Nesze!szer

Milyen egy jó tábor?

Interjú egy igazi tábor szakértővel!

2024. június 15.

 

funside_balaton_2.jpg

 

 

Véget is ér mindjárt az év, szülőként pedig azon gondolkodunk, hogyan oldjuk meg a gyerekek szünidejét. Nemrég találkoztam a Funside táboraival, ami első látásra is végtelen gazdag programokkal várja a gyerekeket, több helyszínen, Budától a Lupáig, Balatonig. Gyorsan fel is kerestem Kittka Andrást, az alapítót, hogy beszélgessünk kicsit, hisz komoly szaktekintély, szakértő már a témában.

 

kittka_andras_a_funside_ugyvezetoje_1.jpg


- Elnézést a kérdésért, de hogyan lesz valaki "táboroztató"? Nem egy szokványos foglalkozás. Mi a motiváció mögötte?
- Gyerekként nagyon szerettem táborozni. Lehetőségem volt külföldön is megtapasztalni, milyen is ott ez és fantasztikus élmény volt ez számomra. A nemzetközi környezetből számos barátom lett, máig tartó kapcsolatokra tettem szert. Így azt éreztem, szeretném ezt valahogy itthon is megvalósítani, ezt a nemzetközi életérzést a gyerekeknek. Így 2007-ben a Villányi úti helyszínnel elindítottuk az első tábort.
- Nem egyszerű szülőként a választás, azt kell mondjam.
- Igen, az biztos. Egy szülőnek mindig nagy kockázat, hogy tetszeni fog-e a gyereknek a tábor, mert mi van, ha befizeti tollasra, aztán már első nap kiderül, nem az ő sportja ez – és még csak hétfő van. A Funside táboroknál
nagyon sokféle foglalkozást ki lehet próbálni. Eleve két lehetőséget választanak a gyerekek maguknak, elég széles a kínálatunk a sportoktól a mindenféle dolgok megismeréséig, az alkotásig.
- Mi a legfontosabb alapja a táboraitoknak?
- Tulajdonképpen az, hogy ovistól a kamaszok új dolgokat tanulhassanak és tanuljanak is közben, miközben jól érzik magukat. Amire külön figyelmet fordítunk és kell fordítanunk: az a biztonság.  Két orvos van non-stop készenlétben, de az a legjobb, ha nincs rájuk szükség. öt gyerekre jut egy pedagógus, így bármi van, van kihez fordulniuk. Az én alapélményem anno az volt, hogy nemzetközi környezetben is tudtam gyakorolni az angolt. Ebből kiindulva mi itthon is ezt nyújtjuk, hisz az angol az alap nálunk. Más szintje ez a megértésnek, hisz nem az iskolapadban használja a kiskamasz a nyelvet, hanem a tábori haverokkal sokszor kizárólag így kommunikál. 
- Ugye akkor máshonnan is jönnek a táborozók hozzátok? 
- Országok szerint nézve a legnagyobb csoport a magyar gyerekek, de van nagyon sok itt élő külföldi táborozónk is. Sokszor jönnek olyanok is, akiknek mondjuk a nagyszülei
idevalósiak, hazajön a család nyárra és szeretnék, ha lenne kötődésük az országhoz még jobban vagy akár magyarul is tanuljon az unoka. Szóval elég nemzetközi a csapat általában nálunk. 2011-ben kezdtük meg a budapesti helyszínek mellett a balatonit is, hát azt kell mondjam, elég nagy buli minden évben. 
- Te mit tanultál az eltelt évek alatt?
- Aki gyerekekkel foglalkozik, mindig lát vagy tanul valami újat. Azért sok társadalmi változáson mentünk át az utóbbi években, a technológia is száguld és más a ingerküszöbük is. Balatonon nem tiltjuk például a kütyüket, mobiltelefonokat, mi programokkal próbáljuk meggyőzni őket és olyat mutatunk, hogy nem akarják egyszerűen elővenni ezeket. Szociális és edukációs élményt adunk. Sokféle háttérből jönnek a gyerekek, egyéni helyzetek vannak és most már egyre több az  ételallergiás táborozó, így rájuk is külön figyelnünk kell. 

funside_balaton_5_1.jpg

 

- Számomra az nagyon szimpatikus, hogy korban a gyerekekhez közel állók vannak körülöttük, mert év közben azt látom, az idősebb generációk már nagyon másban vannak.
- Igen. Érteni kell őket. A mi táboraink nagyon intenzívek, sokféle foglalkozást, programot szervezünk, heti témákat, bírni kell ezt nekik is - de élményt kapnak a nyárra, az biztos. Két budai helyszínünk van ugye, a Balaton az nagy sláger és a Lupa-tónál is van táborunk. Ott gyakorlatilag a vízi sportok a fő csapásirány, rendesen mozognak a gyerekek hisz ott a wibit akadálypálya is, elfáradnak a délután végére, miközben lehet, hogy délelőtt meg szuper alkotásokat hoztak létre a kézműveskedést választva. 

funside_balaton_4_1.jpg


- Mi volt eddig a legerősebb visszajelzés, hogy a Funside táborokkal jó úton jártok?
- Ezzel kapcsolatban van egy elég meghatározó élményem. Először 150, aztán a harmadik évre 780 gyerekkel ment a balatoni táborunk. Az ötödik nyárhoz érve pedig már annyian érdeklődtek, hogy márciusban elindítottuk a  jelentkezést. Ahogy megnyitottuk, a szerver konkrétan beszakadt és még az iroda előtt is álltak, hogy lefoglalják a
helyeket. Még Új-Zélandról is hívtak, nehogy lemaradjanak.
Egy orvos műtétről jött ki, úgy telefonált, aztán ment vissza a beavatkozásra. Ez akkor nagyon jó érzés volt, hogy sok embernek, sokat jelentenek a mi táboraink. Visszatérő táborozóink vannak, a felső korhatár a 17 év. Aztán a szó konkrét értelmében is elballagtatjuk őket, kapnak alumni pólót is. És utána sokan jönnek vissza ifinek hozzánk. 
- Van most a sláger, te mit választanál magadnak?
- Nehéz kérdés. Sokan döntenek az angol nyelv mellett és a sportot is szeretik a táborozók.A főzés idén már teljesen telt házas. Óriás izgatottsággal várom hogy a zenei producer foglalkozásra vagy a mesterséges intelligenciára mennyien jelentkeztek.  Néhány éve elindítottuk mindfullnesst is idén meg a fenntartható divat irányt. Én a magam részéről a SUP oktatást választanám Balatonon, meg a fotózást mellé. A budapesti táborokban a teniszt és a 3 d nyomtatást választanám. Úgy gondolom, ha abban a korban lennék, szívesen táboroznék magunknál. Amikor pedig a nyár végén bezárjuk az utolsó turnust is, adunk magunknak két napot.. és elkezdjük tervezni, szervezni a következő nyarat. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr2018424917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása