Nesze!szer

Emlékezz

2021. február 28.

 

emlekezz_a_kislanyra.jpg

 

Emlékszel még a kislányra, aki voltál? Emlékszel még az álmokra, a tündérekre, a királylányos ruhákra, a varázspálcára, amivel csupa rózsaszín boldogságot adtál a világnak pillanatok alatt?
Ez a kislány valamikor régen mezítláb sétált a nagymama kertjében az óriás margaréták között, a puha fűszálak selymes simogatással köszöntötték talpacskáit, a pillangók táncoltak körülötte a langy melegben.
Ez a kislány tudta, hogy a pillangók valójában tündérek, és kacagva mesélik történeteiket Meseország csodás világából.
Ez a kislány együtt énekelt a pacsirtákkal, és szappanbuborékokat fújt az ég felé, hogy azok utolérjék a hófehér bárányfelhőket.
Ennek a kislánynak szíve-lelke nyitott volt a világ felé, telistele szeretettel, jósággal. Őszintén tudott örülni a virágzó cseresznyefáról hulló rózsaszín szirmoknak, és szívből tudott sírni a madárfészekből kipottyanó kisveréb szomorú sorsán.
Ez a kislány minden kis sejtjével érezte maga körül a világot, a csodákat, EGY volt a mindenséggel, és Minden Létező Nagy Anyjának óvó ölelése alatt hunyta álomra a szemét.
Álmaiban sárkányok hátán lovagolt, boldogságos szivárványt szórt a világra, hamuban sült pogácsát adott a nincstelennek és varázspálcájával eltüntette a gonoszt a létező legsötétebb lyuk mélyére.
Emlékszel ugye erre a kislányra?
Ott van a szíved mélyén,
Te vagy az.
Arra vár, hogy ismét előbújhasson, és ezzel a tisztán ragyogó fényes szívvel tegye jobbá a világot.
Emlékezz rá.
Az Ősanya

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4416441426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.03.01. 06:37:29

Csak azt tudnám hol volt a sok tutujgató jóember amikor én gyerek voltam. Arra emlékszem hogy senki se volt ott. Azt mostmár unom a provokációt.
süti beállítások módosítása