Kakukkfiókának szoktam nevezni azokat a fiatalokat, akiknek eszét, erejét, tisztességét, tehetségét semmi sem magyarázza családjuk adottságai közül. Mintha egy másik bolygóról pottyantak volna oda. Ilyenfajta 'sorstévedések' foglalkoztattak már több filozófust, teológust és genetikust is, de bizonyíték egyik magyarázatra sincs. Alvó állapotból feltámadt gén? Véletlen? Karma? Végül is mindegy. A kívülállók számára legalábbis az. De a kakukkfiókák többnyire szeretnének valami magyarázatot kapni – talán abban a reményben, hogy az csökkentené terheik súlyát. Tucatnyi hasonló esetet ismertem meg: a szülők érzelmileg sérültek, a gondoskodó szerepre alkalmatlanok, és tetteik következményeit sem képesek felmérni; ők várják az alkalmazkodást, megértést, elnézést, sajnálatot gyerekeiktől. Egyébként az a tapasztalatom, hogy többnyire csak egyik gyerekük vállalja fel ezt a szerepet, testvére vagy testvérei inkább szüleikhez válnak hasonlóvá. Egy segítő foglalkozásúak számára indított mentálhigiénés képzés felvételi beszélgetésein döbbenten tapasztaltam, hogy a jelentkezők döntő többsége a most említett családi háttérből érkezik, és már ott is a megmentő-segítő szerepét vállalta. Általában eredeti foglalkozásuk is erősen támogató jellegű volt: többségük tanárként, szociális munkásként, lelkészként, orvosként, ápolóként dolgozott. Túlzás nélkül állíthatom, hogy majdnem mindnyájan kakukkfiókák voltak.

F. Várkonyi Zsuzsa