Nesze!szer

Ami pénzért nem vehető meg

2020. március 01.

 

window_seat.jpg

 



Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.

A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségrol, gyerekekrol, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az idot, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvo embert egy ido után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta oket, ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.

Miközben az ablak melletti beteg kimeríto részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvo behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetrol beszélt. Bár a folyton fekvo ember nem hallotta zenészeket, maga elé képzelte oket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülo novér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belso
ágyon fekvo beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A novér szívesen segített, kényelembe helyezve ot azon az ágyon, majd magára hagyta.

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tuzfalra néz. Megkérdezte a novért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le
az ablakon túli világot.

A novér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem..
Valószínuleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.


A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr9715498948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.