Nesze!szer

Augusztusi energiák: ezt a királyságot!

2019. augusztus 01.

 

 

augusztusi_energak.jpg

 

Hát hello augusztus, de jó, hogy jöttél! Mivel a facebookon azt kértétek, írjak a hónap  energiáiról, élek ezzel gyorsan. Miért is? Mert ez a hónap gyakorlatilag a teremtésről szól, amiről azt gondolom, tudnotok kell! 

Kapcsolatok, újragondolás, bőség, a dolgokra való rálátás, önmagunk uralása a fő üzenetek erre a hónapra. És döntések, döntések, döntések. Augusztusban királyok lehetünk, ha jól figyelünk. Ez ugye az Oroszlán jegy hónapja. Mit is tudunk Leóról? Ő az erdő királya. De nem ugrál ide, nem ugrál oda, hanem egész egyszerűen nyugodtan szemléli a terepet, a pampákat és ha kell, erősen rámordul arra, akire kell. Semmi hiszti, semmi hirtelenkedés, jól megfontoltan uralja önmagát és önnön erejét. És valahogy ebben az ütemben zajlik ez a forró augusztus is majd, te is kövessed ezt a koreográfiát.

Ma ugye rögtön egy Újholddal indítottunk, ami igen szép kezdet. Ez segít átgondolni a helyzetünket, a másokhoz való kapcsolódásunkat. Igen kreatív nap ez, használjuk ki mindenképpen! 

A hónap első felében még a júliusi energiák is itt vannak, főleg 10 és 17 között a múltbéli dolgokat tisztítjuk meg. Ezt nyilván te tudod, hogy az életedben mit jelent, akár régi, munkahelyi vita zárása is lehet, vagy akár az is, hogy megérted, miért is húztad 3 évig még Hufnágel Pisti mellett, pedig már rég a Máris szomszédra kattantál rá. Gyakorlatilag átlátod az emberi kapcsolataidat, ha csak nem hadakozol lángszóróval a belső munka ellen. A hónap második felében már nem a korábbi dolgokkal szöszmötölünk, hanem távlatilag tervezünk. Nyilván ez jelentheti a jövő évi marketing terv leadását is, de azt is, hogyan azon törpölsz, milyen új vállalkozást indítasz el, vagy kezdesz tanulni esetleg selyemgombolyag készítést. Ezek kiemelt napok. Úgy képzeld el, mintha ott villogna a lelki dollár jel 21-e után a falinaptárnál. Ez a bőség ideje, tehát amerre mész, amibe energiát fektetsz, az igazán jó talajra hullhat. A  hónap vége meg egész egyszerűen zseniális, de tényleg. Olyan ötleteid lehetnek, hogy nem csodálkoznék, ha valaki újra Holdra szállna vagy hirtelen felfedezné valaminek az ellenszerét. 

A hónap első felében a női energiáinkat fogjunk használni inkább, hisz a Vénusz áll együtt a Nappal, míg a második felében inkább a jövő irányába, férfi erővel dolgozunk, de olyan isteni sugallatokkal, hogy csak na. A kapcsolatokról szól ez a hónap, ahogy írtam már nektek, arról is. És ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek házasodnia kell és együtt maradni azzal, akivel éppen van. Inkább megérteni az egészet. Hogy attól, hogy dolgunk van vagy volt, nem biztos, hogy közös az utunk, közös irányba megyünk ezután. Ami fontos még, hogy ráérezz arra ebben az időszakban, mi is az, ami teljesen hirtelen reakciót vált, válthat ki belőled. Zsigerből mondtam - fogalmazol a barátnődnek, és itt van a kutya elásva. Az önmagunkra való rálátás ezt jelenti igazán, hogy tudd, mire, milyen reakciód van. Az Oroszlán jegyében, augusztusban pedig akkor tudsz jól működni, ha ezeket tudod uralni. De ez csak úgy megy, ha tisztában vagy magaddal. Ahogy egy király sem adja ki a kezéből az irányítást, te is kell, hogy értsed a saját lényegedet. 

Ami kerülendő, főleg a Leo időszakban.. Ez bizony hozhat makacsságot rendesen és egózást. Erre figyelj, hogy az a hang belőled kicsoda is valójában? Te vagy az undok kis manó. Önmagunk felvállalása nem hisztis kiborulásokat és asztalra csapkodásokat jelent. Inkább sokszor gyakran egy határozott nem kimondását. Ezt szokták "nemesedésnek" mondani, illetve Zentai Annától hallottam először. Ezt nekem igazán sokat tanulnom kellett ezt, főleg azért, mert amíg nem volt az önismeretem igazán tuti, belementem olyan dolgokba, amibe nagyon nem kellett volna. De azt hiszem, amikor az előző hónapban írtam nektek arról, milyen energiák vannak, sokatoknak kellett szembenézni azzal, ami a legbensőbb félelmetek. Én megkaptam, jó nagy csomagban és ezáltal tudtam "nemesedni". Elég nagy megkönnyebbülést hozott. Tehát erre az alapra már viszonylag jól tudtok ti is építkezni augusztusban és termékennyé változtatni a 8-as hónapot, hogy az asztrozófia mellett még a számmisztikát is behozzam. Ez ugye a 8-as szám ideje, ami a bőség, a pénz, a lehetőségek ideje. Azt kell tudni, hogy egy 8-as energiájú ember például hihetetlen nagy energiákkal rendelkezik, de mindig ő dönti el, mire használja. Lehet egy iszonyat idegesítő valaki, aki nem ér leülni egy percre sem a családi asztalhoz, mert jár keze-lába. És lehet úgy is élni ezzel, hogy nagyon teremtő, tevékeny ember valaki és két-három vállalkozást is visz egymás mellett, vagy mindig nagyon nagy erővel megy a céljai felé, korlátok nélkül. 

Lezárásként annyit mondanék, hogy használjátok ki ezt a csodálatos teremtő energiát, ami augusztusban köszönt be az életünkbe, de csak önmagunk uralása és sok-sok döntés által. Mert építeni csak úgy lehet, hogy döntesz, hogy ezt lezárom, azt elkezdem. Vagy döntesz arról, hogy mától kishajókat faragok és ez lesz az új irány az életemben. Mondjuk, én tök rossz vagyok faragásból, abban viszont elég jó vagyok, hogy kitaláljam, merre ússzon a hajó, hogy új vizekre találjon és ezáltal sokaknak segíthessen. Nemesedjetek, mert ez most igazán fontos és álljatok ki magatokért, de úgy, hogy uraljátok az ösztöneiteket. A tarot kártyában a 8-as az Igazság lapja. Ez azt jelenti, hogy csak tisztességesen érhetünk el bármit is, de ezt szerintem már nem kell mondani nektek. Egyéb más másolók pedig kéretik, hogy idézzenek pontosan!...D Btw, egyébként ezt azt is jelentheti, hogy számos dologban augusztusban kiderül az igazság, biztos lesz néhány leleplezés, de ti törődjetek a magatok életével inkább, az sokkal gyümölcsözőbb! 

Csodás napok jönnek, a Vénusz szerelmet is hozhat, de ha nem állsz a parton, amikor az igazi kiköt és nem hozod meg a döntést, hogy fogadod őt, hát akkor a következő komppal más irányba távozhat. Mondjuk, akkor is futhatsz persze utána, de az azért melósabb. Boldog, teremtős napokat nektek, a Vénusz és a Nap legyen veletek! 

Ps: Annyi jött még, hogy úgy képzeljétek el az augusztust, mint egy színes, nagy bőségtálat. Ott van benne minden finomság, illatoznak a gyümölcsök, ínycsiklandóak a cukorkák, bonbonok. De ha úgy akarsz mindent egyszerre kivenni, hogy nem figyelsz arra, hogyan mozognak az ujjaid, az egyik édesség összetörheti a másikat, kifolyhat a töltelék a csokiból. Ám ha pontosan figyelve veszel ki a tálból, előtte ráérezve, neked melyik is tetszik igazán, akkor igazán jó élményben lesz részed! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr5114989786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.