Nesze!szer

Nyár és a pigmentfoltok

2019. június 23.

 

pigmentesnyar.jpg

 

Sokakat zavar, amikor megjönnek az első, második és harmadik napsugarak, hogy velük együtt a pigmentfoltok is előkerülnek. Illetve, ha nem ápoljuk ezeket okosan, akkor bizony újabbak és újabbak kerülnek elő. Most nézzük meg, mi is ez az egész.

A bőr pigmentációs problémái akkor kerülnek elő, amikor túl sok, vagy akár túl kevés melanint termel a test. Ezt egy enzin szabályozza, ő felel egyébként más színekért is. Melanin barátunk az UV-sugarak elnyeléséért is felel. Ami durva, hogy aki nem leégős típus, az elég valószínű, hogy felesleges barna foltokat sem fog magán tapasztalni. Ez van, nem mindenki szerencsés, vagy nem ebben. A lényeg, ha a melanin "gyártását" valami felborítja, akkor turbóra kapcsolhat a gépezet, aminek nem örülünk. Mi okozhatja ezt? Nekem egyszer nyáron nem kellett volna egy lángost megennem, ami után kaptam egy szolid kis gyomorfertőzést. Aztán erre szedtem gyógyszert és már meg is jelentek a barna foltok. Azóta sem megyek arra, ahol azt a lángost ettem, viszont kezelni kellett a barnaságokat. Van, akinél a hormonális változás indítja be a dolgokat. Ez lehet akár terhesség, akár szülés, akár az is, ha a pajzsmirigy vacakol. Tiniknél pedig, ami gáz, a fogamzásgátlók is csinálhatnak ilyesmit. Nem szeretnék hosszan beszélni még erről, már csak annyi, hogy foltocskáinknak is több fajtája van. A májfoltok általában idősebb korban jelennek meg, a napfoltok a rossz fényvédelem miatt jönnek, a PIH pedig a pattanások után csengetnek be, de nekik sem örülünk.

Az utolsó két kategória teljes mértékben eltüntethető, ha ügyesek vagyunk. Vásárolhatóak mindenféle készítmények, amelyek tényleg jók. Az aha savas és a retinolos készítmények különösen jók, de óvatosan, mindenki nézze meg a mértékeket és kérjetek tanácsot (Paula's Choice és Geek & Georges példul). Nekem a L'amia terméke jött be. Sokan esküsznek a C-vitaminos dolgokra is, ilyen például van a NuSkinnek is, ami egy arclemosó és jókat hallani róla. Léteznek lézeres megoldások is, ezek is szuper eredményeket hoznak. Én ezt nem próbáltam, de szép javulásokat láttam. Az Eucerin pedig új termékcsaládot hozott most ki a problémára, amit már nyáron is használhatsz és teszel a barna foltjaid ellen. Nem horror az ára, szóval nézd meg, ha tennél ellene!

És ami a legfontosabb. Tudom, ezerszer leírtam már. Fényvédelem, fényvédelem, fényvédelem. 50-es nélkül ilyenkor az utcára se tedd ki a lábadat, mert amit télen kiűztél, barna foltot, az visszaköszönhet. Mert igen télen harcoljunk a foltocskák ellen, ilyenkor eredményes. Most pedig 50 faktoros fényvédelem és kalap, kalap, kalap! Okosan élvezzétek a nyarat! 

Ps: neked van olyan termék, ami bevált erre a problémára? Írd meg a facebookunkon (ITT), mert lehet, hogy másnak is segítség lesz!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr9414903682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása