Nesze!szer

Hazai luxuskozmetikum: megengeded a ragyogást magadnak?

2018. január 31.

 

 

 shine_sajat.jpg

 

Nem kell ahhoz megvilágosult gurunak lenni, hogy az ember tudja, a kozmetikumokat nem lehet erőnek erejével használni: hogy akkor most ez hatni fog és kész. A krémek, szérumok, mindig kell, hogy a lelkünkre is hassanak. Amint bent, úgy kint - de ezt már sokszor mondtuk nektek és hát fordítva is igaz, természetesen. Az illóolajok szerelmeseként nincs mese, amikor olvastam, hogy Adrienne Feller új termékcsaláddal jön ki, tudtam: ez bizony nagyon érdekelni fog engem. Egyébként is olajokat használok itthon és nyilván nem a Vénusz szintjére gondolok. Engem elvarázsol az illatuk és hatásuk és az egész összefüggő világ, ami emeli a lelket is. 

Az új termék(ek) bevezetését egy kis partyval ünnepelte az Adrienne Feller csapat. Azon kívül, hogy megölelgettük és szeretgettük egymást Adriennel és ennek a feltöltő élményével jöttem haza, a termékekből is hoztam, mert már a helyszínen hatott rám az egész. Megmondom őszintén, ha csak a csomagolást nézem, akkor nem láttam még magyar terméknél ennyire szép, letisztult, de közben a luxus világát tükröző külcsínt szépítőszeren. Ragyog, mint maga az újdonság, újdonságok. Shine névre hallgat ugyanis. Tápláló krém és elixír is készült.

 

shine_1.jpg

 

Elöljáróban annyit, hogy illatra nekem az érett nő és a szépség dicsérete. Nem hivalkodó, nem agresszív, ő már megérkezett és tudja, mit akar. Ez a Nő fél magának megadni azt, ami jó és fokozni a ragyogását. Annak a Nőnek szól, akinek vannak sebei, de mosolygó szemmel néz előre és éli a mindennapjait. Aki után megfordulnak és azt kérdezik: hogy csinálja? Nekem ezt mondja, mondta és üzente az illat, amikor először beleszagoltam (az elixírbe). Adrienne, ahogy említettem, egy olajat és egy krémet kreált. Az olaj hatása egy, azaz egy használat után szembetűnő (ezt már itthon prognosztizáltam). Tudjátok, ezt sose a száraz bőrre visszük fel, kell alá egy arcpermet vagy némi víz, úgy hat. Az elixír összetevői közül, a jojoba, a rózsa (a szépség varázslata maga és 40 felett használjátok de nagyon!!!) , és a tömjén mellett az én egyik kedvencem, az immortelle is benne van az üvegcsében. Ez a növény bizony egy olyan csodafegyver az öregedésgátlásban, hogy csak na. Imádom a karakteres illatát, azt ahogy kinéz, mert olyan jól palástolja magát. És a hallhatatlanságról, az örök életről beszél, már, ha fogékony vagy arra, melyik növényke mit üzen számodra. Olyan szinten regenerál ő, hogy azt elképzelni se tudjuk. Az viszont igaz, ha felteszed az immortelle olaját, rögtön látod a hatását. Gyulladást csökkent az olaja, ami kiváló a számunkra és támogatja a sejtek közötti kommunikációt, így teszi az arcot is újra vitálissá. No meg a lelket. Maga a Shine elixír örömtánc az arcnak, az egészen biztos. Add meg magadnak a csodát, ezt a varázslatot. Nekem szeánsz lett a felhelyezése. Olyan, mintha a testem és lelkem temploma egyszerre kapna táplálékot, az arcomon át. Ünnep. 

A tápláló krém pedig fajsúlyos játékos. Nem egy könnyű, nem egy feldobom és már rohanok is típus. Egyszerűen ahogy meglátod a csomagolást és megillatolod: érzed és tudod, hogy elértél életedben arra a pontra, hogy ezt megérdemled. Megérdemled a néhány másodperc áhított csended, amíg a bőröd beszívja a csodát, a táplálást, a természetes összetevők varázslatát. Regeneráló krém, az elefántcsontparti gyömbérnek köszönhetően a bőrnek a mélyebb rétegeit is új energiával tölti fel. Szépítő antioxidánsok vannak benne, mandulaolajjal összesodort szilvamagolaj, vajfa- és argánolaj is. De ezek hatását fokozza a tengeri alga, aminek jótékony hatásáról mindenki hallott és az egész a híres magyar termálvízben lubickol az üvegcsében. Tömjén is jön hozzá természetesen. Szinte falja az orca, ahogy felviszed. Tedd valahogy úgy, mintha a kezed valami lassú táncot járna. Keringőt. Az élet táncporondján. Egy olyan keringőt, amit egy gyönyörű estélyi ruhában járunk el, valami igazán csillogóban és tekintélyt parancsolóban, de végtelenül kecsesen.

Azt gondolom, jelenleg nincs a piacon olyan más termék, amely ennél szebben hatna lélekre és arcra egyszerre. Csodálatos himnusz lett a Shine Adrienne Feller keze munkája által. Úgy tette elénk Adrienne, mint egy költeményt. Luxus ez, olyan luxus a lelkednek, amivel igazi önbecsülést adsz magadnak és büszkén viseled, ahová már elértél az életeben. Öregedésgátlás virágesszenciákkal, illóolajakkal, magyar termék által, amely visszaadja a ragyogást az életedbe és nem engedi, hogy öregedés jelei látszódjanak rajtad. Erőt és védelmet kaphatsz.. Fényt pedig az arcodnak és lelkednek. 40 felett pedig erre vágyik az ember... 

 

Adrienne Feller Shine Elixírolaj, Intenzív táplálókrém webshopban ITT , egyébként pedig a MOM Parkban található üzletben szerezheted be. 

 

adrienne_feller_shinekrem2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr2013619750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.