Nesze!szer

Antidepresszáns szombatra

2018. június 08.

 

neiteljpofon.jpg

 

Minden kemény nő mögött áll egy büdös nagy pofon az élettől, ami padlóra küldte, ahonnan vérző orral, összetörve, de minden erejét összeszedve fel kellett állnia.
Minden sikeres nő mögött áll megszámlálhatatlan kudarc, amiknek a fájdalmánál csak egy eltörölhetetlen gondolat lehetett erősebb. Egy gondolat, amit olyan sokszor összeszorított foggal kellett elismételnie annak a nőnek, hogy ha senki nem is hisz benne, legalább ő maga ne felejtse el egy pillanatra sem... 
S ami így hangzik: "Meg tudom csinálni".
És minden erős nő mögött áll egy megtört, félős kislány, aki egyszer magára maradt azzal a feladattal, amit rámért az élet. Egy kislány, aki hiába szeretett volna gyenge és kicsi maradni, hiába várt és vágyott oltalomra, kénytelen volt rájönni, hogy ezúttal csakis magára számíthat. És meg kellett mutatnia, hogy akármekkora terhet is kapott, elbírja.
Ha ránézel, ma csak egy kemény, sikeres vagy erős nőt látsz.
És lehet, hogy irigyled, s azt mondod, neki milyen könnyű, hisz olyan erős, vagy éppen elítéled azért, mert nem elég finom és lágy.
De kérlek, se ne irigykedj, se ne ítélkezz, míg nem látod az utat, amit annak a nőnek végig kellett járnia azért, hogy ma ilyen legyen.

Siklós Katalin

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr6814022434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.