Nesze!szer

Irigy vagyok... vagy csak ember?!

2021. augusztus 02.

 

nyertes_irigy.jpg

 

Nem én vagyok irigy, valaki itt bennem… avagy mit tegyünk, ha tehetetlenek vagyunk a saját szarságunkkal szemben?  (finomabban: Nem, nem vagyunk jó emberek. Csak emberek vagyunk felemelkedésekkel és bukásokkal.) - S. Tóth Anikó, a Palackposta coaching írása.

 

„Nem én kiabálok, valaki itt bennem…” kiabálja Pepin bácsi Hrabal Sörgyári capricciójában. Mesteri módszer. Észlelem, tudom, hogy nem így kellene, majd lehasítom, eltávolítom magamtól a nem kívánt részt. Nincs tettes, nem vagyok felelős, amit te érzékelsz, az meg a te bajod.

Persze imádom Pepin bácsit, és a színeket, amikkel megfesti az életet, hát hadd kiabáljon.

De mi van azokkal, akik tényleg nem hallják, értik a saját kiabálásukat, akik megmagyarázzák, hogy vállalhatatlan, otromba, kegyetlen, vagy romboló megnyilvánulásaiknak oka van, elfogadható indokkal teszik, amit tesznek.

Mi van akkor, ha irigységet érzek? De az irigység rossz, nem szabad érezni, fúj, csak a gonosz emberek irigyek.

Mi van akkor, ha gyilkos féltékenységet érzek, de hát az rossz, nem méltó hozzám, lehúz, kisszerű?

Mi van akkor, ha gyűlöletet érzek, de gyűlölni nem lehet?

Mi van akkor, ha félek, rettegek, de az egyenlő a gyávasággal, és aki gyáva, az szánalmas, elbukik, márpedig én nem akarok így járni.

 

Hát az van, hogy amit érzünk, azt érezzük, és azt akkor is érezzük, ha másképp nevezzük, vagy kivetítjük valamire vagy valakire, és akkor is érezzük, ha utáljuk magunkat emiatt.

Na, ilyenkor kezdünk el alkudozni. Valahogy így: igaz, hogy ezt érzem, de ez amiatt van, hogy…. és itt találunk valakit, aki hibás. Találunk egy helyzetet, ami indokként előrángatható, vagy – és ez a legrosszabb – elkezdjük a bűntudat útvesztőit, önmagunk sanyargatását, végül annyira sajnáljuk magunkat, hogy már az egész világot utáljuk.

Megoldásként vagy a belső emigrációt (elvonulás, nulla kommunikáció, stb) vagy a kivonulást (természet, kiskunyhó, elköltözés, kiutazás, szakítás, stb.)

 

Vannak olyan helyzetek, és ez a Hosszú Katinka kiátkozása sztori is ilyen, amikor a saját belső, felgyülemlett indulatunk egyszer csak utat talál, és végre indokoltnak érezzük, hogy ráönthessük a világra, van célszemély, kiáramoltathassuk magunkból. Durván fröcsögnek, tombolnak az indulatok, és abban a tudatban tetszelgünk, hogy véleményünk megalapozott. Az indulat bátorság érzetet kelt, a fröcsögőkben közösséget találunk, és a nagy, marha, frusztrált magányunk máris feloldódik ezen a közös platformon. Ebből pedig soha a büdös életben nem lesz kielégülés. Éhesek maradnak a fröcsögők. Irigyek maradnak az irigyek, vesztesek maradnak a vesztesek.

Mit kezdjünk, ha vesztesnek érezzük magunkat? Az is szőhet indulatot, persze, Egy ismerősöm  azt írta, hogy közeli barátaik három hetes nyaralásra készülnek valami exkluzív helyre, miközben most vettek egy újabb lakást, ahol csak a csillár másfélmillió forint. A terasz hetven négyzetméter. Hát hogy a viharba ne jajdulna föl bennünk, hogy nekik erre miből telik?

 

De miért nem azt kérdezzük meg magunktól, hogy mikor néztem utoljára a felhőket az égen, és találgattam, hogy vajon mit formálnak? Élném az ő életét, kelnék-feküdnék az ő ágyában? Szeretném a döntéseinek a felelősségét? Látom az utat, amit jár, vagy csak az eredményeket? Amúgy meg utánozni nem tilos, csendben mondom.

Tőlem sokan kérnek tanácsot, útmutatást, és igyekszem is módszereket, eszközöket felvillantani, mert úgy érzem, valami kézzelfoghatót vár mindenki a lelki éhségének haragjának, hiányállapotának a lecsillapítására. De a legtöbb, amit adhatok, az csak egy érzés. Vagy érzések. Hogy amíg beszélgetünk, összekapcsolódunk, addig nincs baj, lehet sírni, haragudni, szarnak lenni, önmagunkban csalódni, prüszkölni a világra. Mindenkinek jár egy védett hely, ahol kiengedheti a legrosszabbik énjét tombolni. De egyvalami tilos: másoknak tudatosan ártani, szavakkal, tettekkel. Ha ezt tapasztaljuk magunkon, soha ne keressünk felmentést, hanem azonnal adjunk pénzt a koldusnak vigyünk pogácsát a hajléktalannak, dicsérjük meg a szomszéd frizuráját, és kérjünk elnézést magunktól, hiszen holnap egészen biztosan kicsit jobbak leszünk. Vagyis módosítok: van esélyünk rá, hogy holnap újrakezdjük. Ezt az esélyt kell rohadtul értékelni.

 

 

Amennyiben mégis van, aki tanácsra éhezik, akkor annak ezt javasolnám: https://palackpostacoaching.hu/amiben-segitek/#life-coach

 

honlapom:https://palackpostacoaching.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4816646636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása