Nesze!szer

Halottak napjára... az élőknek

2018. november 01.

 

halottak_napja.jpg

 

 

Gyertyák gyújtunk. Elmélkedünk. Sírunk, szipogunk. Elutazunk. A sírra virágot veszünk. Sajnálom. Szegény. Ilyen szavakat használunk. Aztán visszük tovább a terhet.

Az idő majd begyógyítja a sebet - mondják a legnagyobb baromságot a gyászolónak. De a seb nem gyógyul, sőt. Varasodik. És élni tanulunk vele. A sebbel. Mindig ott van, érezzük minden lépésnél. Aztán megszokjuk ezeket a lépéseket. És jönnek az örömek a könnyek után. Szabad ezt nekem egyáltalán? - kérdezi magától az, aki azt érzi: én miért élek, és ő miért nem? Mert ez az élet. Ilyen. Tisztelet élőnek. És tisztelet holtnak. Annak, aki azért lett a mi ősünk, hogy megszülethessünk. Annak, aki azért vállalt valami hősies szerepet, hogy mi szabadok lehessünk. Vagy annak, aki szeretni tanított bennünket. Halottak napján emlékezni kell. Emlékezni arra, aki már nincs itt és pontosan arra, hogy a lényének egy része bennük él tovább. És nekünk semmi más dolgunk nincs, mint az, hogy örüljünk az életnek. Hisz hány olyan halottunk volt, akire azt mondjuk: olyan szomorú sorsa volt. Vajon szeretné-e ő az fentről látni, hogy a miénk is ilyen? És szeretnénk-e ezt átadni, örökségül az utódoknak? Azt, hogy majdnem sikerült... de csak majdnem. 

Ma emlékezzünk. És legyünk hálásak. Azokért, akik itt voltak velünk. És azért, mert mi tovább vihetjük az ő örökségüket. Nem leszegett fejjel, hanem büszkén. Boldogan. 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr7014338749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.