Nesze!szer

Ady és a nők: a héjanász celebóriás

2019. január 27.

 

 

ady_csinszkaval.jpg

 

Ady költészete kamaszként kapott el és annak dacára, hogy hosszú hónapokig vele foglalkoztunk csak, nem sikerült megutáltatni velünk. Mindig lenyűgözött az a fajta pesszimizmus és érzékeny sorok. Ma már máshogy tekintek nyilván a költészetére, de ugyanúgy elvarázsol.

Lássuk be, a ma 100 esztendeje meghalt költő a kor celebje volt. Internetes háló még nem működött, de ő volt a manapság divatosan használt kifejezés: a megosztó ismert ember. Igaz, mögötte óriási teljesítmény volt, nem úgy, mint mostanában az elég csak mosolyogni típusú csücsörítős hölgyeknél sokszor. Ady maga volt a szerelem, a gőg, az aggodalom,a dekadencia és minden, amiért távolból is lehetett imádni. Tehetségéhez kétség sem férhetett. Voltak rendesen nőügyei, kávéházi ügyletei és az újságokban tudósítottak viselt dolgairól. Hol támadták, hol nem, egy biztos, figyeltek rá. Nézzük csak a szerelmi viszonyokat!

 

leda.jpg

 

Magát, a halálát is okozó szifiliszt egy Rienzi Mária nevű kupléénekesnőtől kapta. Mérgezett csók - mondták a betegségre, az énekesnő egyébként is bővérű hölgy hírében állta. Akkoriban ugye nem ment annyira a felvilágosítás, inkább az alkoholizálás és ködös éjszakák voltak a bohémoknál divatban. Ady napközben aludt, éjjel pedig legény volt a gáton rendesen. "Öröklakása" nem volt, szállodákban, hónapos szobákban, félszobákban húzta meg magát. "Legcelebb" története egészen biztosan Léda volt, ma hálát adnának egy ilyen sztár történetért a story-best-hot vonalon. Első szerelme egyébként Zsóka volt, még otthon, aki máshoz ment hozzá, de ezáltal sok szép verset adott nekünk. Visszatérve Lédához. Ma ezt a fajta viszonyt leginkább politkusoknál láttuk-hallottuk itthon, az asszony ugyanis tényleg asszony volt, konkrétan más feleségeként élt. Kapcsolatuk sok-sok bulvár címlapot ihletett volna, hisz a 8 év alatt hol összevesztek, hol kibékültek, de nyilván ezt mindenki tanulta az iskolában és olvasta költeményeket. Ha belegondolunk, hogy Dénes Zsófia azáltal lett tulajdonképpen híres, hogy majdnem feleségül vette Ady őt, akkor sejthető, tényleg mennyire csodált és utált alak volt a költőóriás egyszerre. (Dénes Zsófia aztán megtalálta a saját hangját és boldogságát, egy harminc évvel fiatalabb férfihoz ment hozzá). De térjünk vissza Lédához! Egy férjezett zsidó asszonyról beszélünk, aki gyakorlatilag külföldi útjaira mindig elkísérte Adyt. Tehát úgy élték a viszonyt, hogy mindenki tudott róla, a férj is félrenézett. Sokan elítélték Adyt emiatt is, mondjuk, némileg érthető módon, de Ady Ady volt. Héjanász volt az avaron rendesen. Az Elbocsájtó szép üzenet a legszebb vers, amit valaha olvastam, Latinovits előadásában maga a csoda, itt nagyon sok költeményt megtaláltok a színész tolmácsolásában:

 

 

És akkor jöjjön a celeb vonal másik nagy figurája. Csinszka. A Lédával történt szakítás után és egyébként is nagyon, de nagyon sok hölgy küldözgetett mindenféle leveleket a költőnek. Volt, aki színésznő szeretett volna lenni általa, volt, aki verseket postázott és házassági ajánlatok is érkeztek. Boncza Berta is ostromolta rendesen őt, igaz, ekkor már titkárok írták a válaszleveleit, annyi "megkeresést" kapott. Csinszka a mai Berki Krisztiánt ostromlók prototípusa volt, ha fogalmazhatunk így, hisz Hódi Pamela is így hívta randira "aberkit". Boncza Berta addig-addig hívta fel magára a figyelmet, míg a költő kötélnek állt. Igaz, ekkor már eléggé beteg volt, annak ellenére, hogy még a harmincas éveiben járt. Ám Csinszka nem volt pite, finoman bonyolult természetűnek titulálták, így házasságuk boldognak kevéssé titulálható utólag. A róla írt versek is sorban megjelentek a Nyugatban, de nem igazán törölték el a Léda-korszakot. Múzsa volt ő is a költ életében.

Ady pontosan 100 éve hunyt el ezen a napon. Gyönyörű, nagy temetést kapott. Ám a botrány sem maradhatott el. Léda koszorúját Csinszka ledobta a sírról. De Ady költészetéből az asszonyt nem tudta kitörölni, ez már örökkön örökké a magyar költészet egyik legmeghatározóbb része lesz. 

Neked melyik a kedvenc korszakod vagy versed Adytól?

ady_anyjaval.jpg

 

ady_temetese.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr8514591170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ételizésítő 2019.01.28. 07:10:20

Lófaszt volt celeb.
A celebek azok, akik semmit nem tettek le az asztalra, nulla teljesítmény van mögöttük.
Adyról ez nem mondható el.
süti beállítások módosítása