A külső önbecsülésem forrásai is segítségemre lehetnek a belső önbecsülésem kimunkálásában. Vagyis, amikor azt gondolom magamról, hogy egy senki vagyok, egy értéktelen nulla, úgyse sikerül semmi, egyszer csak valaki, aki nekem fontos, azt mondja: 'Hiszen ez jó volt! Szerintem ezt remekül csináltad!' Ebből fakadhat a külső önbecsülésem. Ha vannak külső forrásaim, akkor dönthetek úgy is, hogy bizalmat szavazok annak, amit mások mondtak nekem, vagyis, hogy amit csináltam, az jó. Tehát bízom magamban, de nem hiszek magamnak, annak, aki idebent leértékel engem. Inkább hiszek azoknak, azokban, akik szeretnek és becsülnek engem. Miután már tudom, hogy az önbecsülésem sebzett, megtanulok távolságot tartani a téves gondolataimtól, parazita érzelmeimtől. Ezzel kezdetét veheti egy pár éves munka. Magától ugyanis nem szokott a külső forrásból a belső forrás megszületni. Tehát elkezdek érte dolgozni, nagyon tudatosan reflektálok magamra egy évig, három évig, öt évig. Nem magamnak hiszek, hanem azoknak, akik azt mondják, hogy jó volt, hogy szerethető vagyok. Ezt sokszor úgy élhetem meg, mint ugrást a semmibe, hiszen úgy vélem, nincs igazuk, elfogultak, vagy nem látnak még eléggé, mert ha látnának, nem ezt mondanák – de nem baj, ha nincs igazuk, akkor is beléjük vetem a hitemet! Amennyiben ezt következetesen teszem, megjelennek az eredmények. Azonnali változást nem érdemes várni, időre van szükség, hogy a valódi önmagam megerősödhessen. Most még hordozom magam, viselem magam, terhes vagyok magam számára, de nemsokára világra jövök.

Pál Feri atya