Nesze!szer

Amikor a szupermodellnek is beszólnak az öltözködése miatt!

2019. május 03.

 

helena_christensen_2.jpg

 

Az ember azt gondolná, egy topmodell maga az ikon, akit mindenki csodál és követ. De ez tévedés. Az én egyik kedvenc modellem régen és talán most is, Helena Christensen volt. Na, ő ment el egy buliba és elég dögösre vette a figurát. Farmerjéhez nem pólót húzott, hanem egy itthon fűzőnek nevezett felsőt, ami tulajdonképpen korszázs, csak magyarul tévesen használjuk a kifejezést. A lényeg, hogy ez egy áttetsző, merész viselet, olyan van is rajtam valami is nincs is típusú, de látjátok a képen. Na, ez ellen emelt szót Alexandra Shulman, aki a Vogue főszerkesztője volt, jelenleg pedig külsős újságíróként mondja el a véleményét, többek között a Daily mail számára is. Shulman azt írta, hogy szerinte Christensen túl öreg ehhez a viselethez.

 

helena_3.jpg

 

Persze, lett is nagy felháborodás. Főleg annak tekintetében is, hogy Shulman azért nem annyira tűnik divatosnak, hogy így fogalmazzunk. Főszerkesztősége ideje alatt sem volt túl népszerű, fogalmazzunk úgy, hogy kevéssé korszakalkotó a kreativitása és merészsége. De vissza a majdnem fűzőhöz, Christensen mesterien oldotta meg a választ. Egy következő eseményre is felhúzta a ruhadarabot. Sőt, mivel a modell egy kreatív stúdiót is vezet, most elgondolkodott rajta, hogy kidob egy ilyen korszázst a piacra. Így lesz egy rossz dologból jó, mert tuti, hogy döngeti majd az eladásokat ez a felsőruha. És minden viselője azt fogja képviselni: ne érdekeljen, ki mit mond, hány éves vagy, érezd jól magad a bőrödben és vállald önmagad! 

 

alexandra_shulman.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr3814801334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása