Nesze!szer

Okoscserép a jobb párkapcsolatért?

2020. február 21.

 

loveplant_okosnoveny_a_jo_kapcsolatokert_2.jpg

 

A hét elején egy rádióban jártam. Az influencerekről beszéltem, illetve beszéltünk. Mondtam mindenfélét, de a lényeg az, hogy 2020-ban nem tehetünk úgy, mintha nem digitális világban élnénk. És mi van akkor, ha megint valami újabb dologgal találkozunk? Most igazán érdekeset mesélek nektek, egy szerelemvirágról lesz szó! 

A digitalizáció az emberi kapcsolatok elidegenedéséhez vezet, vagy a telefonunk pont hogy képes közelebb hozni minket egymáshoz? Erre keresi a választ a Telenor LovePlant projektje, amely egy applikációval összehangolt okoscserép segítségével buzdítja figyelmesebb kommunikációra a párokat, akik egy 30 napos kihívás teljesítésével közösen táplálhatják a kapcsolatukat jelképező valódi növényt. A pszichológus szerint a kommunikáció minősége szorosan összefügg a párkapcsolattal való elégedettséggel .„Közhely, de attól még igaz, hogy egy kapcsolat is olyan, mint egy növény: ha nem ápolod, nem gondoskodsz róla, nem fordítasz rá pontosan olyan és annyi figyelmet, mint amilyet kíván, akkor hosszútávon elhalhat.” – világít rá Szalai Katalin PhD, pszichológus, a LovePlant szakmai tanácsadója.
Egyre többet hallani azt a felvetést, hogy a digitalizáció térhódításával szinte párhuzamosan idegenednek el az emberi kapcsolatok, és a személyes kontaktust egyre inkább felváltja az online jelenlét. Erre a problémára reagálva alkotta meg a Telenor a LovePlant-et, amivel segíteni kívánja a párokat a mindennapi kommunikációban. Hiszen nem szükségszerű, hogy a telefon elidegenítő eszköz legyen, a kapcsolat katalizátora is lehet, ha a digitális kommunikációt nem csupán a napi bevásárlólista megosztására és a családi logisztika intézésére használjuk.
A párok közötti kommunikáció minősége számtalan kutatás szerint szorosan összefügg a párkapcsolattal való elégedettséggel, illetve fontos szerepe van a kapcsolat fejlődésében, a pár életében szükségszerűen felmerülő stressz- és krízishelyzetekkel való pozitív megküzdésben.” - vallja Szalai Katalin pszichológus, aki a LovePlant projektben résztvevő pároknak szóló kihívás tudományos hátterének megteremtésében támogatta a Telenort. A LovePlant elsődleges célja, hogy megmutassa, a digitális kommunikáció hogyan segítheti a kiegyensúlyozott párkapcsolatot, ha megfelelően élünk vele. A projekt keretében párok jelentkezését várják, akik közül a 40 kiválasztott egy-egy LovePlant okosnövényt kap a hozzá tartozó mobilapplikációval. A pár közös felelőssége a növény, hiszen az okoscserép csak akkor öntözi azt meg, ha mindketten sikeresen teljesítik a megmérettetéseket. Amennyiben a pár a kihívás bármely szakaszában 1 hétig nem gondoskodik a növényről, az applikáció számos figyelmeztetést követően automatikus locsolásra kapcsol, így védve a növényt a kiszáradástól.
A kihívások sorában szerepel többek között pozitív visszajelzés, érzelmek verbális kifejezése, közös élmény
felidézése, apró meglepetés és közös program szervezése is. A pontos feladatok személyre szabottak, és attól
függően változnak, hogy a párok tagjai mit jelöltek meg kapcsolati igényként a 30 nap kezdetén.
Szalai Katalin szerint: „A LovePlant egy olyan játék, ami a számtalan mindennapi intézendő által ostromolt és szétaprózódott figyelmet ráirányíthatja a kapcsolatra, a pozitív, egymást megerősítő párkapcsolati kommunikációra. Segíthet megélni a kapcsolat jelenét, segíthet mentális fókuszba helyezni a másikkal való pozitív, megerősítő kommunikáció fontosságát. A napi feladatok pozitív felhangja, illetve az azok által implikált kommunikáció pozitív megerősítésként szolgálhat a pár tagjainak.”
A játékos kihívások éppúgy hasznára válhatnak egy friss szerelmespárnak, mint egy gyermekes házaspárnak,
hiszen a kommunikáció alapvető feltétele egy harmonikus, boldog párkapcsolatnak – ennek
megteremtésében segít a LovePlant.

A LovePlant kihívásra február 28-án 10 óráig várják a jelentkező párokat. További információ és jelentkezés:
telenor.hu/loveplant

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr815483698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Belzebubo 2020.02.22. 16:23:02

Kaktusz... :-) :-) :-)
süti beállítások módosítása