Nesze!szer

800 éves a betlehemállítás hagyománya

2023. december 13.

 

tc_2414.jpg

 

 

Csodaszép eseményeket hoz az Advent idén is, megdobogtatja az ember szívét.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával XXI. századi installáció idézi meg a 800 éves grecciói betlehemet, Budapesten az Erzsébet téren. December 12. és 22. között 360 fokos mozgókép repíti vissza az időben a látogatókat, az ingyenes vetítést minden nap 17 és 22 óra között tekinthetik meg az érdeklődők. A Ferences Rendház életében kiemelten fontos az idei év, hiszen Szent Ferenc grecciói karácsonyának* nyolcszázadik évfordulóját ünneplik. 1223 szentestéjén Ferenc testvér
elindította a betlehemezés hagyományát és megmutatta, hogy az átélhető élményszerűség olyan erővel képes hatni, ami megnyitja a szíveket. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány ezt igyekszik felidézni: jelképesen lebontva a falakat, határokon átívelő programokat szervez decemberben, hogy Betlehem és Szent Ferenc üzenetét kortól, felekezettől, vallástól függetlenül az emberek közé vigyék.

tc_2507.jpg


„Isten maga írta Jézus Krisztus megtestesülése, azaz a karácsony forgatókönyvét! Békét hirdetnek az angyalok, és szeretettel hívják az embereket, a gyermek Jézussal való találkozóra! A jászol körül összegyűlnek egyszerű emberek, bölcsek, zsidók, szerecsenyek és más nemzetiségűek, de ott vannak az állatok, az egész teremtett világ! Háborútól marcangolt világunkban pont erre volna a legnagyobb szükség! Imádkozzunk, hogy a
Mennyei Atyánk gyüjtse össze békében az Ő gyermekeit, a nagy családja minden tagját ültesse jóságosan az asztala köré!” – osztotta meg gondolatait Böjte Csaba testvér a betlehem hagyományok jelentőségéről.
A vetítésnek helyet adó V. kerület polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter elmondta: „A betlehem jelképezi a családot, ami a közösségek alapja, példázza a közösségi összetartást és megmutatja az összefogás erejét. Ezáltal tükrözi mindazt, ami a belvárosiak közösségére is jellemző: összefogással mindannyian csodákra vagyunk képesek. Így hoztuk létre idén az V. kerületben Magyarország első klímatudatos utcáját, a közel 100 fás fasorral megújított Arany János utcát, és a megváltozott képességű gyermekek számára is közösségi élményt
nyújtó Hild téri Kufli játszóteret.”


Betlehem 800, Dévai Szent Ferenc Alapítvány 30
A kettős jubileum alkalmából az alapítvány szeretné összehozni mindazokat, akik ebben a három évtizedben a nagy családjukhoz közel kerültek: egykori munkatársakat, volt nevelteket, támogatókat. A cél, hogy az első betlehem felállításának évfordulóját méltó módon ünnepeljék együtt.


Az Összetartozás Betlehemi Karavánja
December 10-én Sepsiszentgyörgyről indult és december 23-ig összesen 16 helyszínen áll meg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Fővárosi Nagycirkusz együttműködésében az Összetartozás Betlehem Karavánja. Az imaút során a Szállást Keres a Szent Család nevet viselő régi hagyományukat elevenítik fel, további részletek és a megállók megtalálhatóak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány weboldalán.

Nagykarácsony Déli Harangszó Kupával
December 10-én Sepsiszentgyörgyön tartotta az alapítvány Nagykarácsony rendezvényét, amely ezúttal rendhagyó volt. A Déli Harangszó Kupán várták az érdeklődőket mintegy 2000 gyermekkel közösen. A kupáért négy utánpótlás (U17) csapat szállt versenybe, Topolyáról, Szegedről, Sepsiszentgyörgyről és Vajdahunyadról. Déli tizenkettőkor szentmisét tartottak, melyet Böjte Csaba ferences szerzetes celebrált. A rendezvény fővédnöke Bölöni László BEK- győztes, korábbi válogatott futballista volt. A díj- és ajándék kiosztást követően az adventi
koszorún Böjte Csaba ferences szerzetes és Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere gyújtotta meg a második gyertyát.

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr2218280061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása