Nesze!szer

Rég örültem ennyire a körmömnek! Otthoni megoldás a karantén idején!

2020. március 31.

 

 

cnd_nyit_1.jpg

 

Tudom, az ember stresszhelyzetben máshogy reagál. Már megtanultam. Amikor anno az RTL csatorna a Celeb vagyok, ments ki innen' műsorra felkért, hallgattam a mondókát és az jutott eszembe: jesszusom, mi lesz a körmeimmel hetekig a dzsungelben? Most nem az őserdőben vagyunk, de azért valamennyire hasonló a helyzet. Én már a harmadik hetet kezdem karanténilag, tehát az én drága Brigimet elég régen láttam és ő is a körmeimet.

Sokáig kerestem, hogyan is tudnám orvosolni azt a helyzetet, hogy azért a számomra megszokott szépsége a körmeimnek valahogy biztosItott legyen. Ez van, számomra ez fontos, nő vagyok. Azt gondolom, nálatok is lehet ez most szempont és sokan kedvelitek a géllakkot, mint megoldás. A CND választékában találtam több lehetőséget is, amivel most, otthon is varázsolhat magának az ember olyan kezet, amilyenre vágyik. Nyilván azt nem számolva ,hogy a sok mosogatástól és főzéstől olyan eres már a praclim, hogy csak na. De a lenövéseknek nem vagyok nagy rajongója, ráadásul, nem is egészséges, mert bármibe beleakadhat, ami sérüléshez vezethet. Akkor vágjunk bele a kalandba!

Na mondom is, hogy aztán választani tudjatok! CND Nail Lounge Szalon és X Beauty Group közösen alkotott több variációt. Nekem a CND Shellac a kedvencem, most a Vinyluxra esett a választásom. Csak 160 csodás szInből kellett választanom, konkrétan két nap alatt itt is van minden online. Mondom is, hogyan indultam a harcba.

A leoldásnál bezacsiztam a körmöket és megpróbáltam rávenni a gyermeket, most kicsit ne nyúljon hozzá. Ez a rész a legnehezebb és a CND szerencsére profi ebben, mert nem kell órákig áztatgatnom a cuccot, van a fólia és a leoldó, nagyon praktikusan oldottak meg mindent, hogy én oldani tudjak. Ezt is egész jó áron lehet berakni a képletes kosárba. Egyébként, ha úgy érzed, még ezelőtt kicsit reszelhetsz is a körmödből, nyilván nem erősen. Utána oldjál. 

 offly_fast_2.jpg

 

Ez a megfelelő használat:

A leoldó fólia rögzített vattapamacsát itasd át az Offly FastTM ápoló leoldóval (nem kell úsznia benne!), majd szorosan csavard rá az ujjadra vagy kérj meg valakit a családból. Ügyelj rá, hogy szoros legyen csomagolás. Hagyd fenn 5, 8 vagy 12 percig – fedőlakktól függően. Majd távolitsd el a fóliát. A maradék anyagot a körmödről lehetőségeidhez mérten puha eszközzel, mondjuk narancsfa pálcával szedd le (beszerezheted az Ó utcában vagy a cnd weboldalán). Ha szükséges, még egyszer töröld át az Offly FastTM ápoló leoldóval átitatott vattával.

 

vinylux_fedo.png

 

Van a Cuticule Eraser is, ezzel kicsit formázgatok, bár itt már nem tudom a lányomat kitenni a képből. Beleszerelmesedtem az egyik lakk árnyalatba, most ő jön, meg a csemete, aki már körömszalonosat akar játszani és kész. Szóval, a korall árnyalat, melyet a CND Vinylux ad, mindkettőnk körmére felkerül. Ő lakkozza, tehát elég könnyú. A minőséggel persze még vannak gondok, nem mondom... bár azt úgyis látjátok a saját képeimen. Allluring Trilogy The Top Coat a következő fázisunk neve. Igazán jól hangzik már az elnvezés is, ezzel még csillogóbbá varázsolható a felület. Rozi természetesen azt választotta, ami szInjátszós, én maradtam volna az enyhébb csillogásnál, de itthon a karantén körmösöm diktál, még szerencse, hogy ezek a CND alapanyagok ilyen tutik. Egyébként a korall elég szép, ilyenkor tavasszal, ha nincs lakásfogság, ezt gyakran választom. Most egy egész hétig fog csillogni rajtam, ennek nagyon, de nagyon örülök. Persze, a lányom kivitelezése a kenésre még alakul, de úgy tűnik, lesz időnk ezen a dolgon dolgozni. Szóval, köszi CND, remekül szórakozunk!

 

bubi_lakkoz.jpg

 

 

cnd-vinylux-2-in1-3-776x1024.jpg

 

Persze, beszereztem egy másik dolgot is a cégtől, ami majd akkor jön jól, ha vége ennek a rettenetnek. Olyan, mint egy szuper rúzs, de nem az, hanem 2 in 1 körömlakk. Mesélem is! Ez it 7 napig tart, viszont kisebb kiszerelés, mint a nagy Vinylux. Ez kisebb kiszerelésben a legkedveltebb nagy Vinylux árnyalatokból lett megkreálva. Tehát, ha valamelyiket csak kipróbálnád, akkor jó megoldás lehet... és ugye nem most, de majd akkor, csak bedobod a táskádba és bárhol előveheted. Bár, nem kell túl gyakran, mert ez is tartós és igazán szép fényt ad. Mondjuk, itt is érvényes, rázva, nem keverve! Tényleg mindig szebb, ha ügyesen megrázogatjuk, egyenletesebb az anyag. Bár én igazán elégedett vagyok, csak a lánykám ügyessége változhat még az idők során. Nézzetek szét a webshopban, elég jól lehet most vásárolni. Katt IDE!

 

vinylux_2_az_1ben.png

 

Plusz tipp, ami jól jöhet még: 

Kérj a körmösödtől kupon kódot, így a “CND segít” program keretében a vendég 10% kedvezményt kap a körmös kódjával, a körmös pedig gyűjti a kedvezmény összeget a webáruházban.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr5115573174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.