Nesze!szer

Maradj a komfortzónán belül!

2021. június 15.

 

 

komfortos_otthon.jpg



Az otthon az utóbbi néhány hónapban mindennél fontosabb lett. A bezártság alatt minden szegletét alaposan megismertük.  Komfortérzetünk erőteljesen hat otthoni hogylétünkre is, ezért érdemes sorra venni, mitől függ a komfortérzet és mit tehetünk saját otthonunkban, hogy ezt maximalizáljuk! Ebben segítenek a Wavin tanácsai.

Mitől komfortos?
Hivatalosan az ember és az őt körülvevő zárt téri környezet közötti szubjektív kapcsolatot hívjuk komfortérzetnek. Jó tudni azonban, hogy erre nincs általános érvényű mérőszám. Ez az érzet nem mindenkire egyformán érvényes, hiszen számos körülménytől függ. Viszont vannak tényezők, amelyre figyelhetünk, ha komfortosan szeretnénk saját otthonunkban élni.


1, Hőmérséklet
Komfortérzetünk egyik legfontosabb tényezője a helyiség hőmérséklete. Tévhit azonban, hogy csak egy adott hőmérsékleten, pl. 22°C-on érezhetjük a legjobban magunkat. Nincs általános érvényű fok, mivel a komfortérzet függ a környező felületek sugárzási hőmérsékletétől, ruházatunktól vagy akár a helyiségben végzett fizikai tevékenységtől is. Amire viszont érdemes figyelnünk, hogy az egyes felületek és a helyiség levegőjének
hőmérséklete lehetőleg közel álljon egymáshoz, 6–8 Celsius foknál nagyobb hőmérséklet- különbség nem ideális.
Tipp a komfortérzetért:
Jó tudni, hogy 2021-től érvénybe lépő energetikai szabályozásnak megfelelően az új építésű ingatlanok energiaigényének 25%-át megújuló energiaforrásból kell fedezni! Megfelelő hőleadó rendszerekkel, mint a padlófűtés, – amelyek sugárzó módon közvetítik a hőt - a kedvező komfortérzetet alacsonyabb belső hőmérsékleten is elérhetjük, így spórolva a fűtésszámlával. Emellett keressünk olyan megoldásokat, amelyek energiatakarékos és komplex rendszert kínálnak mind a téli, mind a nyári időszakban.


2, Légnedvesség/páratartalom
Egy adott helyiségben a komfortérzetünket a légnedvesség is erőteljesen befolyásolhatja! A levegő csak egy bizonyos fokig képes nedvességet felvenni, legtöbbünk a 40–60% relatív légnedvességet részesíti előnyben. Törekedjünk arra, hogy ne legyen túl magas a páratartalom, hiszen az kedvezhet számos kórokozó elszaporodásának, penésznek és növeli az allergiák kialakulásának kockázatát is.
Tipp a komfortérzetért:
A levegő páratartalma befolyásolja hőérzetünket is: magasabb páratartalmú levegőt melegebbnek, alacsonyabb páratartalmút hűvösebbnek érzünk. Ennek tudatában optimalizáljuk környezetünk levegőjének minőségét.


3, Légmozgás
Elsőre talán nem egyértelmű, de a légmozgás, más néven légsebesség szintén befolyásolja komfortérzetünket! A lakásokban, a zárt ajtók és ablakok mellett is van légáramlás, amely ha nem haladja meg a 0,15 m/s sebességet, akkor nem érzékeljük. A túl intenzív légsebesség viszont huzatot okoz, amely nemcsak zavaró, de hosszabb távon
egészségkárosító is lehet. Egy klíma is tud kellemetlen huzatot létrehozni, bánjunk csínján vele. Minél egyenletesebb a légmozgás, annál hosszabb ideig érezzük a lakóterünket komfortosnak!
Tipp a komfortérzetért:
A tiszta levegő biztosítását legegyszerűbben szellőztetéssel oldhatjuk meg; egy kb. 75 m3- es helyiségben 15 perc alatt teljes levegőcserét érhetünk el, tágra nyitott ablakok mellett. Ahhoz pedig, hogy a huzat jelenségeket minimalizáljuk, érdemes modern felületfűtési-, és hűtési rendszereket választani, ahol kisebb a hőáramlás, egységesebb a hőeloszlás és nincs porkavarás sem.

4, Zaj
Mindannyian megéltünk már számos olyan háttérzajt, ami megakadályozott minket a koncentrációban, a munkában, vagy rontotta közérzetünket. Ha túlságosan magas a zajártalom otthonunkban, egyszerűen nem érezzük magunkat jól a bőrünkben. És a zaj alattomosan hat, mert egészségkárosító hatása közvetlenül nehezen mutatható ki. A zaj zavaró hatását a viselkedésünk változásán mérhetjük le legkönnyebben: tudatosan vagy öntudatlanul szokásaink megváltoztatásával is védekezünk a minket ért zaj ellen.
Tipp a komfortérzetért:
Vizsgáljuk meg a háztartási gépeinket, ha tudjuk, cseréljük energia- és zajkímélőbb eszközökre. Nemcsak a látható (pl. klíma), de nem látható zajokra is érdemes figyelnünk! Gondolta volna, hogy már lefolyórendszerekből is létezik zajcsökkentett változat? Ha új házba költözünk, ideális, ha már a 0. ponttól zaj-csökkentett technológiákban gondolkodunk.


5, Megvilágítás
Akár természetes, akár mesterséges, vizuális komfortunk egyik leginkább befolyásoló tényezője a fény! Annak látványa, erőssége, harmóniája egyértelműen befolyásolja elégedettségünket. Otthonunk megfelelő világítása lényegesen módosíthat a helyiségek térérzetén és használhatóságán is, ami tovább erősítheti otthoni komfortérzetünket.
Tipp a komfortérzetért:
Mivel otthonunkat, e falakkal határolt környezetet csak rövid időre teszi világossá a természetes fény, így érdemes akár szakember, például lakberendező segítségét kérni, aki segít egy ideális világítás-tervet összeállítani.

A komfortunkat befolyásoló tényezők ismeretével, életminőségünket befolyásoló, tudatos döntésekkel, akár jól megválasztott építészeti megoldásokkal magunk is sokat tehetünk azért, hogy otthonunkban maximalizáljuk komfortérzetünket, azaz a legtöbbet hozzuk ki az otthonlétből!

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr2316586422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása