Nesze!szer

Reggeli Nesze

2022. január 12.

 

gyerekkor_rajz.jpg

 

Érdemes kiismerni a sebzett gyermeki én-állapotaink mozgásait. Mikor jönnek elő, hogyan veszik át az irányítást az egészséges részünktől, és mit tesznek velünk? Mi a funkciójuk? Mit akarnak elérni? Mi volt és mi most a szerepük az életünkben? Bár ösztönösen tiltakozhatunk az ellen, hogy mélységében foglalkozzunk velük, ha nem tesszük, akkor eszköztelenek maradhatunk a sebzettségeinkkel szemben. A fejlődés vagy a gyógyulás útja az, hogy felismerjük, megértjük és ellenőrzésünk alatt tartjuk ezen én-részeinket és a működésüket. Például, hogy akkor kezdek megzuhanni és belecsúszni a sebzett gyermeki én-állapotba, amikor a feleségem egy sajátos hangsúllyal azt mondja, hogy 'Jaj, ne viccelj már!', és látom, ahogy a szája sarka megvetően lebiggyed, majd elfordul tőlem. Amikor ezt a hanghordozást meghallom, és az arcát meglátom, akkor kerülök át az elhanyagolt, bántalmazott, sérült én-észembe. Amíg ez nem tudatosult bennem ilyen részletességgel, addig csak annyit érzékeltem, hogy esténként gyakran rosszra fordulnak a dolgok. Vagy: amikor kijött az előszobába, és azt mondta, hogy 'Vigyél kabátot!', akkor még nem voltam dühös. De amikor utánam szólt, hogy 'Ugye nem felejted el…?', az kicsapta nálam a biztosítékot. Mert ahogy azt mondta, hogy 'ugye', abban benne volt, hogy 'úgyis elfelejted, hiába szólok'. Most már értem, hogy ha a lenézés vagy a megvetés apró jeleit vélem felfedezni, máris a haragos gyermeki én-állapotban találom magam.

 

Pál Feri

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4316809034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása