Nesze!szer

30 felett: ezt az arckrémet próbáld ki, ez a hialuron tényleg jó!

2019. március 10.

 

 

yamuna_elixir.jpg

 

Elég sokszor nyílik alkalmam a megrökönyödésre, hogy finoman fogalmazzak. Főleg akkor, amikor meglátom, milyen is közelről vagy az összetételük alapján azok a kozmetikai termékek, amiket próbálnak lenyomni a vásárlók torkán, vagyis arcán. Főleg kiborulok, ha valaki ezzel foglalkozik és gőze sincs róla. Ha valaki nem is ért hozzá, de csinálja, akkor azért azt gondolom, felkészülhetne a kollégák által. Nem is olyan régen egy nagy cég képviselőjét kérdeztem arról, milyen hiauloronsav van a krémükben. Nem tudott válaszolni. Pedig ma már tudott dolog, hogy attól, mert valami hialuronos, még nem jut el a bőr mélyebb rétegébe. Ez azért pedig átverés tud lenni rendesen.

Ez arról jutott eszembe, mert a Yamuna Beauty Elixir készítménye olyan hialuront tartalmaz, aminek a móltömege révén gyerekjáték bejutni a bőr alsóbb rétegébe. Tehát nem pillanatnyi hatást ad csak, de belülről is jótékonyan hat, ha ezt kened. Ezen kívül még olyan hatóanyagok vannak benne, amelyek hatása nem 3 hónap múlva látható, hanem akár egy-két hét után is. TriGen Komplex az, amivel dolgozik, elég jó összetevők vannak benne. Feszesebb arckontúrt ad, teltebb bőrt és kevesebb ráncot. A kis méretű hialuronsav feltölti a ráncokat, a Firming Biopolimer Formula hálószerű bevonatot képez, összehúzódik, megfeszül és rugalmas filmszerű réteggel vonja be az arcot, így mire kiérsz a buszmegállóba, vagy beülsz a kocsiba, sokkal szebb a bőrképed Létezik nappali-, éjszakai arckrém, szérum és szemkörnyékápoló is. Én a két krémet használom, ez stimmel a bőrömre. És nagyon, de nagyon megszerettem. Nincs az a hülye tasakos érzés az arcomon, nem érzem, hogy egy nejlon szatyorként lóg a bőröm. Teltebb lett. Krémesen zselés az állaga, mintha picit habos lenne. Jól beszívódik, gyorsan. Ajánlom kialvatlan anyukáknak, harminc felettieknek és azoknak, akik tényleg szeretnének jó arckrémet találni, ami nem ámítás, hanem tényleg működik. Én már a második kört használom...

Yamuna Beauty Elixir Anti-Ageing Daycream 50 ml - 6 900 Ft, éjszakai 7 500 Ft

Ps: nyilván azért ez a krém sem alszik és iszok sok vizet helyettem, de azért enyhíti ezek hiányát!

beauty_elixir_nappali_krem_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr9814680088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása