Nesze!szer

A hely, ahol végre durcás hercegnő lehettem

A Hercegasszony birtokon jártam

2020. július 03.

 

 

 viragos_hercegasszonyos.jpg

 

Anyukám szerint egy csoda volt a kamaszkorom. Olyan voltam, mint egy elvarázsolt hercegnő. Azt kell mondjam, ebben a szerepben azért némileg benne tudtam maradni, illetve időről-időre felidézem. Most volt is alkalmam erre bőven, ugyanis a Woman Power Project lányaival meghIvást kaptunk a Hercegasszony birtokra. Elő is vettem a figurát.

 

img_20200630_105534.jpg 

 

 

A Hercegasszony birtok Mezőtúr mellett van, illetve határában. Mi a Europcar autójával mentünk, ezekre a napokra kölcsönvéve a Skoca Scalát. Jesszus, de jól ment, köszönet érte, te is válaszd őket, ha akár egy hétvégére kell csak egy kocsi. A kastély nevét egykori tulajdonosáról, Leibach Irénről kapta, aki Habsburg Albrecht főherceg felesége volt. A hely maga jegyajándék volt, akkor még nem a karátokra mentek, hanem a birtokra. Mondjuk, ez némileg közelebb áll hozzám, mert gyönyörű a vidék és az egész komplexum. 1878-ra datálható a neobarokk kastély, illetve a Túrtői holtág együttállása, de a harmincas években vált igazi paradicsommá az egész. Rózsakert, szökőkút, teniszpálya... igazi arisztokrata életet biztosItott a a birtokosoknak. Mindez a Körös parjtán, gyönyörű zöldben. Filmszerű az egész. Nyilván itt sem tett jót az államosItás, a gyönyörű épületekbe csirkeólakat rejtettek és vegyszerraktárakat. A mostani tulajdonosoknak szinte újra kellett gondolniuk az egész birtokot. Igyekeztek megóvni a múlt örökségét, de már modernkori használatra, fogyasztásra alkalamassá tenni. Jelentem: sikerült nekik. Helyenként formabontó a design, van pedig ahol a régi vadászatok hangulata jelenik meg. Vannak apartszobák, ez a modernebb vonal része, mi ezekben szálltunk meg. A szuperior szobák pedig a régiesebb irányt hozzák. Az étterem az egykori tulajdonosról, Leibach Irénről lett elnevezve, de nem olyan szigorú, mint ő lehetett - a képek alapján. A modern konyhatechnológiát ötvözik a helyi termelők alapanyagaival, a paradicsomlevesbe, aminek az alapanyaga nem messze termett, kolbászchips kerül, melyre azóta is vissza-visszagondolok, kellő nosztalgiával az Izlelőbimbóimban. 

 

 

img_20200630_082532.jpg

És mit lehet itt csinálni? Semmit... és ebben ez a legjobb. Na jó, kibontom ezt a dolgot. Ugyanis itt mindennél jobban, szebben lehet pihenni, minden adott hozzá. A wellnessben úszkálhatsz, szaunázhatsz, vagy csak áztathatod magad a jacuzziban. A holtág partján napozhatsz, feküdhetsz a parton, a nyugalmadat semmi, de semmi nem zavarja meg. Annyira gyönyörű minden, mintha festvmény lenne. A Körösön csónakázhatsz, supra is pattanhatsz, hattyú vizibicajt tekerhetsz.

 

img_3965.jpg

 

Mi mindent kipróbáltunk, hát persze. Ennél ideálisabb pihenést elképzelni sem tudok.... és nem is akarok. Mintha te magad lennél egy századeleji film szereplője, csak nem kell nyakig felöltöznöd, fürdőruhában "szenvedhetsz" a parton, miközben kiválasztod, mit is fogyasszál az Iréne bistróban vacsorára. Rántott karajt vagy camambert kérsz, esetleg megint ebédre azt az isteni őszibarack levest. Persze, mindent csak Izlés szerint. Ha szeretnéd meghallani a saját gondolataidat, a csendedet és tényleg pihennél, ezt a gyönyörű helyet nagyon tudom ajánlani. Én kb el sem hiszem, hogy ilyen szépséges helyen jártam... Hercegasszony birtok, köszönjük, köszönöm a varázslatot! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr9815978986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása