Nesze!szer

Állásinterjún add le a kontaktjaid listáját? Ne már!

2022. augusztus 05.

 

 

allasinterju.jpg

 

Néha igen fura helyzetekkel találhatja magát szemben az ember. Főleg akkor, ha állást keres. Felöltözik szépen, összeszedi magát... aztán egyszer csak a kontaktjait akarják elérni már az első interjún. Ami ugye akár sok év sales-es munka eredménye is lehet.  Hajnerné dr. Horváth Barbara GDPR tanácsadó, adatvédelmi jogász mesél most nektek arról, mennyire jogos ez. 

 

" Érdekes kérdéssel találkoztam az egyik közösségi csoportban. Egy cég értékesítési pozícióban dolgozó munkavállalója váltani szeretne, egy másik céghez adott be álláspályázatot. Az ezt követő interjún arra kérték az illetőt, hogy adja át az értékesítési forgalom alapján összeállított partnerlistáját. A kérdés az volt, hogy szabályos-e az interjúztató cég ez irányú eljárása, szabad-e ilyet kérni a pályázótól? Milyen jogi problémákat vethet fel egy ilyen jellegű kérés?
Gondolom sejtitek, hogy egyértelműen nem jár el szabályosan annak a cégnek a képviselője, aki ilyen kéréssel áll elő a pályázóval szemben és természetesen a pályázó is jogot sért, ha kiadja a kért információkat. Ez az eljárás mindkét fél részéről etikátlan lenne. Önmagában a kérés is és annak teljesítése is.

hajnerne_kep.jpg


Nyilvánvaló, hogy ezek az információk üzleti titoknak minősülnek. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezései szerint a munkavállaló nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. A munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot
megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott a tudomására, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat.
Amennyiben tehát a munkavállaló illetéktelenül kiszolgáltat üzleti titoknak minősülő adatokat, kénytelen lesz viselni a jogsértés miatti hátrányos jogkövetkezményeket. Sőt, ha a kért lista személyes adatokat tartalmaz, természetesen az ilyen módon történő adattovábbítás ellentétes az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) rendelkezéseivel is, hiszen nincs megfelelő jogalap a személyes adatok átadására. Persze az is egyértelmű, hogy az esetlegesen ilyen módon megismert személyes adatok felhasználására a cégnek nincs is jogalapja.


Mi lehet tenni ilyen helyzetben?
Egyértelműen és határozottan vissza kell utasítani a kérés teljesítését. Egyben érdemes elgondolkodni azon, hogy a cég képviselője miért hozza kellemetlen helyzetbe a pályázót azzal, hogy ilyen kéréssel áll elő. Lehet ez egy teszt arra vonatkozóan, hogy mennyire lojális a leendő munkavállaló a korábbi munkáltatóhoz, de nyilván az is előfordulhat, hogy így kívánnak információhoz jutni az adott társaságnál a korábbi munkáltató működéséről.
Véleményem szerint, bármelyik eset áll fenn, mindkét eset meglehetősen etikátlan. Érdemes tehát meggondolni, hogy szeretnénk-e egy ilyen cégnél dolgozni és mérlegelni, hogy vajon mire számíthatunk a továbbiakban, ha már az első beszélgetés során ilyen komoly szabálytalansággal szembesülünk."

Sikeres munka találást mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr3017900065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása