Nesze!szer

Elfelejtettem a zsúrt... pánik vol. 2.

2018. december 13.

 

mastercard_rozi.jpg

 

Tegnap dióhéjban meséltem nektek arról, hogy minap sikerült elfelejtenem egy gyerekzsúrt. Ahová nyilván ajándékot is kellett vinni. Itt venném fel újra a fonalat.
Szóval. Akkor jól beöltöztettem a gyermeket és elindultunk az egyik plázába. Nyilván semmi nem ment egyszerűen, mert útközben kiderült, az új, csillogós-csillagos harisnya szúr és abban lehetetlen létezni. Így rögtön az egyik boltban kezdtünk, ahol beszereztünk egy másik, szúrásmentes harit. Ezután jött az ajándékvásárlás. Mivel eléggé kedvelem a nagy választék miatt a Régió játékboltokat, oda mentünk. De persze, gyerekkel játékboltba menni azért maga a horror, mert mindent szeretne azonnal megvetetni. Viszont mi zsúrra készültünk. Ahogy beértünk a Régióba, Rozi rögtön beleszeretett egy-két-három játékba és mindet szerette volna. A hajam láthatatlanul kezdett hullani, szerencsére nem csomókban, de lelkileg hamar kifektetett a közelharc és annak megértetése, az ünnepeltnek vásárolunk, nem neki. Válogattunk, nézegettünk, próbáltam viccel elütni a dolgot, de azt kell mondjam, nem álltam túl jól. A Hiszti manó beindult rendesen. A kiszemelt meglepetéssel valahogy elvontattam őt a pénztárig és gondoltam, kifizetem az ajándékot. Régóta csak kártyával szoktam kiegyenlíteni a dolgokat, főleg, amikor gyerek van velem, mert nincs idő a szöszmötölésre, mert közben leléphet, újabb babákat fedezhet fel stb... de ezt minden anya ismeri, azt hiszem. Elővettem a Mastercardomat, miközben azt ezt vegyük meg, csak ezt az egyet sirám szólt lentről. És ááááá - csodás dolog történt. Kiderült, hogy November 2 és december 14 között, ha 10,000 Ft felett vásárolsz a Régió Játék üzleteiben vagy webshopjában Mastercard vagy Maestro kártyáddal egy 1,000 Ft-os utalványt, valamint egy Baby Secrets babát kapsz ajándékba.  Ez nekem maga volt a csoda, vagy megváltás. Mert a csemete kapott egy ilyen kis kádas babát és már teljes is volt a boldogság. Ennél jobb akciót elképzelni sem tudok, szerintem sok-sok anya életét könnyítik meg. Utána már visszaállt a lelki béke, vagyis mehettünk tovább a dolgunkra és játszhattunk útközben a kapott játékkal. Sok ilyen megmozdulást még!

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr6314478636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása