Nesze!szer

Boldog Valentint! ... csak ne haljon bele senki!

2020. február 14.

 

toxic.jpg

 

Valentin-nap van. A gyerekek mondták az apjuknak reggel. Rá se bagózott nyilván. Valentin van. De kinek?

Ülök a kocsiban és rettegek. Nem tudom, hogy tudnék jobban rásimulni az ajtóra, minél messzebb lenni tőle, de az autó mindig a legrettenetesebb hely. Ilyenkor nem tudok hová menekülni, egy parányi helyen vagyunk összezárva. Próbálok belefolyni az anyósülésbe. Ilyenkor szidalmazni szokott. Elmondja, milyen rettenetes vagyok. Felelőtlen. Hülye. Kiröhög. Ha nem tudok valamit, akkor rögtön azt mondja, olyan okos vagy, neked ezt tudnod kell. És ott a gúnyos kacaj a mondata végén. Azt akarja, hogy összemenjek, hogy még kisebb legyek. Pedig én már nem tudok kisebb lenni. Félelemben élek. Félelemben minden áldott nap. Néha jobb, néha rosszabb. A kolléganőim nem tudják, milyen sok sminket kell feltennem reggelente, hogy ne vegyék észre. Egy ütés nyomát csak el tudom sminkelni valahogy, de azt, amit csinál, azt nem. A lelkemre nincs korrektor. Nem tudom nem irigyelni a másik osztályon dolgozó lány férjét. Látom, ahogy reggel elkiséri, csókot hint utána, meglepi a kedvenc ételeivel és külön szólt neki, hogy már utazzon el a barátnőjével pihenni, annyit tett mostanában értük, fáradt lehet. Fáradt vagyok én is. Fáradt az állandó védekezéstől. Nem tudom, mikor, mire akad kivel, mivel lesz a baj, hol teszek rosszat. A gyerekeket mostanában nem bántja, csak kiabál. A kicsi nem is tudja, milyen úgy élni, amikor nyugalom van. Minden hangos szóra rezzen. Szereti az apját, de fél tőle. Ezt szokta meg. Az apa ilyen. Szerinte. Én mondtam neki, hogy más apukák is vannak, nem mindegyik ilyen. De teljesen mindegy. Ő ezt szokta. Csak ki ne akadjon valamire. Hogy rosszul mosogattam el, vagy halk a tévé, hangos a zene és büdös a vacsora. Jót tenni nem tudok, ezt már rég megtanultam. 

Álarc van rajtam. Mindig. Nem lehetek őszinte. Senki nem tudja, miben élek, miben élünk. Aki tudja, az semmit nem tesz. Miért nem költözöl el - kérdezik? És ennyi az összes, amit tudnak tenni. Amikor a múltkor kirohantam az utcára és segítségért kiabáltam, meg sem mozdultak a szomszédok se. Anyám csak elfogadta, hogy ez van, ez egy nő sorsa, nem lehet mit tenni. Apám meg sem hallgatja, amiket mesélek. Még jóban is vannak. A férfival, aki a gyerekeim apja és veri a családját. Akinek a kezéből úgy téptem ki egyszer az unokáját. A szülőm.

Mert a férjem szerint megérdemeljük. Én biiztosan. Mert úgy nézek ki, mint egy hányás és rettenetes a hajam, a sminkem, a ruháim. Ha csinosabban öltözök fel, kinevet. Keveset keresek szerinte. Aztán egy másik nap az a baja, hogy miért dolgozom ennyit. Társaságba már nem járunk. Ott is csak leszól mindenki előtt. Nem szereti, ha valaki figyel rám, ha elismernek, ha nevetnek a vicceimen. Ilyenkor direkt beleköt valamibe. A gyerekeket is leszólja mások előtt. A kicsi mindig pityereg ilyenkor. És kérdezi: - Anya, apa miért ilyen? Önbizalom? Azt mire alapozza? Ütésekre... félek. Belesüllyedek az ülésbe a kocsiban.

Valentin nap van. Ülök az autóban. Megint szid. Büdös vagyok, ezt mondja. Valentin van. Mellrákom van, mondta a doki. Tudja ő is. Szerinte én tehetek róla.

Valentin van.

Remélem, ma nem üt meg. 

 

Tatabányán két gyerek halt meg néhány napja. Magyarországon hetente egy nő meghal családon belüli erőszak áldozataként. A lelkileg nyomorékká tett nőkről, gyermekekről nincsenek adatok. Ne dugd homokba a fejedet, ha bántalmazásról van tudomásod! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr6415474098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K.Peter_85 2020.02.15. 18:23:07

Nagyon meglepődnék, ha nem kitalált történet lenne. Bárki is írta, ajánlom figyelmébe a "Katyi" című filmet. Az írói eszközök megvannak a cikkben, de a beleélés, a valódi "emberábrázolás" nincs.

icipicicsipa 2020.02.15. 18:23:12

Igen, ez szomorú.
Kollégám is szívrohammal került nemrég kórházba a felesége állandó lelki terrorjától.
Jó lenne már a nőknek abbahagyni ezt a terrort, és a családon belüli erőszakot.

haXXor 2020.02.15. 18:23:16

Barcsak ne terrorizalt volna eveken a baratnom, csak en ferfikent, veletek ellentetben senkihez sem fordulhatok. Az erzelmi zsarolasainal meg egy pofon is jobb lett volna...

tatárfejű kutya 2020.02.15. 18:23:24

Mikor írsz cikket azokról a fiúkról, apákról, akiket a saját anyjuk/feleségük tett roncssá...mert nem csak fizikai erőszak van, hanem lelki is. És abban ti nők sokkal "jobbak" vagytok...de gondolom ez ki lesz moderálva.

kéki béla 2020.02.15. 18:43:35

Megint egy ostoba femináci blog, természetesen cenzúrázva.
Remélem, az ilyenek mind egyedül öregszenek meg!
És nem, ez nem a váltóban bántalmazott nőkről/nőknek szól.

Az csak mellékes, hogy az se százas, aki a vérszívók(hiénák, rablók, alias "kereskedők") ünnepét komolyan veszi. Valentin... Fasz közünk van hozzá?