket és elég lesz a manchaftnak az ideális pirulásra figyelni, nem kell az előkészítéssel pepecselni. Itt, ezen a ponton éreztük, hogy mi jövőre egész biztosan szeretnénk visszatérni, megnézni majd az éttermet, koktéllal a kézben ücsörögve pedig a naplementét. Nagyon klassz kis hely lesz ez!

A Bergmannt nem lehetett kihagyni hazafelé, igazság szerint az már kötelező programnak is tekinthető, ha Füred felé veszi az irányt az ember. Most sem csalódtunk, én komoly citrom fagyi vizsgáló vagyok, most is kiválóra vizsgázott a hely, no meg hazánknak ez a része. Nagyon élhető, nagyon emberi és nagyon értékes napokat töltöttünk a Balatonnak ezen a szegleetén, ahol nem volt tülekedés, nem volt sok turista, de gyönyörű táj, finom borok és ételek igen. Aki lelassulna egy kicsit, vagy úgy érzi, pont ez töltené fel a lelkét, annak nagyon ajánlatos a Tagyonba ellátogatni, igazi laza, nem megjátszós vendégszeretetben lesz része és persze pazar panorámában.