Nesze!szer

Reggeli Nesze

2023. március 29.

 

erzelmi_intelligencia_david_r_hawkins.jpg

 

Elgondolkozhatunk a következő kérdéseken: „
Megtanítottak-e engem valaha is az érzelmi öngyógyítás fortélyaira?
Amikor iskolába jártam, tartottak-e előadást a tudat természetéről? Említette-e bárki is, hogy szabadon megválaszthatom, elmém mit szívjon magába?
Tanították-e, hogy akár az összes negatív programot visszautasíthatom?
Vajon beszélt nekem bárki is a tudat törvényszerűségeiről?”
Ha nem akkor miért marcangoljuk magunkat azért, mert naivan elhittünk bizonyos dolgokat? Miért is ne hagynánk fel most az önmarcangolással?
Mindössze azt tettük, amit az adott pillanatban a legjobbnak véltünk. „Annak idején jó ötletnek tűnt” – mondhatnánk saját és mások múltbéli tettei kapcsán. Mindnyájunkat akarva-akaratlanul programoztak, mégpedig a tudatos beleegyezésünk nélkül. Zavarodottságunkból, tudatlanságunkból és naivitásunkból adódóan bedőltünk a negatív programoknak, és hagyjuk, hogy azok irányítsanak bennünket.
Azonban dönthetünk úgy, hogy felhagyunk ezzel.
Dönthetünk úgy, hogy más irányba fordulunk.
Dönthetünk úgy, hogy jobban odafigyelünk, hogy tudatosabbak, felelősségteljesebbek és a Teremtő Inteligenciájával bölcsebbek leszünk.
David R. Hawkins

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4018081684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása