Nesze!szer

Amikor krónikus beteget támad a koronavírus

2021. október 07.

 

 

intima_koronavirus.jpg


Sok mindent tudunk már a több mint másfél éve velünk élő koronavírusról, de feltehetőleg legalább ugyanennyit még nem, és az ezzel kapcsolatos ismeretek is folyamatosan változnak, fejlődnek. Annyi már nagyon hamar biztosnak látszott, hogy a fertőzés többek között a krónikus betegséggel élők számára is fokozott kockázatot hordoz. Az Intima.hu női egészség portál Prof. Dr. Torzsa Péter családorvost (Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszék) és Dr. Mühl Dorottya klinikai orvost (Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika) kérdezte arról, hogy krónikus betegként mit kell tudni a fertőzés megelőzéséről és kezeléséről.


Az új típusú koronavírusról jelenleg rendelkezésünkre álló információk közül az egyik legbiztosabb, hogy a fertőzés az időskorúak mellett elsősorban a krónikus betegségben szenvedők számára jelent kiemelt kockázatot. Az Intima.hu videóbeszélgetésében megszólaló egészségügyi szakemberek hangsúlyozzák, hogy krónikus betegség fennállásakor a megelőzés és a kezelés is speciális szempontok mérlegelését teszik szükségessé.
A krónikus betegségek közül kiemelik a daganatos betegségeket, a szív- és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget (diabéteszt), a légúti megbetegedéseket (pl. asztma, krónikus obstruktív tüdőbetegség [COPD]), a vese- és májbetegséget, de sajnos a rizikót emelő krónikus kórállapotok közé tartozik mára már szintre járványos méreteket öltő elhízás is.

A fertőzés krónikus betegeknél is hasonló tünetekkel (láz, erős gyengeség, végtagfájdalom, torokkaparás, fejfájás; delta-variáns okozta esetekben esetenként hányinger, hasmenés stb.) jár, ezek azonban általában súlyosabb formában jelentkeznek, kimenetelük is kevésbé kedvező, és a fertőzés nagyobb arányban végződik halállal. Krónikus betegség fennállásakor a fertőzés felismerését nehezítheti, hogy maga az alapbetegség vagy az alapbetegség kezelésének mellékhatásai elfedhetik a nem túl kedvelt mostani vírusunk mégoly jellegzetes tüneteit is.

 

A krónikus betegségben szenvedők számára a megelőzés kiemelt fontosságú! A megfertőződés szempontjából minden krónikus betegség rizikótényező, de közülük is fokozott veszélyben vannak azok, akik betegségük vagy az alkalmazott kezelés folytán immungyengített állapotban vannak (onkológiai betegek, autoimmun betegek,
szervátültetésen átesettek stb.). Nekik még az átlagosnál is jobban oda kell figyelniük a higiénés szabályok betartására (távolságtartás, gyakori kézmosás, szájmaszk viselése, kézfertőtlenítés, hazaérkezés után ruhaváltás, tömegközlekedés lehetőség szerinti kerülése stb.). A fokozott elővigyázatosság nemcsak a krónikus betegekre, hanem a környezetünkben élőkre, elsősorban a családtagjaikra nézve is kötelező. Különösen annak fényében, hogy a hozzátartozók vagy más ismerősök tünetmentes állapotban is továbbadhatják fokozottan veszélyeztetett krónikus beteg hozzátartozójuknak a vírust, sokszor úgy, hogy maguk tudatával sincsenek saját fertőzöttségükkel.
A megelőzés másik fontos eszköze a védőoltás. Ezzel kapcsolatban a megkérdezett szakemberek nyomatékkal hangsúlyozták, hogy nem fogadható el a vakcinát elutasítók azon ellenérve, miszerint nincs értelme a védőoltásnak, hiszen az oltottak sem teljesen védettek a fertőzés kialakulásával szemben. Ez igaz – mondják –, a súlyos állapot kialakulását, a kórházba és/vagy lélegeztetőgépre kerülést és a végzetes kimenetelt azonban nagy valószínűséggel elkerülhetjük a vakcinával. Erre különösen a krónikus betegeknek és hozzátartozóiknak kell figyelniük.
A krónikus betegség sem jelenti a fertőzés korszerű kezelésének ellenjavallatát A fertőzöttek kezelése során ma már nem teljesen eszköztelenek az orvosok, hiszen többféle módszer is rendelkezésre áll a tünetek enyhítésére, a lefolyás súlyosságának csökkentésére. A beszélgetésben részt vevő családorvos ezek közül az antitest terápiát (az úgynevezett „antitest-koktélt”) emeli ki, melynek alkalmazása során elméletileg egyik krónikus betegség fennállása sem kizáró ok. Az erről szóló döntést azonban mindig szakorvosnak kell meghoznia, melynek során a tünetek súlyosságán kívül azt mérlegeli, hogy az alapbetegség kezelése miként hozható összhangba a COVID-ellenes terápiával, illetve hogy adott esetben a terápia felfüggesztése vagy folytatása jelent-e kisebb kockázatot az
adott beteg számára. Azt tanácsolja, hogy vírus esetleges gyanújakor mindenekelőtt a háziorvos tanácsát kérjük ki, aki a tünetek és egyéb körülmények ismeretében dönt a további lépésekről.

Amire még érdemes figyelniük a krónikus betegségben szenvedőknek
A megszólaló szakemberek elsődlegesen a védőoltás fontosságát hangsúlyozzák a krónikus betegséggel élők és hozzátartozóik számára. A vakcina közvetlen védő hatásain túl kiemelik a nyájimmunitás fontosságát is. A népesség kb. 70-80 százalékos átoltottságánál remélhetjük ugyanis, hogy sikerül blokkolni a vírust, amivel egyben elejét vehetjük az újabb és újabb vírusmutánsok megjelenésének is.
A harmadik oltás elsősorban az időseknek, illetve minden olyan esetben ajánlott, amikor felmerül, hogy az első két adaggal nem sikerült létrehozni megfelelő ellenanyagszintet. Krónikus betegek, idősek számára tehát mindenképpen ajánlott a harmadik oltás. A megfelelő D-vitamin-ellátottság igazoltan mérsékli a megfertőződés esélyét, illetve a már létrejött  betegség súlyosságát, a kórházi tartózkodás időtartamát. Ennek fényében mindenkinek javasolt naponta vagy kétnaponta 3000 NE D-vitamin bevitele.
A krónikus alapbetegség(ek) rendszeres kontrollvizsgálatainak megtervezésekor érdemes mérlegelni, hogy minden esetben szükség van-e személyes megjelenésre, vagy a felmerülő kérdések megválaszolása, az állapotkövetés lehetséges telemedicina vagy telefonos konzultáció útján is. Ennek lehetőségeiről a gondozást végző egészségügyi intézményben kérhetünk felvilágosítást, akik arról is tájékoztatást nyújtanak, mód van-e emailben leletek, fotók küldésére, illetve az adatok továbbítása során hogyan oldható meg a megfelelő adatvédelem.

Boldog, egészséges napokat mindenkinek! 

 

Az Intima.hu női egészségportálról
Az Intima az egészségügyi információk tengerében uralkodó káoszban igyekszik segítséget nyújtani elsősorban a nők számára, kizárólag orvosok által közérthető nyelven írt és/vagy lektorált tartalmak segítségével. A cikkek végén minden esetben megtalálható, mikor került ki az adott cikk, mikor volt utoljára frissítve, ki írta és/vagy lektorálta az adott oldalt.

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr3316702060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása