Nesze!szer

Április, te aztán szenvedélyes leszel!

2019. március 31.

 

 

aprilisszenvedely.jpg

 

Elérkeztünk a 4. hónapba, hónaphoz. És azt kell mondjam: öveket becsatolni, ez itt hullámvasút lesz rendesen. Nem fogunk unatkozni egyáltalán, teljesen szokatlan, eddig ismeretlen körülményekhez kell majd alkalmazkodnunk. Ez sose gond, mert ezáltal tanulunk, fejlődünk és ugye ez az év akkor hoz jót( 12-es lapja), ha tudjuk gyökeresen más perspektívából nézni a dolgainkat, a világ történéseit. Nincs sehol kőbe vésve az, miről, hogyan kellene vélekednünk, hagyatkozunk mindig a saját véleményünkre isteni sugallatunkra. Az jár jól, aki összhangban van a belső hangjával, flow-ban tudja élni a mindennapjait. A napjaink nem előre tervezetten történnek most sem, ne ragaszkodjunk ahhoz, amit reggel lekottáztunk magunknak. Ezáltal tudunk jól lenni. A sémák ideje lejárt, elavult, aki nem érti az új korszakot, az csak azt szajkózza: régen ez nem így volt!  A langyos semmi az biztonságos, otthonos, a középx..r. pedig nem okoz nagy sérüléseket. Láthatólag. De áprilisban az kamatoztatja az égiek energiáit, aki mer. Végre megindult ugyanis a kommunikáció bolygója, a Mars jegyváltása pedig azt hozza, hogy sokszor kell vitákba szállnunk az igazunkért. Soha, de soha nem hagyjátok, hogy valaki azáltal érezze magát nyeregben, mert jóval hangosabban kiabál, mint más. Intelligens ember, csak különösen indokolt esetben kiabál, vagy akkor, ha több gyerek vigyázását bízták rá. Szóval, állj ki az igazadért áprilisban, de ne üvöltsd le mások haját!

A 4-es hónap ugye az április, ami számmisztikailag az anyagi dolgokat, a teremtést is jelenti többek között. Stabilizálunk, jó üzleteket kötünk, megkapjuk hozzá a segítséget fentről. Ám vigyázat, annál lesz gáz, aki nem a valóját éli. Ez mit is jelent? Hát azt, hogy ott a gond, ha nem az igazi szenvedélyednek élsz. A szenvedély pedig az, amit akár a munkába, akár a hobbinak érzett tevékenységedbe, alkotásba viszel bele. Mert szenvedély nélkül lehet élni, de nem érdemes. Persze, igaz ez a szerelemre is...

Szóval, április, szenvedélyre, flow-ra fel, izgalmas hónapnak nézünk elébe! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4514729983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása