Nesze!szer

Ó, szilvapálinkás szaloncukor!

2016. december 20.

 

demeter_fahejas_szilva.jpg

 

 

Szaloncukor. A dolog, amiben nem ismerjük a kompromisszumot és a lehetetlent. Tavaly sikerült próbaként vásárolni egy kis másmilyet a megszokottól és nagyot csalódtunk. Azt gondoltuk, idén már maradunk csak a jól bevált marcipánosunknál, fel is tankoltunk belőle rendesen. Aztán kaptunk ajándékba valami újat. És készen lettünk tőle, de teljesen. Nem, nem faltuk be rögtön az egész dobozzal, de erős volt a hívás. Hiszen csodálatos, alkoholos szaloncukrokról beszélünk. Szilvapálinkásról, vörösborosról és málnás páleszesről szólunk most. 

A Demeter Chocolate családi vállalkozás, amely a 2000-ben született, egy akkor már 10 éves múltra visszatekintő családi cukrászdát követően. A váltást a kilencvenes évek második felében megismert és onnantól kezdve szerelemmé vált bonbonok, csokoládék okozták. A korábban is édesiparban tevékenykedő Demeter család már minden idejét ennek a csodálatos matériának kívánta szentelni, így a sütemények – átmenetileg – kiszorultak az életükből, hogy helyt kapjon a csokoládé. 2012-ben jelentek meg a prémium kategóriás, kézzel készített termékeikkel a magyar piacon, s ezt követően folyamatosan gyarapodott a kínálat, nőtt a kereslet. A táblás szórt csokoládék mellett megjelentek a bonbonok, a csokinyalókák, a különféle, ünnepi alkalmakra is tökéletes díszdobozos termékek, a mártott aszalványok és a különleges ízesítésű szaloncukrok. Bennünket például a zserbós szaloncukruk is elvarázsolt, meg a szilvapálinkás és a mézes málnás alkoholos is. Ja, meg a tejkaramellát. Jó, azért még nem kóstoltuk végig a kínálatát, de aki tényleg olyan szaloncukrot szeretne a fára, amit nem dob ki január 5-én, akkor az ajándékozza meg magát egy kézműves Demeterrel. Nyammi! 

(ITT rendelhetsz)

 

piros_szin_szaloncukor.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr2012055859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása