Nesze!szer

Bocsáss meg

2019. május 19.

 

bocsassmeg2.jpg

 

Kérlek bocsáss meg, hogy nem voltam jobb nő/férfi. Nem csak Neked, magamnak sem.

Kérlek bocsáss meg, hogy elveszítettem saját magam benned és a kapcsolatunkban. A saját életem egyértelműen elhalványult. „Kerestem valamit”, ami az életem nagy részében hiányzott.

Kérlek bocsáss meg, hogy nem tudtam hogyan szóljak, hogy térre van szükségem. Sőt basszus, őszintén szólva azt sem tudtam, hogy térre volt szükségem.

Kérlek bocsáss meg, hogy amikor ráébredtem erre és végre megéltem a teret és az időt, amire szükségem volt, Te úgy élted meg, hogy magadra hagytalak. Hogyan is tudtad volna másképp.

Kérlek bocsáss meg, hogy azt hittem, ha Téged boldoggá teszlek, majd akkor én is boldog leszek. Először megfeledkeztem magamról, majd azt vártam, hogy majd Te megoldod. Aztán amikor nem tudtad (és hogyan is tudtad volna), haragudtam, hogy nem adsz annyit, amennyit én.

Kérlek bocsáss meg, hogy az elején megpróbáltalak „megnyerni”, ahelyett, hogy egyszerűen csak saját magam lettem volna és elfogadtam volna, hogy nem tetszik, aki vagyok. Valami hamis képet hoztam létre magam helyett, amit szerethettél.

Kérlek bocsáss meg, hogy folyton azzal foglalkoztam, hogy megerősítéseket kapjak Tőled és megkedveltessem magam Veled, és közben elfelejtettem magamat szeretni.

Kérlek bocsáss meg, hogy túlságosan féltem, hogy megbántalak, ezért nem mertem kimondani, ami bennem volt. Végül épp így bántottalak meg sokkal jobban.

Kérlek bocsáss meg, hogy volt amikor bezárkóztam és nem voltam jelen. Azt sem tudtam, hogyan legyek jelen saját magamnak, hogyan kapcsolódjak saját magammal.

Kérlek bocsáss meg, hogy bántottalak, nem tudtam, hogyan legyek jobb nő/férfi.

Vantulek Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr2514829092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása