Nesze!szer

Még hatásosabb ránctalanítás a Helia-D által!

2022. május 05.

 

 

 

helia_blog_nyito.jpg

 

Vannak dolgok, amikben hisz az ember. Azért, mert ismeri és tudja a történetét. És vannak dolgok, amikben nem hiszek, ilyenek például a menedzser által összerakott fiú együttesek....D De félre a tréfával, komoly dolgokról kell beszélnünk. Meséltem már nektek a Helia-D márka történetéről? 40 éves ugyanis ez a márka. Még a nyolcvanas években jártunk, amikor a tévében bemutattak egy hölgyet, akinek varázslatosan szép volt az arcbőre. Azt mondta, saját maga készítette arckrémet használ és az alapanyagot a napraforgószárból nyeri. Nyilván erre többen felkapták a fejüket, mert itt bizony nem a marketinget láthatták, hanem magát a ránctalan valóságot Nedeczky Jenőné Margit néni arcán. Erre a debreceni Biogal Gyógyszergyár vezérigazgatója is felfigyelt és tanulmányozni kezdték a napraforgó szárat. Szegeden és Debrecenben is kutatták, mi is a titok nyitja. Az auxin nevű anyagban találták ezt meg, ami adja a rugalmasságot a növénynek. És ezáltal az arcnak is adta, hisz megindult az arckrémek gyártása.

A Helia-D tarolt a hazai piacon, hisz nemcsak a természetes összetevőkre figyeltek, de már tudatosak voltak abban is, hogy a karácsonyi szezonban dobták piacra a márkát ezzel jó sok vásárlót bevonzva. Nemcsak a minőségre adtak, de a külcsínyre is. Egyes források szerint a Helia a napraforgó latin nevének (Helianthus Annus) és a gyógyszergyár debreceni kötődésének játékából ered. Ám nemcsak a számos elégedett hölgy és hatásos termékek hívták fel a figyelmet a magyar kozmetikai márkára, hanem egy korabeli influenszer is. Gábor Zsazsa ugyanis elkezdte használni a termékeket. Ő kellően volt magyar és nemzetközi is, neki aztán elhitték a hölgyek, ez bizony hatásos a portéka. Mert az is volt és a mai napig is az, sőt.

A krémeken a csomagolás is gyönyörű volt, egyre több újdonság jelent és a hirdetésben használt fotó is, ami Baricz Kati munkáját dicsérte (a Nők lapjába is fotózott anno, volt alkalmam találkozni vele). Én anyukám fésülködőasztalán találkoztam először a gyönyörű, Szász Endre által tervezett grafikás, fekete tégelyes, nagyon elegáns krémekkel. Anyu mindig ezt használta és nagy becsben tartotta akkoriban őket. Annyira imádtam az illatukat, hogy az nem igaz. De vissza a cég történetéhez. 2005-ben új tulajdonoshoz került a Helia-D és megindultak a további termékfejlesztések és ezt számos díjjal is jutalmazták, a Magyar Termék Nagydíjtól a Superbrandsig. És most újabb megújulás van, hisz 40 éves lett az egyik kedvenc magyar márkánk, ami ugyanúgy tesz a hölgyekért, a bőrük szépségéért, mint korábban.

A Helia-D Botanic Concept-termékcsalád az, amit most ajánlani szeretnék nektek. Korábban meséltem már ezekről a finomságokról, de most ők is megújultak és még nagyobb százalékban van bennük a remek hatóanyag. A termékek alapja a Tokaji-aszú kivonat, ugyanaz, mint ami anyukám krémjeiben volt anno, viszont került bele még sok-sok varázslatos összetevő. A Vin-upLift egy olyan koncentrátum, amely kifejezetten a bőrfeszesítésért tesz. A Botanic Concept krémjeit konkrétan a negyven feletti hölgyeknek javasolnám, én már bőven átvittem ezt az évszámot, szóval használom is. Mit szeretek benne? Azt, hogy érzem a növényi kivonatokat benne, hogy jól felszívódik minden és érzem, hogy hazai kincsek vannak benne, amelyek jót tesznek az arcomnak. 

20220430_124455_1.jpg

 

A Botanic Concept Nappali Ránctalanító krém az, ami a napom alfája és omegája. Eleve vegán, tehát nekem még szimpatikusabb és benne az aszú kivonata és a csodás bakuchiol is. Ez egy antioxidáns tulajdonképpen, amely a babchi növény magjából származik, növeli a kollagén termelést és fokozza a sejtforgalmat, és a retinolhoz képest sokkal kíméletesebb a bőrhöz. Ez a növényi alapú anyag, ami az éjszakai krémeben is benne van, tehát nemcsak a nagyobb ráncok, de a mimikaiak ellen is tesz. (Barack-, szőlőmag, ligetszépeolaj is van benne, E-vitamin és még annyi más szuperség!) Könnyű állag, jól beszívja a bőröd, selymes és finom illatú. Érezni, hogy igazi növényi kivonatok vannak benne és nem más. 

A Helia-D Botainic Concept ránctalanító szérum most az új felfedezettem viszont, eddig nem ismertem. Ez is a nagyon erős ránctalanító, gyulladáscsökkentő összetevőkkel dolgozik és itt a Vin-upLift koncentrátum, amely a szépségünkért tesz. Tokaji aszú és esszencia, cukrok, aminosavak, a bőr vízmegtartó képessége is javul és olyan, mint egy igazi bőrszépítő bomba az arcodnak. Amennyiben nem sajnálod, a dekoltázsra is használjad, megújítja szinte a bőrt. Mellé pedig a Botanic Concept szemráncrémet javaslom még reggel és este is, mert amilyen parányinak tűnik, olyan erős és hatásos tud lenni a növényi anti aging adu-ász, a bakuchiol által. 

Végezetél kéne valami nagyon sommásat írnám, de csak azt tudom, amit egyébként is pontosan ismertek rólam. Hiszek a magyar termékekben, a növényi összetevőkben és abban, ami jó. Próbáljátok ki a Helia-D megújult Botanic Concept termékeit, gyönyörű csomagolás és hatásos belbecs!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1517821679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása