Nesze!szer

2019. Milyen is lesz ez az év? Mit mondanak a számok?!

2019. január 02.

 

 

2019_szammisztika.jpg

 

Számos okunk van örülni az év elején, elejének. Azért is, mert az előző véget ért (lehet, hogy nektek könnyű volt, felénk nem annyira) és azért is, mert ez egy igazán szuper esztendőnek ígérkezik. Az tudott, hogy asztrológiailag a Kossal kezdünk új évkört, tehát most még erről nem elmélkednénk. Ezért most picit a számmisztikát vesszük alapul, nem a csillagok állása alapján, mit is mond a tudomány 2019-ről.

Kezdjük egy gyors összeadással. Ez egy 3-as év. (Én pedig 3-asként írom le ezt nektek. A 3-as szám legérthetőbben a kommunikáció szóval írható le, milyen furi, hogy ezzel foglalkozom... se.) Tehát, ebben az esztendőben egész biztosan sokat fogunk dumálni, megvitatni, beszélgetni, mindenhogyan kommunikálni.. Az első és legfontosabb, mindezt őszintén tegyük, ez a 2019-es esztendő elsődleges üzenete.

De és ha a tarot szerint vizsgáljuk, összeadásilag, ez egy 12-es év tulajdonképpen. Ez pedig a fejjel lefelé lógó alakot ábrázol a kártyában, ha ismeritek a paklit. Tehát nagy fordulatokra számíthatunk és ami még fontosabb, ilyenkor nagyon, de nagyon okosan kell nézni a dolgokat, gyakorlatilag teljesen kitisztítva. Az igazán helyes megoldás, ha másik szemüveget veszünk fel és úgy találjuk meg az esetleges akadályokból a kiutat. Ezt pedig tudatosan tegyük. A tarot 12-es lapjában az is benne van, hogy igen, sok minden kihullhat a zsebünkből, hisz fejjel lefelé történik a lógás. Ám mi történik, ha megfordulunk? A 21-es szám jön ki, ami bizony az egyik legszerencsésebb kártya, a Világ lapja, amikor minden a helyére kerül. Ehhez pedig az kell, hogy hajlandóak legyünk máshogy gondolkodni és akár fenekestül felfordítani mindent, akár az életünket is.

De vissza a számmisztikához, a 3-ashoz. Fontos, hogy csapatban dolgozzunk idén, egymással együttműködve. Ez azt is jelenti, hogy tisztázni kell minden helyzetet és csak úgy léphetünk tovább. Az álmok megvalósítása is így képzelhető csak el. Ne legyen széthúzás, egymás elleni harcolás sehol. (Mondjuk ezt politikusok is olvashatnák!). Tisztán, nyíltan adjatok hangot a véleményeteknek, de nem üvöltve, hanem szelíden, halkan. Sok buli, party meghívás érkezik majd idén mindenkihez. Ez is csak arra ad alkalmat, okot, hogy a kommunikáció révén új társulások, kapcsolatok jöhessenek létre. Ehhez viszont tudnod, tudnotok kell, hogy már nem köt semmi, de semmi. Szabadok vagytok, azt tehettek, amit szeretnétek, arra mehettek. Bármi történik, segítsetek egymásnak, sőt, ti, te is kérj bátran, ha arra van szükség. Utazásban sem lesz hiány ezekben a napokban, a 3-as a mozgékonyságot is jelenti. Szóval, fel a nyúlcipővel, tűsarkúval és legyen ez egy igazán őszinte, mozgalmas esztendő, amikor együtt teszünk a céljainkért,. Legyen ez a beteljesült kívánságok éve!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr5614528640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.