Nesze!szer

A mediterrán Stars Hallow: a gyerekbarát Csongrád

2022. június 25.

 

 

csongrad_nyito_rozi_rajzol.jpg

 

 

1655227348999_1.jpg

 

1655226722655_1.jpg

 

Írtam már nektek egy postot arról, mennyire megtetszett Csongrád a Woman Power Project csajok elmeséléseiből, képeiből.  Annyira ínycsiklandóan tálalták a várost, hogy úgy éreztem, nekem is mennem kell. Sőt, mennünk kell. Mert kitört a nyári  szünet és nincs mese, kalandozni kell a csemetével.  Keresni kezdtem mostanában azokat a helyeket, ahová tömegközlekedéssel is lehet menni, hisz sokszor írtam már nektek,  milyen fontos számomra a környezettudatosság: jelentem alássan Csongrádra busszal  mentünk és nagyon patent és kényelmes volt minden. Jó másfél óra alatt le is értünk és előre intézkedtem is: vittem Rozi rollerét és béreltem bringát magamnak előre. Mert nagyon tetszett ebben a városkában, hogy itt kerékpárral lehet közlekedni, én meg  kicsi gyerekként így jártam, aztán meg Hollandiában tekertem így. Itt a helyi könyvtárnál vettem át a drótszamaramat, aki a legjobb társam lett az elkövetkező napokra.

Szóval lecsekkoltunk a buszról és már gurultunk is. Első utunk a szállásunkra vezetett, nem is volt nehéz megtalálni. Az interneten már megnéztem és odáig voltam érte. Amikor beléptünk a Platán Panzió ajtaján, még inkább megszerettem. Olyan az egész, mint a nagy fa háta mögött egy védett terület, ami csendes, tiszta és csodaszép. Merthogy anno a nagy platánfa miatt nem vette meg senki ezt a házat, de a mostani tulajdonos pont ebbe szeretett bele. A mi birodalmunk fent volt, tágas nappali, hűtőszekrény, mosógép, külön hálószoba, légkondi. Ami igazán meghatott, hogy gondoltak rám és külön bekészítettek gluténmentes nassolnivalókat is, ez plusz pont a szállásadóknak. De az ott töltött idő alatt is végtelenül kedvesek, segítőkészek voltak. És már indultunk is, vagyis gurultunk át ebédelni, merthogy megéheztünk rendesen. A Guido pizzériára esett a választásunk, a csodaszép belvárosban, mert olasz és magyar ételek is szerepeltek az étlapon és hát ezt a vonalat kedveljük a csemetével. Ő nyilván egy óriási limonádéval indított, aztán egy ráknyárssal, én meg a kacsamesék világába ugrottam bele combos kiszerelésben. Isteni finom volt minden, bent fatüzelésű kemencében készítik a pizzát egyébként. Belakmároztunk és már mentünk is tovább, mert épp egy népi kirakodóvásár volt a városban, meg táncosok, tánctanulás, óriás forgatag. Majdnem beálltunk ropni is, de Rozi inkább rongybaba készítésbe kezdett, aztán az ördöglakatokat tanulmányozta, én meg a kézi készítésű papucsokat, ami olyan világot hoz vissza, amikor még nem tucatholmikban jártak az emberek és a mesterségeknek tiszteletük volt és a munkának is. Ezeket meg kell becsülni és életben tartani, úgy gondolom.
20220611_135649_1.jpg
Na, a magvas gondolatok után egy hirtelen és váratlan csavarral hajózni indultunk a Csongrádi-Körös torokra. Olyannyira volt hirtelen programötlet, hogy még fürdőruha sem volt nálunk, viszont kedv volt velünk bőven. Dezső invitált bennünket hajókázni, lányom legnagyobb örömére, mert azt mondta: gyors lesz a száguldás, lobog majd a hajunk rendesen. A gáton tekerve- rollerezve értünk oda és első látásra beleszerettem ebbe a partrészbe, amivel kapcsolatban a gyerekem közölte: ez neki tenger és kész, ne zavarjam meg minden mással, ő így éli meg. Szóval kihajóztunk és már szeltük is a habokat. Megagiga ultra cool feeling ez a hajózás, a napsütés, a természet kincsenek szemre vételézése és a fürdés annak, aki fürdőruhát is  hozott, vagy olyan merész, mint az én lányom, aki percek alatt csobbant is a Tiszában. Köszönet érte Dezsőnek!
img_20220624_145458_655.jpg
Ki is fáradtunk rendesen, így visszamentünk a szállásra, hogy legalább 5 percet egy helyben töltsünk. Zuhanyoztunk, átöltöztünk és már mentünk is a pizzáinkért, amit gondosan megrendeltünk előre, hogy mindenre legyen idő. A Prontónak is egy plusz pont, isteni volt a gm pizzájuk, a gyermek is szerette a maga bolognaisát. Kellett is a kalória, mert a "híres" TP-be szándékoztunk látogatni, amiről annyit tudtam, ott vannak nyáron tök jó koncertek és bulik. Ide is kerekeken érkeztünk, már a Tisza Presszóba. Ez egy romkocsmához hasonlít, de egyáltalán nem olyan romos, mint inkább hangulatos és még az üdítőik is finomak. A feeling pedig frenetikus, nagy fák alatt bulizhatsz, vagy cigánykerekezhetsz egyfolytában, elég gyerekbarát ez a hely is. 
Erős koncentrációval utána haza is érkeztünk és kidőltünk, bár este még úgy éreztem, meg kell kóstolnom a Rózi rozét, ha már kaptunk ilyet, hát remek volt, azt kell mondjam (Losonci Áron Család Borászat). Utána az eseménydús nap után bedőltünk az ágyba. 
img_20220623_135134_871.jpg
Másnap reggelinél megint csak ámultam és bámultam, hogy megint gondoltak rám és a bőséges reggeli választékban ott volt a gluténmentes kenyér is és hát igen válogatós gyermekem is talált a  felhozatalban a fogára valót. Mi több, egy nagyon kedves néni el is kalauzolta őt, hogyan készítse el magának a vízforralóval a teát, szóval szuper volt minden. Váratlan fordulattal megint lábbal hajtós járműveinkkel indultunk tovább, a Török műhelybe tekertünk, ahol a zöldségkészítés minden formája és variációja megtalálható. Saját, ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származik náluk minden, málnától a turbolyáig. Vannak itt aszalt finomságok, szörpök, zöldségkrémek, lekvárok, gyümölcssajtok. És mindent ők készítenek és pontosan tudják, miben mi van és sehol, semmi vegyszer, csak maga a természet. Lebilincselő volt hallgatni a tulajdonost is és hát kóstolni is. Haza is hoztuk egy kis eperlekvárt és narancsos bodzaszörpöt persze. Ajánlom mindenkinek, aki lejönne  a gép és mesterséges ételek világából, hogy látogasson el ide, mert nemcsak a test, de a lélek is töltekezik. És végre eljutottunk strandolni is a csongrádi tengerre, gyermekem nagy örömére! Zseniális a Csongrád-Kőrös Torok, gyakorlatilag gyerekeseknek bakancslistás lehet, mert homokos a part, a kicsik tudnak homokozni, várat építeni, a szülők pedig pihenhetnek, már és amennyiben a gyerek gyorsan barátokra talál.
1655226762819_1.jpg
Homokozóvödröket, lapátokat és hatszázas  naptejet mindenképp vigyetek!  A fenti soron kiváló büfék vannak, ebédre mi kifogtunk néhány halat magunknak és azt falatoztunk, de fagyi is volt bőven és hűvös fröccs is, ha valaki erre vágyna. Ja és ami szuperság, játszótér is van a  miniknek, szóval, amikor kicsit elhurcolnád az építkezésről a vízparton, akkor oda is elviheted, utána meg onnan lesz ugye nehéz elhozni. Jó ez a Csongrád, tényleg!
img_20220623_135134_520.jpg
Amikor már kitikkadtunk a nagy strandolásban, akkor állati jó dologra hívta fel a figyelmünket valaki, mégpedig kiderült, újabb gyerekboldogító program van a közelben, ami szintén megközelíthető hajtva-tekerve is: a Várbirtok. Ez egy  olyan hely, ahol nemcsak egy menő vár van felépítve, hanem nagyon sok állatka is található és rendezvény helyszín is. Amikor ott jártunk, épp az előző napi menyasszony-vőlegény, akarom mondani már férj-feleség távozott boldogan,  mert olyan jól sikerült a lagzijuk itt. Ezt Orsi hozta létre, az egészet, a nulláról. Le a kalappal előtte, gyermekem legszívesebben oda is költözött volna, pónit simogatott, pávát hallgatott, gyöngytyúk tollat szedett, cicákat dögönyözött. Máskor várjátékok is vannak és gyerektábor, hát meg tudom érteni, hogy a minik miért szeretnek itt lenni, nekem is élmény volt. Mondanám, hogy estére úgy elfáradt a gyerekem, hogy csak na, de nem mondom, mert ez így, ebben a formában nem igaz. Grill party volt a házunk táján aznap este, ugyanis a Platán panzió házigazdái erre invitáltak bennünket. Ez az, amire bármikor visszamennék, ugyanis figyelmesség újra, a mindenféle grillezett csirke, csevap és egyebek mellett gm keszeget is kaptam!
img_20220623_135134_680_1.jpg
Hab a tortán, hogy szállásaidóinkról kiderült, egyébként spárgával is foglalkoznak, sőt. Na, ez a zöldség pedig óriás kedvencem, máig megállítanak az emberek az utcán olykor, hogy milyen jó, hogy anno a Vacsoracsatában ebből készítettem az egyik fogást. Ez az imádatom azóta sem változott, sőt. Annyi spárgát ettem aznap este, hogy visszakerülhetnék a régebbi tornász válogatottamba, az biztos. Nem csömörlöttem meg tőle, mert másnap reggelinél újabb felhasználási formáját kóstoltam, bacon szalonnával, hát egy perc néma csend ennek a fogásnak is.
 A környezetbarát miniszabi jellegéből adódóan és lányos anyukaként felkerestük a helyi vintage ruhaboltokat is, nyilván ezt ejthetjük turkálónak is, de így kevéssé fenszi. Addigra már megszoktam, hogy a kerékpáromat állandóan lelakatolom, kilakatolom és nagyon belejöttem ebbe a közlekedési formába és bele is szerettem ebbe a műemlék belvárosba, a kis romantikus épületekkel, a sok-sok fával, széles utakkal. Egy mediterrán Stars Hallow Csongrád, erre jutottam magamban,  Lorelai és Rory pedig mi voltunk, mondjuk Luke nem volt sehol, de idővel ő is előkerül, az biztos - magyarán vissza kell mennünk.
Na jó, ha nem unjátok még, akkor jöjjön megint egy kis csobbanás, de most az uszodát néztük meg és mennyire nem fürödtünk be  vele, sőt!!! Gyönyörű, tiszta, óriás élménymedence, a gyerekeknek játszóház, csúszda, bent szauna. És nagyon, de nagyon békés  az egész, maximum az én gyerekem: - Anya, gyere már tényleg be, ne fotózzál mondata verte fel a csendet. Minden pillanatát élveztük a strandolásnak, árnyas helyet is találtunk és naposat is, úszni is lehet ott rendesen, szóval csillagos ötös a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszodának! Ebédelni sem kellett messzire mennünk, mert a Kertvendéglő az uszi mellett van gyakorlatilag. Isteni volt az étel, amit fogyasztottunk és itt kell elmondanom, hogy szenzációsan kedves volt az egyik pincérnő, aki kiszolgált bennünket. Nem futamodott meg, amikor a gyerek nem talált valamit az étlapon, kitalálta, hogyan tudják megoldani neki a kérését, nagyon köszönjük. Emberes adagokat hoztak, finomat, bőségeset! Köszönet még egyszer. Még egy nagyon baba programot illesztettünk bele a miniszabinkba.
Létezik ugyanis egy babamúzeum Csongrádon, amit mindenképpen fel akartunk keresni, ugyanis egy hölgy magángyűjteményéből nyílt az egész. A világ számos pontján vásárolta a helyi népviseleti babákat és ez szerepel kiállításon itt. Szenzációsan szép minden baba, érdekes utazás, mert így is van tematizálva, földrészek szerint. Rozinak a brazil táncosnő tetszett legjobban és egy skót kislány, nagyon kedves hangulatú ez a gyűjtemény, ajánlom, ha egy esős napon szeretnének valami programot, bár itt szerencsére keveset esik, mert Csongrád egy külön éghajlat, ahogy megtapasztaltam, mediterrán rendesen. (Csomagoltam is mindenféle
esőkabátokat magunknak, meg zárt cipőt, hát feleslegesen, azt kell mondjam, de ettől még nem lettem bánatos egyáltalán.) Lassan valami szép befejezést kéne írni a csongrádi miniszabis történetünknek, de úgy döntöttem, nem ez lesz a befejezés, ez inkább egy kezdet, mert idén nyáron tervezünk még visszamenni, annyira megszerettük ezt a kisvárost, gyerekeseknek tényleg szuper és ez a rolleres-kerékpáros közlekedés nagyon bejött... ja, és még van a bakancslistán olyan, amit most nem
néztünk meg. Szóval köszönünk mindent Csongrád, jöttünk, láttunk, visszatekerünk majd! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1917862281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása