Mit mondanék magamnak, ha a nagy kaki kellős közepén én lennék a saját terapeutám? Megsimogatnám a fejemet, adnék magamnak finom teát, illatos mécsest gyújtanék és mélyen a szemembe néznék? Mit mondanék magamnak? Azt, hogy minden rosszban van jó és nemsokára hálával fogok gondolni erre a helyzetre? Mit mondanék magamnak? Letörölném a könnyeimet és hozzátenném: hidd el, ez most nehéz, de voltál már sokkal rosszabb helyzetben és abból is kijöttél!

Mit mondanék magamnak? Azt, hogy erős vagy. Erős vagy, mert nő vagy, mert ezer mindenfélén túl vagy már és pontosan tudod, ennek is mindjárt vége! Mit mondanék magamnak? Azt, hogy keressed meg a probléma gyökerét, menjünk vissza oda, ahol maga a fájdalom keletkezett és amit tulajdonképpen mindenféle dolgok kivetülésében újra és újra előhozol. Mit mondanék magamnak? Azt biztos nem, hogy én vagyok a hibás. Mert bármilyen helyzetet is teremtünk, mi hoztuk létre, hogy tapasztaljunk belőle és nincs vétkes, hisz ez a helyzet kellett nekünk. Mit mondanék magamnak? Azt, hogy értékes vagy, megismételhetetlen és egy csoda? Ember vagy. Érzésekkel, érzelmekkel. És történésekkel. Akinek nincsenek érzései, nem is tud mélyen megélni semmit. Tehát nem fáj, ami történik. Van, aztán megy is tovább. Ezt mondanám magamnak? 

Vagy csak adnék egy nagy adag zsepit és hallgatnám magamat. A gejzírt, ami néha feltör és löki, löki ki a fájdalmakat... és gyógyulna a sérülés. Mit mondanék magamnak? Hogy tudod kislány, ezt is megcsinálod?! És azzal is tisztában vagy ugye, amikor majd néhány év múlva mesélsz róla, leesett állal hallgatják és azt mondják: úristen, de erős vagy, ezt én nem tudtam volna végigcsinálni!? Mert erős vagy. Mindennél erősebb. És ez a te életed. Te döntesz. És most is te állsz fel és csinálod meg. És igen, sírjál. Nem lehet elfojtásokkal élni és nem is érdemes. Betegség lehet belőle. De te újra egészséges leszel. Egész leszel. Mert megcsinálod!