Nesze!szer

Advent: szüld meg újra önmagadat!

2020. november 29.

 

advent_sziv.jpg

A cím némileg hatásvadásznak tűnhet, de azon gondolkodtam, hogyan is írjam le nektek az idei adventi üzenetet De tulajdonképpen ez a lényeg.. Nem néztem meg a bolygókat, na jó, azért a nagy mozgásokat tudom, egész egyszerűen ezt kell elmondanom nektek, amit most olvastok.

Azt hiszem, gyerekként én sem éltem át igazán az Advent varázsát, fontosságát. Csak azt tudtam, valami, ami karácsony előtt van és ki kell bírni, hogy végre legyen 24-e, sok ajándék és halászlé. Aztán felnőttként értettem meg, mi is ilyenkor a lényeg. Advent tulajdonképpen nem más, mint maga a várakozás. Ám ez nem egy tétlenség. Mert ahogy a terhesség végénél már összerakja az ember a kórházi cuccot, kivasalja a babának a rugdalózókat és lélekben készül arra, amiről tudja is, hogy mi az és nem is, ez az időszak is valahogy ilyen. Egész egyszerűen meg kell érnünk arra, hogy a Fény megszülethessen. Ehhez pedig nagyon sok beszélgetés kell önmagunkkal és elő kell készülnünk arra, hogy befogadjuk a jót, a szépet, a fényeset.

Egy nagyon kedves ismerősöm mondta egyszer, sokan még a saját esküvőjükön sincsenek ott lelkileg, tárgyiasult dolgokat intéznek, szép a virág, az asztaldísz, a ruha, meg a torta is, de az összehangolódás, együtt rezgés az ünneppel nincs meg. A karácsony is olyan, hogy nem lehet nem ott lenni lélekben. Elanyagiasodott - szajkózza az, aki nem tud örülni, aki fél megengedni magának azt, hogy valami fennkölt legyen az életében. Pedig az, hogy a fény megérkezzen, az ünnepet értékeljük, nekünk kell megérnünk. Nyilván ez önmunka és fejlődés kérdése is, de ki dolgozna ezen, ha nem mi, önmagunk. A várakozás négy hete mindig fontos. Terhesség nélkül szülni se lehet, bár tegyük hozzá, van, aki akkor veszi észre, hogy anya lett, amikor már kibújt a csemete - de azért ez nem igazán szokványos.

Jézus születését ünnepeljük karácsonykor. A megváltóét. De, amit az idei év megtanított nekünk, ha odafigyeltünk, a következő pedig még jobban fog, hogy a megváltó nem egy külső valami. A megváltás saját magunkban van és mi vagyunk a megváltók. Mondhatnám úgy is, "'kisjézusok". Nem külső féltől, külső erőtől és valaki mástól kell várnunk, hogy jó legyen, mert itt és most van a teremtés ideje. Istenemberek vagyunk. Minden egyes nap, mi válthatjuk meg az életünket, saját magunkat és most együtt az emberiséget. A következő évünk az anyagi biztonság máshogy megfogalmazásáról szól majd. Én végtelenül sokat gondolkodtam ezen. Főleg most. Hogy mi is a biztonság nekem? A legfontosabb, hogy a szeretteim körülöttem legyenek. Ez az én biztonságom. És ne legyen köztünk óriási távolság. Mondom ez, miközben a héten épp megint egy nemzetközi fejvadász cég menő pozíciójával kerestek meg, ami az ország elhagyásával járna. De azt gondolom, az embernek önmagát ismernie a legfontosabb, mert máshogy teremteni sem tud, csak abba kapaszkodik, amit gondol, hogy fontos.... de te tudod, neked mi a fontos. Barátok, segítőtársak kellenek, de a te szerepedet nem vállalhatja más, ez nem olyan, mint az Apatigrisben, hogy akkor majd más alakítja az apukát. 

Advent a Fény születését készíti elő. Ilyenkor elmélyül az ember, a szeretteivel van. A Fény születése idén még jelentősebb. Végre a retrográd bolygók is elindulnak majd. Tényleg megszülethet a Fény. De ehhez mi is kellünk, mert együtt kell új világot építenünk!

Ez az egész covid történet semmi,de semmi másról nem szól, mint az újjászületésről. Ehhez pedig meg kell halni kicsit. Ha új alapokra tudtad rakni az életedet az elmúlt hónapokban, ha még jobban megismerted önmagadat, ha mertél szembesülni az eltitkolt árnyrészeiddel is, ha nem az akarom és majd én megmondom az állandó reakciód, tudsz flow-ban lenni, a szeretetet keringetni és igazként élni, akkor te a fény megszületésével újra megszületsz majd.

Ez pedig egy új világ és új élet lesz.

Advent pedig ennek a kapuja.

Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta!

Áldás legyen veletek! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4516306416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása