Nesze!szer

Jól iszol teát? Magyarország teanagykövetével beszélgettem

Kamélia kert

2019. november 13.

 

 

tea_nagy.jpg

 

A tea számomra a téli esték melengető hangulatának velejárója. Ám mostanában reggel is rákaptam a teázásra. Bevallom, hogy nem vagyok egy igazán kifinomult teakészítő, nyomom a filteresre a forró vizet és kész. Vagyis eddig volt így. Ugyanis végtelenül inspiráló találkozásban volt részem nem is olyan régen. Varga Mariannával beszélgettem és teáztam, aki teaszakértő, a Kamélia kert vállalkozás vezetője és Magyarország teanagykövete.  

 

 

vargamarianna.jpg

 

- Marianna, adja magát a kifejezés: hogy kerül a tea az asztalra, vagyis hogy kezdtél ilyen szinten "teázni"?

- Mindig nagy teás voltam, már a fogyasztásra gondolok. Kertészeti egyetemen végeztem, kertészmérnök vagyok. Az egyetem alatt is vállaltam mindenféle munkákat, de én tulajdonképpen teaházban akartam dolgozni. A sors fintora, hogy nem vagyok túl magas, így nem értem fel a polcot, ezért nem vettek fel. Nagy dobozokban volt minden, le kellett venni azokat, én pedig nem tudtam ezt megtenni. De a vágyam maradt. Tehát elvégeztem az egyetemet, kertészmérnök lettem. A családi legendárium része már a történet, hogy a nagy, ünnepi ebéden ülünk a famíliával és a sógornőm megkérdezi: na, hol is szeretnél most dolgozni akkor, ha már zsebedben a diploma? Én pedig rávágtam: teaházban! A levegő rögtön megfagyott, hogy akkor én miért is tanultam 5 teljes éven át. Aztán elkerültem Ausztrália után Londonba, borász-kertészeti állást kerestem. Megírtam az önéletrajzomat és azzal házaltam. Emlékszem a pillanatra, ahogy a nyomtatott cv-kkel a kezemben sétálok az utcán és egyszer csak szinte az arcomba tolnak egy pohár isteni teát. Kóstoltatás volt ugyanis. Azonnal bementem a boltba. Elvarázsolt. Én pedig leadtam az önéletrajzomat, hátha... a metróig nem értem el és már hívtak. Így ott kezdtem dolgozni, ami 6 évig tartott. Egyre többet és többet tanultam a teáról, szakértői képesítést szereztem. Aztán hazaköltöztünk és teaházat kezdtem keresni. Nem nagyon találtam, akkor még nem tartottunk itt. De bennem ott volt a tea iránti szerelem, a tudás, így nekiálltam kóstolókat, klubokat szervezni. Utat törtem magamnak és a finom teáknak. 
- Mondjuk, engem kiráz a hideg azoktól a rossz minőségű filterektől, amire sokan azt hiszik, az a tea.
- Ezzel én is találkoztam, hisz létrehoztam a webáruházamat, a Kamélia kertet. Igyekeztem beszerezni a minőségi szálas teákat, amelyekhez Angliában hozzászoktam. Hát, nehezen ment, akkoriban itthon a nagyon aromásított keverékek voltak divatban, valószínűleg azért, mert a natúr, tiszta finomságokat nem ismerték. Persze, tudom, hogy az ovikban és iskolákban ivott agyon cukrozott löttyök után idő kell, hogy áttérjen az ember a igazi minőségre, aminek van íze, aromája és tele van illóolajakkal. Persze, borászként is mondom, a jó vöröshöz is érni kell, így a teánál is egy folyamat lehet ez, idő kell hozzá. 
- Mitől jó egy tea?
-  Először is: igazán jó csak a szálas tea lehet. Ezekben egész tealevelek vannak, amiket sodrás után szárítanak le, vagyis, ha ráöntöd a meleg vizet, kinyílik a levél. Teljesen komplex lesz, kiáznak az illóolajok, aromák. Ezzel szemben a filterbe az kerül, ami letöredezik az egész levélről, tehát törmelék, vagy tömegtermelésből származó, géppel levágott, összevagdalt levelek, amik tele vannak törésfelülettel. Ez azért rontja a minőséget, mert a csersav (ami egyébként természetes vegyület a teában, csak nem kell megvárni, hogy kiázzon, mert ez okozza a keserű ízt) a törésfelületen azonnal kioldódik, így egy filteres zöld tea vagy fekete tea sokkal hamarabb keserű lesz, valamint sokkal erősebb, mint egy szálas tea. Ez a minőségbeli különbség. Drágítja, mégis olcsóbb. Gondold át, minőségben mekkora különbség lehet. Ráadásul, felesleges környezetterhelés. 9 környezet károsító lépés kell a filteres tea előállításához, hisz pörgesd csak magadban végig, mennyi minden kell a "csomagolásához". És ugye nem is látjuk, hisz rejtve van, így nem tudjuk, mi került bele. 
- Hogyan teázzunk jól?
- Az első lépés, ha valaki vesz jó minőségű teát, hogy ne rontsa el. Tévhit, hogy 100 fokos víz kell hozzá, ezzel ugyanis megégetjük a fiatal leveleket, ami nem jó. Ezt nem szabad, 75-80 fokos az ideális. Tehát felforralom a vizet, várok 2 percet, amíg visszahűl. És nem szabad túláztatni sem!  Sajnos sokaknál berögzült, hogy 3-5 percet kell áztatni. Ez megint nagy hiba. 1 percig sem szabad áztatni a teát, az 1-2 perc már a  maximum. Először az illóolajok áznak ki, 2 perc után a csersav, ettől válik keserűvé. Ezt inkább ne várjuk meg. És ne tegyünk bele túl sok tealevelet, ne tömjük túl. Teatojás sem kell hozzá. Inkább csak a csészénkben kellene leönteni a tealeveleket, és átszűrni egy másik csészébe, mert a teatojásban nem tudnak kinyílni a levelek, nem járja át a víz. A teaszűrőt viszont tényleg csak szűrésre használjuk, ne áztatásra.
- Tartasz workshopokat, kóstolókat is! 
- A workshopjaim célja, hogy megtanuld, otthon hogy készítsd el jól a teát. Hogyan hozd ki a maximumot belőle. Nem a méregdrága tea megvásárlása a fontos, hanem hogy jól csináld, begyakorold. 5-6 félét kóstolunk egy ilyen alkalommal, amit te készítesz el, én adom hozzá az eszközöket, van alkalmad begyakorolni a mozdulatokat. Én nagy zöld- és fehér tea rajongó vagyok, de mostanában kezdtem a különleges oolongokat is felfedezni, ami a zöld és fekete közötti átmenet. Most még a matcha is trend, annyian kérdeznek róla a kóstolóimon, hogy közkívánatra tartok erről is workshopot. Az európai teák jönnek fel és azért a magyar teákról is tegyünk említést. 

Szóval, az évek alatt hosszú utat tettem meg, az elején, amikor kezdtem, még a gyógyteákról kérdezgettek legtöbbet a résztvevők. Ma már a valódi teára kíváncsi, nyitott fiatalok jönnek leginkább a kóstolókra. A workshop végén mindenki készíthet egy saját teakeveréket. Én 20 féle  összetevőt viszek, ebből állíthatja össze mindenki azt, ami igazán közel áll hozzá. Nyilván segítek is ebben, hogy mit mivel lehet keverni, és azt hogyan készítse el. A gyerekeseknek mindig mondom, valami édesebbet, pirosat tegyen bele, akár hibiszkuszt, vagy csipkebogyót, és akkor a gyerkőc is megissza. 

- Van magyar tea?
- Tavaly én ültettem először teát itthon, most már 1,5 évesek a teakertek. 6 kiskert működik a szaktanácsadásom alatt. Ez is egy mesebeli történet, mert a blogomra kiírtam, hogy ebben gondolkodom, akar-e csatlakozni valaki, és már jelentkeztek is, hogy ők vállalnák a gondozást.  Megtartottam az alap tanácsadást, kielemeztük a talajt és már ment is az ültetés. Most 4 évesek a teacserjék, próba szedések már voltak. Nagyon finom a magyar tea egyébként. Jövőre már szedhető, édesebb az íze, mint a kínai teáé. Nem annyira minerális, mert ugye nincs vulkanikus talajunk, de hihetetlenül finom.  Külföldre járok továbbképzésre, tanultam Hollandiában, Angliában, és idén Skóciában is. Ott hihetetlen jó példát láttam, 9 termelő állt össze és hozott létre egy skót tea márkát. Én is ilyen összefogásban gondolkodom itthon.
- Kávézni nem is szoktál?
- Deeee, szeretem a jó kávét is. Reggel megiszom egyet és már át is térek a teázós szakaszába a napomnak. Elég sokféle teám van otthon, persze, továbbképzésekre is járok, onnan is hozok haza mindig ezt-azt. Legutóbb Skóciában jártam, a magyar tea íze például az ottaniakéhoz hasonlít kicsit. Hű, de annyit beszéltünk már, készíthetek neked egy csésze teát?

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr5615301168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.