Nesze!szer

Ami a babáknak tényleg jár... és az én sírásom története

2019. április 19.

 

1_4_1.jpg

 

Hetek óta gyűjtjük az ország minden pontjáról az adományokat. Csomagokat, amiket ti küldtök rászoruló kisbabáknak. Egyfolytában jönnek a telefonok, a zsákok, a kérdések. Végtelenül hálásak vagyunk nektek. A sok-sok pelusból, popsitörlőből, játékból, cumiból, bébiételből mi a Baptista Szeretetszolgálattal mindenkinek személyre szabva tesszük össze azt, amire szüksége lehet. Óriás segítséget kaptunk a lányoktól a szolgálatnál, tényleg fantasztikus embereket ismertünk meg az elmúlt időszakban. Az osztásoknál nem tudunk mindig ott lenni, anyaotthonok és családsegítőket is bevonásra kerültek, hogy minden a legjobb helyekre jusson el. Óriás köszönet a cégeknek, akik mellénk álltak és bevásároltak, a Fashionwatchnak, a Harman óriási gyárának, egységeinek, Törökbálint Önkormányzatának és sok-sok kis vállalkozásnak, anyukának, érző embernek. És persze Somodi Dórinak, akivel kitaláltuk, Olíviának, Barbinak és Zsófinak - ez a mi kis csapatunk. 

Húsvét előtt Újpalotán jártunk. Névre felcimkézve várták a csomagok azokat, akiknek nagy szükségük van arra, amit tőletek, általatok kaptunk. Percek alatt megtelt a terem. Kicsikkel, nagyobbakkal, szülőkkel, édes kisbabákkal. Dórival (Pour La Petite) nagyon izgultunk, hogy fogadják a pakkokat. Amikor már összegyűlt mindenki, felálltam, hogy néhány mondatot mondjak. Azokról az anyukákról, akik segítettek bennünket. Akik csörgőt vásároltak és popsitörlőt, vagy írtak rólunk. Azokról a mamikról, akik helyet biztosítottak a gyűjtéshez nekünk az ország 31 pontján. Rólatok. 

Az első fél mondatomnál pityeregni kezdtem. Ahogy nézett rám az a sok gyerek, akik az adományokat kapják, nem bírtam visszatartani a könnyeimet... mint kiderült, sorban a többi segítő is sírni kezdett. (Sok jótékonysági dologban részt vettem már, de amióta én is anyuka vagyok, még könnyebben elsírom magam, főleg gyerekek bántása vagy nehézsége láttán.) Aztán egy kis szipogás után szép sorban átadtuk a csomagokat. Az én kislányom is küldött a gyerekeknek a játékaiból. Igyekszem őt is tanítani arra, hogy igen, kötelességünk az, hogy azok mellett legyünk, akiknek nehezebb a helyzetük. Így elküldte a kis kutyáját és a végtelenül hangosan zenélő, világítós hattyúját is, amiért odáig vannak a minik. Nagyon örültem, hogy ezt is átadhattam és láthattam a mosolyokat a gyerekek arcán. És az anyukákén. A fiatal hölgyén, akinek két iker picije koraszülött és még a kórházban éli a mindennapjait. A nagy testvérén, aki a beteg kicsinek viszi haza a csomagot... 

2_1_1.jpg

 

Amikor vége lett az átadásnak, hirtelen odalépett hozzám egy férfi. Nem tudom, ki volt ő, valaki, aki az ajtóból látta a kis ünnepséget, vagy ott dolgozik valahol a környéken,tényleg fogalmam sincs. Egyszer csak a kezembe nyomott egy papírt. Az első másodpercekben azt gondoltam, valami üzenet valakinek. De a férfi ezt mondta: - maga olyan szépen beszélt és azt láttam, itt biztosan jó kezekbe kerül minden és azokhoz, akiknek tényleg szüksége van rá. Én csak annyit tudtam kinyögni: köszönöm. A markomban egy nagyobb összegű papírpénz volt...

hát ilyen az én húsvétom és a #mindenbabánakjár mozgalom. Boldog Ünnepet nektek és köszönjük a sok-sok segítséget! Picit pihenünk, de megyünk tovább, nem állunk meg! Nektek pedig végtelenül hálás vagyok!

 Ps: a weboldalunkat ITT találod, ha többet szeretnél tudni arról, hogyan is segítünk.

Képek: Serényi Judit, Angyalifotó

 

3_1_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr8314774774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.