Nesze!szer

Antidepresszáns szombatra

2021. július 10.

 

testem_felelosseg.jpg

 

Ha nem rendeltetésszerűen használom
a testemet, akkor önjáróvá válik,
kisgömböccé hizlalja a kéjvágy,
a mohóság, és miután mindent felfalt
maga körül, bezabálja a lelkemet is.
Ha nem annak a hűségnek a jegyében
használom a testemet, amire teremttetett,
akkor Krisztus testét szaggatom ostorokkal,
szögekkel tövisekkel, s közben nevetgélek,
ó, ugyan már, hiszen csak a magam kicsi
gyönyörűségét keresem, nekem jogom
van hozzá, másnak meg mi köze…
Ha nem a valódi szeretet szellemében
használom a testemet, akkor a főpap
kapujában őrködő szolgálónak majd
azt hazudom szépen, hogy nem is ismerem
az Urat, nehogy megtépjék az irhámat,
nehogy arra kelljen várnom, vajon Isten
kiszabadít vagy sem a hatalmasok
veszélyesen éles karmai közül.
Ha nem tiszta örömökre használom
a testemet, akkor a főpapok csatlósaival
együtt odasündörgök a barátságosan
és vidáman lobogó tűz melegéhez,
nehogy már vacognom kelljen,
míg odabenn megtöretik annak a lelke,
akit elvileg mindennél jobban szeretek.
Ha mindig azt keresem, ami a testemnek
pillanatnyilag jólesik, akkor nem mozdulok
a gonoszok tüze mellől akkor sem,
amikor már értem ütlegelik Jézust,
ha pedig rákérdeznek, úja simán
letagadom, hogy közöm lenne hozzá.
Miii? Nekeeem?
Ha nem fogom fel, hogy a testem titok
és méltóság, ha csak vakarom, mikor viszket,
táplálom, mikor éhes, itatom, mikor szomjas,
ürítek, mikor kell, és az összes többi működést
is az alapszükségletek szintjére egyszerűsítem,
akkor kitiltom Istent abból a templomból,
amit saját húsából tépett ki nekem,
és csak akkor kapok észbe vagy akkor sem,
amikor a kakaskukorékolás belemar a szívembe.
Lackfi János

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr116609708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása