Nesze!szer

Vödörrel készülnek a legények az újjászületésre...D

2023. március 30.

 

_01dsf3545_1.jpg

 

 

Most már erősen a nyúlon innen vagyunk, lássuk be. Erősen vágyom már a sonkát, meg a húsvéti mindent. Ti mentek majd valamerre? Hoztam egy jó kis programötletet és nem Hollókő és nem lesz tömegnyomor se. Jól hangzik, ugye?!

Hagyományőrző húsvéti mulatságot tartanak a Tisza-parti városban, Csongrádon április 9-én, vasárnap. A húsvéti népszokásokat egy napba sűrítve, gazdag programmal várják a látogatókat. Lesz zöldág-járás, ételszentelés hagyományos „vödrös löttyintéses” locsolkodás, kézműves és néptánc bemutatók…

A mulatság délelőtt, 9.30-tól kezdődik a templom előtti téren az Árendás Néptáncegyüttes táncosai a Sergő Zenekarral a természetmegújulását jelképező zöldág-járás táncot mutatnak be. 10.00-tól a Nagyboldogasszony-templomban ünnepi szentmisével és ételszenteléssel folytatódik a csongrádi húsvét.

A délutáni program 14 órakor a nemrég teljesen felújított belvárosi Szent Rókus templomban folytatódik, megint  szenteléssel Ezt követően Gulyás László vándormuzsikus vezetésével a Tisza-gáton vonulnak énekelve a legények és a közönség, hogy a belvárosi házakban a húsvéti hagyományokhoz hűen meglocsolják a leányokat. Csongrád „szíve”, a Belváros, mely szinte érintetlenül megőrizte középkori településszerkezetét. A Belváros Magyarország egyik legrégebbi műemlékileg védett területe. A városrészben valamikor halászok, napszámosok, kubikosok és hajósok éltek. Utcái fésűs szerkezetűek. A halászházak majdnem mind vert falúak, nádtetősek. A házak külső falát fehérre meszelték, alját venyige feketével „húzták el”. A belvárosi házakban az Alföld néptáncegyüttes csapata is közreműködik. A hagyományos locsolkodás első helyszíne a halászház (Ék u. 1.). Ezután az Öregvár utcában lévő mesteremberek portáit látogatják sorba, ahol a citerás, cipész és fafaragó családja várja a locsolkodókat és a vendégsereget.

A kézműves házakban más-más hagyományőrző programmal készülnek. A gyerekek népi játékokat próbálhatnak ki a játszótéren. A Bölcső NCSE tojáskereséssel és kézműves foglalkozással várja a gyermekseregletet. Gólyalábasok, a Langaléta Garabonciások is mókáznak a vendégek között. Aki megéhezne, finom ételekkel tömheti degeszre magát a „gasztro- és kézműves udvarban”. Megtekinthetnek a résztvevők kézműves bemutatókat, tojást is festhetnek, a táncházban népzenére rophatják a talpalávalót, kalácssütésen ügyeskedhetnek.

Kádár Ferkó Fotószínháza a korabeli ruhákba öltözött vendégekről készít ingyenesen fotókat.Ez az egész program egy igazi időutazás, nyúlra fel és tuti, hogy itt senki nem ússza meg szárazon.

Fotó: Révész Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1418084716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása